Társadalomtudomány, 1928 (8. évfolyam, 1-8. szám)
1928 / 3-5. szám
123 diktátuma emelkedett ki és a nagy gazdasági fejlődés is megakadt, amióta új gyarmatokból nem meríthetünk, sőt a túlnépesedés réme is jelentkezik újból fenyegetően. A politikai viszonyok is megváltoztak. Ma már az államhoz nemcsak egy vékony felsőrétegnek van kapcsolata, mint annakidején. Mi lépjen most már a liberalizmus helyére? A szocializmus nem lehet az, mert ezt az ellenkező irányú egyoldalúságok és tévedések jellemzik. Egy harmadik után kell kutatnunk, mely az abszolút szabadság Scyllája és az állami gyámkodás Charybdise között mintegy középütt helyezkedik el. Albert Leuterbach: Die Krise des Parlamentarismus. (A parlamentárizmus válsága.) 271—277. old. A parlamentárizmus a polgári forradalom gyermeke, mely az egyenlőség elvén alapszik s az egyenlőség elve folytán a polgárság állami uralmának szerve. A polgárság ugyanis számra és szervezettségre egyaránt felette állt a feudális hatalmaknak, viszont a parasztság és munkásság még nem volt sem eléggé intelligens, sem eléggé szervezett ahhoz, hogy saját kebeléből válassza képviselőit. Szívesen átengedte tehát képviseletét a polgári osztálynak, melynek az ilyen egyenlőség és demokrácia mellett szükségképen uralomra kellett jutnia. A polgári demokrácia parlamentje kifejlesztette magából a kétpártrendszert, melyben a szembeálló két polgári párt egyike egyben feudális, másika egyben szociális színezetet is nyer, amennyiben az egyik a polgárságon kívül az alsóbb osztályokra is támaszkodik. A parlamentek ez a tagozódása lényegében változik meg a munkásmozgalom kifejlődésével és a munkáspárt megjelenésével, mert ezzel a parlamenti küzdelem az osztályharc jellegét ölti magára. Ez a változás a többségi elvnek is új értelmet ad. A többségi elv a kapitalizmus gyermeke. A rendi gyűlésen nem számlálták, hanem mérlegelték a szavazatokat. Amíg a parlament különböző pártjai is egy osztály, a polgárság, képviselői voltak, addig a többségi elv az egyenlők közt mutatkozó többség elve s mint ilyen a közérdekkel azonosítható volt. Más a helyzet az osztályegyenlőtlen elemekből álló parlamentben, mert itt a többségi uralom olytályelnyomássá fajulhat. Az ebből származó ellentét kiegyenlíthetetlen a pártok között s ez az, ami a parlamentarizmus válságát előidézte. Hozzájárul ehhez, hogy egyes rétegek nem tudnak megfelelő képviselethez jutni a parlamentben, így a kispolgárság és parasztság. Azonfelül a parlamentek feladatai különösen a szociálpolitikai követelményekkel módfelett megszaporodtak, melyeknek nem tudnak megfelelni, ami a közvéleményre igen rossz hatással van. Innen erednek a parlamenti reformtervek, amelyek lehetnek jók vagy rosszak, de egyet nem jelenthetnek, azt ugyanis, hogy a parlamentarizmus formailag helytelen. Ami beteg, az maga a társadalom s a parlamentarizmus csak mint ennek-a társadalomnak a szerve mutatja a betegség szimptómáit. A parlamentarizmus eredeti vezérelve az volt, hogy a népakaratot juttassa kifejezésre. Ez addig lehetséges volt, amíg egy osztály képviseletét jelentette. Ma a parlament a szociális küzdelem színhelye. Ma tehát arról, hogy minden