Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - Freud és a pszichoanalizis

16 Növeli a bajt, hogy a pszichoanalízis nem nevezheti meg legegyszerűbb valóságukban a dolgokat, hanem merev és durva segédfogalmakon át tapogatja. Bizonyára kellemes játék a valóságnak az elvontba ültetése. De lehet-e igaz egy lélekrekonstrukció, ha eseményeket, amelyekben minden apró részlet határtalanul fontos, néhány segédfogalomig magyaráz vissza. A pszichoanalízis is természettudomány s így kénytelen abból az elfogultságból kiindulni, hogy a jelenségek áttekinthető törvények szerint folynak le. Ezeknek az egyszerű törvényeknek, a freudi sémáknak, az életre rábizonyítása, nem mehet végbe erőszak nélkül. Freud kórtörténeteit olvasva az a benyomásunk, hogy ezek többet mondanak, amíg csak fölállítják a helyzetet, mint amikor végleg értelmezik. Egy művész a maga szintetikus módján többet hozna ki belőlük. A félművelteket talán nem lepné meg annyira, de nem is hamisítana annyit a megoldás kedvéért. Élőfának vágja ágát ez az egy formula felé törő értelmezés; a valószínű és ízes absztrakttá és ízetlenné szegényedik. Elkedvetlenedve nézzük: hát igazán csak ez maradt a kezünkben? A névcsinálást tartom a pszichoanalízis legnagyobb betegségének. A nomenklatúra teszi sokszor naivan együgyűvé azt, ami a beleölt fáradtság, a megfigyelések nagyszerűsége folytán igazán imponáló lenne. Freudban nagy dolgok keverednek kicsínyességekkel. Egy ember, aki a lelkét igen sűrű szövevénynek tudja látni, egyszerre csak előáll: nézzétek ez a szövevény három összefont szállal egész jól helyettesíthető- De a lélek újra és újra megszégyeníti a formulát és a formulának bonyolódni kell, hogy másodszor is leírhassa az élő nyelven már leírt jelenségeket. S ez a nomenklatúrás másodfogalmazás sokszor nagyképűségnek hat, mert csak látszólag mond többet az egyszerű indokolatlan ténynél. Maga a szexualitás-elmélet is csak nomenklatúrás átfogalmazás. Körül ír s azt hiszi, hogy megmagyaráz. A schizopheruniások libidója elfordul a tárgytól, a tárgy-libidóból én-libidó lesz. Menynyivel mond ez többet annál, hogy az ember elhidegedett a világtól, s önmagát becézgeti s ez a nomenklatúrás körülírás nem egészen ártatlan mulatság. Fogalmakat termel, amelyeknek Siegfríedcsuklyája alatt a tények láthatatlanul csúsznak át olyan helyeken, ahol különben megakadnának. A segédfogalmak mint természeti valóságok járnak-kelnek, igen könnyen állnak tótágast vagy gúlát, ahogy az artista főnök parancsolja. A libidó az ember részvágyai-