Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

Jog és állam. 11 a rend érdekében van hatalma, melynek kikényszerítésére a hatalom képesíti, hiszen a rend nem a legfőbb jó, hanem csupán eszköz magánál felsőbbnek tekintett javaknak elérésére. Mert egy vad zsarnok nyilvánvalóan felállíthatna olyan uralmat, amelyben rend érvényesülne ugyan, de amelytől szabadság és igazságosság és emberek közötti tisztes eljárások mind távol állanának. Ebben az esetben a rend hasonlítana a személyiség megsemmisítéséhez és aligha lenne célként tekinthető. A hatalom tehát nem önmagában véve jó s a hatalmat gyakorló kormány sem önmagában véve jó. Jósága vagy rosszasága áltól függ, hogy mit tesz. Természete azoktól az eredményektől függ, amelyeket működése biztosít. Kinek a javára szolgáló eredményekről van szó? Nem látok erre a kérdésre etikailag igazolható más feleletet, mint azt, hogy a közösség valamennyi tagjának javára szolgáló eredmények szükségesek. Mert a közösség egyének tömege és a közösség számára való jóság azoknak az egyéneknek számára való jóságot kell, hogy jelentsen vagy semmit sem jelent; mert ha azokat az egyéneket elvonjuk, semmiféle közösség sem marad. És mivel az emberek embersége önmagukban való célokként elismerésüktől függ, a közösség számára való jóság szükségképen jóságot jelent az én számomra épúgy, mint egy másik számára; máskülönben megszűnők cél lenni önmagamban és mások javára szolgáló eszközzé leszek, ami, lévén ez a rabszolgaság definíciója, embervoltomnak tagadása és a közösség tagjaként viselt státusomnak a visszautasítása. Ennélfogva az államnak a maga működése közben az én igényemet a jóra úgy kell kezelnie, mint máséval egyenlőt, hacsak ki nem mutatja, hogy az énvelem való különös bánásmódja valami olyan jót rejt magában, amely az én jómat magában foglalja. A jog normái tehát, amelyeket az állam — azaz az ő nevében a szuverénitást gyakorló kormány — állít fel és tart fenn, olyan normák, amelyeknek tartalma elsőrendű fontosságú engedelmességemre való igényének érvényesítése szempontjából. Mert az a követelése, hogy bármely adott normának engedelmeskedjem, világosan attól függ, legalább részben, hogy az én jómnak abban az engedelmességben való bennrejlését elismerem-e? Legtöbb esetben kétségkívül engedelmeskedni fogok parancsának, bármi is annak tartalma, hiszen az ő hatalmának az enyémmel való összehasonlítása alig enged más választást. De az általa felállított normák nemcsak bennem, hanem — úgylehet — a velem hasonló gondolkodású embereknek jelentékeny számában ellenkezést ébreszthetnek. Más véleményen lehetek pl. mint a római katholikus