Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - NEMZETI ÉLETVÉDELEM ÉS A VAGYONÁTRUHÁZÁS JOGÁNAK KORLÁTOZÁSA

122 Sarolta3 és Gálócsy Árpád4 a szószólói annak a gondolatnak, hogy a háromnál kevesebb gyermeket hátrahagyok egy része felett ne lehessen érvényesen végrendelkezni, hanem hogy ez a rész, mely a gyermektelenség fokozata szerint növekednék, törvényes örökségkép az államra szálljon, az állam pedig azt a sokgyermekűek támogatására és általában a gyermekvédelem céljaira használja fel. E gondolat gyakorlati megvalósítása érdekében az élők közötti vagyonátruházás korlátozását is tervbe kellett venni. Minthogy e tervek megvalósítása a forgalmat mind magánjogi, mind gazdasági téren nyilván érzékenyen érintené, ezekkel szemben a jogászember első szava az óvatosságra-intés.5 Az ajánlott reform nyilvánvaló célzata a nagyobb szaporodásra kényszerítés; pedig a lélekbúvár szerint nem vezet jóra, ha a lélek legtitkosabb harmoniakeresését kényszerrel zavarják.6 Megbosszúlja ez magát mind a kényszerített személy lelki életében, mind a házastársak viszonyában, mind pedig a kényszerrel életrehivott gyermek sorsában. További kifogás, hogy az említett terv a gyermektelenség miatt joghátrányt s ezáltal mintegy megbélyegzést kíván alkalmazni, pedig sok esetben senki sem vétkes, pl. amikor a szaporodást gátló körülményeket (így a szervezeti hibát) nem lehet elhárítani. Emellett a kényszerítésre szánt joghátrány esetleg nem is a valóban vétkest sújtaná, hanem ennek vétlen utódját, aki esetleg elődjénél termékenyebb lehet. Felhozzák, hogy a terv megvalósításának az a káros következménye lehet, hogy a gyermektelen vagy egykés szülő még életében eltékozolja vagyonát s ezáltal általában is terjed az élvhajhászó, pocsékoló életmód. A vagyon eltékozlása ellen a gyermektelenek és egykések gyámhatósági felügyeletével, gondnokság alá helyezésével, vagyonuk elkobzásával lehetne védekezni, de ilyen rendszabályok a törvény alóli kibúvás eseteit szaporítanák, a termelésben általános zavart keltenének és a polgári szabadságjogok felforgatásával abszolútisztikus gyámkodás vagy kommunizmus felé vezetnének. A törvény végrehajtása is sok nehézségbe ütköznék. A gyermekszámhoz viszonyított hátrányfokozat helyes megállapítása sokszor nehéz és igazságtalan lenne s az államkincstárba befolyó hagyatékok szétosztása a különféle társadalmi csoportok közt féltékenységet, egyenetlenséget keltene. Ha az ajánlott rendszabályokat az egész országban általánossá tennék, akkor ez igen nagy ellenzésre találna, mert a lakosság felerészének érdekébe ütköznék (1920-ban a 20 évesnél idősebbek 19%-a volt nőtlen, illetve hajadon, a férjes nők 47%-ának vagy egyáltalán nem volt gyermeke, vagy nem volt több, mint két gyermeke, s 1925-ben a feleség halálával megszűnt házasságok 43%-ából két gyermeknél több 3 Társadalomtudomány 1927, évf. 444. 1. 4 Társadalomtudomány 1927. évf. 452. 1. 5 b. Vécsey József Aurél: Törvény az egyke ellen. M. Kultúra. 1927. évf, 1047. 1., továbbá Szerző: Jogszabályok az egyke ellen. M. Jogi Szemle. 1928. évf. 47. 1. 6 ifj. Csepregi Horváth János: A népesedési probléma: M. Gazdák Szemléje 1928. évf. 14. 1.