Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - A kulturpolitikai állam eszméjének kialakulása. (Fejezet egy államfilozófiához.)

23 Irodalmunkban csak Pulszky Ágost jellegzetes felfogására térek ki. Szerinte ,,az államcél egyszersmind az állam tökéletességének mértéke gyanánt mutatkozik." Úgy véli, hogy az állam ,,az emberek arra irányzott tudatos eljárása nélkül is természetesen létrejött (valami), az állam öncélú, mivel magában is egyéni, s saját akarattal és tudattal bíró; öncélú egyszersmind, mint az emberi együttlétnek múlhatatlan alakja;" sőt: ,,az állam egyszersmind minden időpontban mint teljes célú (?) mutatkozik."8 Az államcélok elmélete az utóbbi időkben folytonos enerválódásban van, egyre inkább visszahúzódnak a modern kutatók a bonyolult problémától. Mindenesetre — nézetünk szerint — Jellinek egy tételéből következtethetünk arra, hogy itt a módszeres kiindulás terén volt jelentős hézag. Hallgassuk meg a mult századvége nagy tekintélyű államtani elméjének azon észrevételét, mellyel útnak indulunk. „Teljességében történetfilozófiai nézetektől — ami viszont egy világkép részleteként jelenik meg — függ az, hogy minő objektiv értéknagyságot tulajdonítunk az állam intézményének."9 Ez „objektív értéknagyság" kérdése oly probléma, amihez értéktani lépcsőfokok, „stádiumok" történetfilozófiai kimutatása szükséges; e téren korunk történetfilozófiája néma maradt. I. Az államcél-elmélet terén a közelmúltban sajátos negativizmus uralkodott. Ez reánk nézve kiválókép fontos, ha az iránt érdeklődünk, vájjon megengedhetőnek tartották-e a kultúrpolitikai állameszme kifejlődését, avagy egyenesen tilalmazni próbálták, azt mondván: éppen az állam az a szervezet, amelynek feladata e téren befolyást nem gyakorolni, azaz szabadságot kell engednie az egyeseknek s a nagy politikai közösségek kulturális munkájának, lévén az állam célja nem több, mint szabadságok biztosítása. Níetzschének egyik szava, melyet ő az ismerettanra alkalmazott, igen találó erre a felfogásra: nem más az államcélok ilynemű tana. mint „tartózkodási tan" (Enthaltsamkeitslehre), azaz kimutatása annak, hogy az államcélok körébe elvileg minő célok nem vehetők fel. Az ilyen célelméleteket az újabb államtan limitativ, azaz elhatároló célelméleteknek nevezi. Mondanom sem kell, hogy az 8 A jog és állambblcsészet alaptanai. 1885, 212. lk. 9 Alig. Staatslehre* (1914). 232. 1.