Társadalomtudomány, 1927 (7. évfolyam, 1-8. szám)

1927 / 3-5. szám - Lealacsonyító vagy sem?

322 szűnni nem akaró tetszésnyilvánítással köszönt meg a közgyűlés kö­zönsége. A két előadás után, amelyeket a Társadalomtudomány jelen szá­mában talál az olvasó, Szombatialvy György főtitkári jelentését mon­dotta el. Mult évi április 18-án tartott első rendes közgyűlésünk óta — mondotta — a Társulat taglétszáma 589-ről 665-re emelkedett, tehát 13%-os növekedést mutat. Öt új alapító tagja a Társulatnak: az időköz­ben elhunyt Gazdik Róbert dr. törvényszéki bíró, Darvai Dénes dr. ügy­véd, Zachár Emil dr. gimn. tanár, Heimlein István dr. egyetemi tanár és Wolff Károly országgyűlési képviselő urak. Ezzel alapító tagjaink száma 13-ra emelkedett. Elhalálozás következtében 5 tagtársunkat vesztettük el: Győry Lóránt dr. ny. minisztert, Császár Mihály dr. gimn. tanárt. Kremmer Dezső dr. fővárosi könyvtárigazgatót, Gazdik Róbert dr. tvsz bírót és legújabban Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári megyéspüs­pököt, az egész magyarság büszkeségét, kinek a magyar társadalmi ön­tudat és a szociális érzék fejlesztése terén való egészen kivételes jelen­tőségét folyóiratunk egyik beható tanulmánya méltatta. Elhunyt tagtár­saink emlékét kegyelettel őrizzük. A Társulat működésének ismertetése során elmondotta a főtitkár, hogy az elmúlt társulati évben 12 előadás tartatott, ezek közül egy Oth­mar Spann bécsi egyetemi tanár előadása volt, 3 előadás pedig Szege­den tartatott a Ferenc József Tudományegyetem meghívására tartott vidéki ülésünkön. A Társadalomtudomány 1926. évi kötete 400 oldal terjedelemben jelent meg. A f. évi kötet ezt terjedelemben előreláthatólag felül fogja múlni. A főtitkár jelentése végén köszönetet mondott a Társulat jótevői­nek, első sorban gr. Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter úrnak, aki államsegély utalványozásával segítette elő a Társulat működését. Köszönetet mondott továbbá a Magyar Tudományos Akadémiának, vala­mint Baranya, Csanád, Fejér, Jász-Nagykún-Szolnok, Veszprém és Zala­vármegyék közönségének, amelyek szintén pénzadománnyal támogatták a Társulatot. A Társulat az év elején felvétetett a Tudományos Társulatok és Intézmények Országos Szövetségének tagjai közé, ami a társulati munka sikeres végzését lehetőleg elő fojfja mozdítani. A Társulat pénztárnoka a következő jelentést terjesztette a köz­gyűlés elé: Tisztelt Közgyűlés! Örömmel jelentem, hogy az elmúlt egyesületi évünk anyagiak te­kintetében is kedvező eredménnyel zárult; az évet 602 P 72 fillér pénz­készlettel nyitottuk meg és 1147 P 40 fillér pénzmaradvánnyal fejez­tük be. Bevételeink összege 11.982 P 28 fillért tesz ki. Ez az összeg főként három forrásból ered; nevezetesen: tagsági díjakból, előfizetésekből, adományok és segélyekből. Tagsági díjak címén a tavalyi közgyűlés óta 3443 P 12 fillér, előfizetésekből 2796 P 92 fillér, adományok és se-

Next

/
Thumbnails
Contents