Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - A kulturpolitikai állam eszméjének kialakulása. (Fejezet egy államfilozófiához.)

30 Már az uralkodó is aláveti magát, hódolatot nem a maga személyének követel, hanem ő is csak „első szolgája" az államnak: ő is alávetett személy fölötti és korfölötti érvényű jogi normának;19 azonban az államraisonnak is, ami az első hézagait kitöltötte. S ez a mindenre kiterjedő államraison vonja keretébe az iskolát is, mely egyszerre politicummá válik. A jogállam túlzóan egyetemes célfelfogására erős ellenhatásként következik az ismét személyes, most már egyénies alapra helyezkedő individuális-polgári természetjog a polgár aktiv önbizalmával és a gazdasági liberalizmus, mely az állami rendet készen találja, s nem hiszi, hogy az oly valami, ami állandóan alátámasztandó és nevelés útján állandóan produkálandó. Ha államot kér, elégnek tart egy alkotmány által körülírt, jogrendbe zárkózó államminimumot. Ez a természet jogász Kant és az államhatároló Humbold Vilmos felfogása. Nem veszik észre, hogy ha a jogi rend mechanikus kényszerrend és külsőleges rend (Ihering), úgy az nem nő ki szervesen az emberi érzület világából.20 Legalitás moralitáson nem alapulva. Az érzületethika Kantja mint jogász formalista. Még nem találkozik jogfeladat és -érzület mint kultúrpolitikum. Ennek az állapotnak következménye egy elv: a törvény egyszerű kihirdetése törvénytárban elégséges. Formailag ismeri mindenki. Államéthosz nem cél. Míg Platón a Nomoi-ban külön a polgárokhoz szóló propagativ, meggyőzésre törekvő kommentárt követel a törvényalkotással kapcsolatban, ez a jogállam stádiumán ismeretlenné 19 A jog korfölöttisége egyben korközömbösség és merevség is. C. Schmitt, Verfassungslehre, 1928., 129. 1. írja: „Der allgemeínen Wortbedeutung nach könnte man jeden Staat als Recktstaai bezeichnen, der das geltende Recht und die bestehenden subjektiven Rechte unbedingt respektiert. Das würde bedeuten, dass der geltende status quo legitimiert und verewigt wáre und die wohlerworbenen Rechte. .. für wichtiger gehalten werden, als die politische Existenz und Sicherheit des Staates. In diesem Sinne war das alte Römische Reich deutscher Natíon — in den Zeiten seiner Auflösung — ein idealer Rechtstaat; seine Rechtstaatlichkeit war nichts anderes als Ausdruck und Mittel seines politischen Zerfalls." 20 Jeles államtani írók mindig tiltakoztak az államnak puszta külső hatalmi rendként felfogása ellen. Concha Győző (Politika, 1895, I. 198. 1.) igen tömören mutat rá: „Az állam célja az emberi élet belső és külső irányzása, mi sem az egyénnek, sem a társadalomnak, mint egésznek, sem egyes vallási, érzelmi, gazdasági irányainak működését nem semmisíti meg, hanem csakis túlzásaikat korlátolja, ellentéteiket szünteti meg".