Társadalomtudomány, 1927 (7. évfolyam, 1-8. szám)

1927 / 1-2. szám

i A századforduló magyar, nemzedékének — amelyhez Proliászka is tartozott — világfelfcgásában a materializmusba fulladt liberalizmus uralkodott. Szekfű Gyula szomorú képet fest róla.2 A materializmus terjedését elősegítette a katolikus irányzat népszerűtlensége s az, hogy ,,a középosztálynak alig volt érzéke, melylyel szellemi dolgokat felfoghatott volna." A korszak sajtója nemcsak ekkor, az egyházpolitikai küzdelmek idején, hanem később is, a legvégletesebben támadta az egyházat és a vallást. A katolikusok minden mozdulását ultramontanizmussal bélyegezték és ,,fekete rémet" láttak benne. A liberális állam bűnös gondatlansága miatt az ipari munkásság zsákmányul esett a marxizmusnak. Még sötétebbé tette a helyzetet a polgári radikalizmus folytonos erősödése, amely már a „nemzeti illúzióknak" is ellene fordult. Prohászka gigászi feladatra vállalkozott, amikor megindult az áramlat ellen. Szóban és írásban hangsúlyozta a materializmus csődjét és a metafizika szükségességét, amiben segítségére volt nagy természettudományos készültsége. Bizonyította, hogy a tudománynak az a kísérlete, hogy módszerét erkölcsre, művészetre és társadalmi fejlődésre alkalmazza, csődöt mondott. Revideálni kell kulturcéljainkat és új cégér után kell néznünk. Világnézet kell, amely az élet minden kérdésére megoldást ad. Ez a világnézet, amely egyben világformáló erő, a kereszténység. * Krisztianizmus. Ekként nevezte Prohászka azt a szociális etikát, amelynek hirdetésére odaállt 1904-ben a Társadalomtudományi Társaság ankétjén a „Huszadik Század" szociológusai elé: Össze kell egyeztetni az individuális és a szociális irányt s ezt a feladatot csak a kereszténység oldhatja meg.' Maga Prohászka sem akkor, sem azóta nem adott rendszeres keresztény társadalmi erkölcstant. Nevelő elveit azonban ragyogó dialektikával fejtette ki beszédeiben és könyveiben. Hogy Prohászka nem adott rendszert, azt talán voluntarizmusával magyarázhatjuk. Jobban bízott a valóság közvetlen megragadásában, az érzelmek felkeltésében s ennek nyomán az akaratindításban, mint a skolasztika gondolatfűzésében. „Érzelmi momentu2 Három nemzedék. Budapest, 1920. 226—228., 235—237. 1. 3 A társadalmi fejlődés iránya. A Huszadik Század könyvtára 8. Budapest 1904. 207—210., 317—320. 1.