Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

8 H. J. Laski köz arra a célra, hogy a kormány által a közösségre kiszabott normák számára szankciót biztosítsanak. A nemzetközi helyzet nagyban elősegítette ezt a fejlődést. A kereskedelem fejlődése annyit jelentett, hogy befelé a béke érdeke mindenek feletti; és az állam kormánya, mint a rendfenntartással megbízott tekintély, ennek következtében rendkívül gyarapította tekintélyét. Mihelyt egyszer a kereskedelem tényleg átlépett a lokális szférából a nemzetibe, a kormány képes volt, az állam nevében, olyan szabályozást végezni, amely a pusztán helyi előnyöknek az egész közösség érdekében való megszorításaként volt tekinthető. És ahol a háborút szükségesnek találták a kereskedelem javára, ott nyilvánvalóan az érintett érdekeltségeknek gazdasági éredeke fűződött ahhoz, hogy az államnak, és következőleg a kormánynak tekintélye is erősíttessék, a saját érdekük1 ben. A tizenhetedik század közepe felé kormány és állam már I annyira azonossá vált, hogy még dinasztikus háborúk is az állam tekintélyének javára szolgáltak. Hatalma ugrásszerűen növekedett, egyszerűen azért, mert az általa reprezentált célok azáltal valósultak meg, hogy mindig több és több tekintélyt szívott fel magába. Ez a fejlődéstörténet világosan tükröződik a politikai filozófia történetében a reformáció óta. Az állam klasszikus elmélete Luthertől Bodinig, innen Hobbesig és Rousseauig és végül Hegelig és az ő tanítványaiig, lényegileg egyetlen axiómának és igazolásának története. Luther azt követelte, hogy a világi hatalom joga független legyen egyházi békóktól. Bodín és Hobbes, akik mindketten olyan korban írtak, amelyben a kormánynak azt a jogát, hogy az állam nevében beszéljen, kétségbe vonták, ragaszkodtak ahhoz, hogy minden, ami kevesebb a szuverén államnál, anarchiát jelent, mert hiányzik az emberek magatartását szabályozó normák határozott vonatkozásának a végső forrása. Ugy Bodin mint Hobbes olyan korban írtak, amikor a legtöbb gondolkodó előtt a monarchikus elv látszott minden esély szerint a legkielégítőbbnek. De Rousseau nem fogadhatta el ezt az elvet. Művének igazi végeredménye azonban az volt, hogy, miközben az államot az általános akarat letéteményesévé tette meg, olyan erkölcsi szankciót szállított szervei részére, amelyhez másképen alig lehetett volna igényük. Mert abból a synthesisből, amelyet az ő nevében építettek, kihagyták a képviseleti kormányzás érvényének tagadását ; és mihelyt állítani lehetett, hogy a nép csak választott képviselői által képes cselekedni, működésükhöz a presztízsnek olyan dicsköre járult, amelyet semmi más módon nem lehetett volna megszerezni. Ezt a következtetést tényleg le is vonta Hegel, aki az államot és következésképen a ne-