Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1929 / 1-2. szám - Neveléstan. Bevezetés az iskolai nevelés munkájába. Irta Imre Sándor. A "Studium" kiadása
160 szernek a híve a három tárgyalt szociálpolitikus. Csakhogy a német szellemnek nem a Ford individuális és materiális, hanem Abbe és Rathenau organikus és ethikai, illetőleg transzcendentális gondolkozása felel meg inkább. — Egyébként, amint ez alapbeállítottságukból is folyik, míg Fordot a magántulajdon kérdése nem foglalkoztathatja,, addig Abbe, de különösen Rathenau élesen elitélik a munkanélküli jövedelmet, melyet az öröklési rend reformjával, illetőleg az örökletes monopóliumok megszüntetésével gondolnának a társadalom, mint organikus egész javára fordítani, A munka üzempolitikaí vonatkozásait itt figyelmen kívül hagyva, Thalheim megállapításához csak azt a megjegyzést kívánjuk fűzni, hogy Rathenau jelentőségét erősen túlbecsüli. — Nem szabad elfelednünk, hogy míg Abbe munkássága, ki szociális elveit egész üzemének az általa 1896-ban alapított Carl Zeiss-Stiftung-ra történt átruházása által meg is valósította, nemcsak úttörő, hanem magymértékben önfeláldozó volt és míg Ford szociális elveit üzemeinek tényleges gyakorlatából meríti, addig a kétségkívül nagyobb készültségű Rathenau elvei fényesebb dialektikájánál és radikálisabb voltánál fogva legfeljebb ha kérdések kiélezésére, forradalmi hangulatok ébresztésére voltak alkalmasak. — Mert Rathenau, jóllehet hatalmas német ipari vállalatok vezetője volt, szociális elvei túlnyomórészével az elmélet terén maradt. Míg egyik munkájában (Vom Aktienwesen) szociális szempontokból a vállalatoknak a magánérdekektől való függetlenítését és autonomizálását követeli, addig a gyakorlatban annak a jellegzetes iránynak képviselője, mely ezt a szociális folyamatot csak annyiban valósítja meg, hogy a vállalatokat a magánérdekektől (értve ezalatt elsősorban a részvényesek és nem a vállalati diktátorok érdekeit) függetlenítve, azokat öncéllá teszik. — És az így, ha formailag még nem is, de lényegileg autonomizált vállalat ,.;autonom" szociális működése azután rendszerint kimerül azokban az intézményekben, melyeket az állam szociálpolitikai tevékenysége, vagy egyéb nyomás reá kényszerít. Hammersberg Miklós. Dr. Szádeczky-Kardoss Tibor: A magyarországi pénzintézetek fejlődése. Budapest, 1928, Közgazdasági Könyvtár IV. kötet. VII. 212. 1. A magyar gazdaságtörténet egyik elhanyagolt ágával, a magyarországi pénzintézetek fejlődéstörténetével foglalkozik ez a tanulmány. Röviden vázolja történetüket napjainkig, majd részletesen tárgyal két kérdést: a pénzintézetek statisztikáját és érdekeltségi köreiket. Részletes mérleganalisís keretében mutat rá a pénzintézeti tőkekoncentráció, titkos tartalékolás kialakulására és jelen állására. Széles készültséggel vizsgálja a szerző a pénzintézeti érdekeltségi körök fajtáit, keletkezésüket, jelentőségüket. Különösen ez utóbbi problémák új gondolatirányt és új munkakört jelentenek a magyar gazdasági élet szélesebb megismerésénél, Szádeczky munkája komoly elmélyedéssel megírt szakmunka, gondos adatgyűjtéssel és sikerült adatcsoportosítással. Növeli a tanulmány értékét annak hézagpótló volta is. Ideje volt már