Társadalomtudomány, 1926 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1926 / 1. szám - A TÁRSADALOM ÉS AZ ÁLLAM FUNKCIONÁLIS SZEMLÉLETE

13 jogilag felismer valamely tényt s ezáltal azt tényálladékká téve beleiktatja a maga jogitéletébe, ami alatt törvényt, birci Ítéletet, végzést stb., szóval az összes jogi aktusok lényegét kell érteni. A jogtétel funkciója a tényálladékfunkció. Ez tehát annyit jelent, hogy valamely tény azért tényálladék, mert van egy jogtétel, amelyet az államszerv arra alkalmazni fog. Hogy érzékeltessük a tapasztalatszerűséget és ezzel Sander intencióját, azt mondhatjuk : az államszerv a jogtételen keresztül látja a világot, a jogtétel az a szemüveg, amelyen keresztül a puszta tényt jogilag jelentős tényálladéknak ismeri fel, a jogtételen keresztül való nézés ad tényálladékszint a puszta ténynek; a puszta tény tényálladékminősége tehát a jogtétel funkciója. Az illetékesség, mint a jog noetikus axiómája. Eddig azt mondta Sander, hogy a tényálladék a jogtétel funkciója. De ez nem nagyon illik bele felfogásába, hiszen a jog szerinte eljárás, nem jogtétel. A következőkben azt látjuk, hogy a jogtétel valami különös metamorfózis útján Sandernál voltaképen beleolvad az illetékes államszerv fogalmába. Sandernál tehát a tényálladék tulaj donképen az illetékes államszerv funkciója. Az illetékesség noetikus axiómája azt jelenti, hogy a jogtapasztalat abban különbözik a természettudományi tapasztalattól, hogy míg ennek alanya a megismerő emberi ész általában, addig a jogtapasztalás alanya, tehát az, aki tapasztal a jogtapasztalásban, kizárólag az illetékes államszerv. Minden tény csak egy bizonyos államszervre való vonatkozásában jogilag jelentős tény ; az illetékes államszervtől elszakított tényálladék — a tényálladék «an sich» — egyáltalában nem is tényálladék. Minden tény a jogban «államszervkoordinátákra» van relativizálva. (K. 138. 1.) Az anyagi és alaki jog szétszakítása ép ezért helytelen, mert hiszen minden jogilag jelentős tény egy olyan koordinációba tartozik, amely nemcsak az «anyagi», hanem az elhanyagolt «alaki» jogkoordinátát is átfogja. Ezeknek az alaki koordinátáknak egysége : a jogeljárás fenntartása és ez az állam. Az állam, mint a jogeljárás fenntartása, a jog pozitivitását konstituálja, szimbóluma a jogidőnek, a jog dynamikájának. (K. 141—142. 1.) A jogtapasztalat és a jogeljárás elméletének exotikumát tehát teljesen megszünteti és Sander felfogását teljesen megvilágítja a következő meghatározása : Jog a reálitéleteknek az az összefüggése, amely az illetékesség axiómája alatt áll. (Kantstudien XXVIII. 310. 1.) A jogtétel fogalma így teljesen beleolvad az államszerv, az illetékesség fogalmába. Sander szemei előtt most már csak államszervek és tényálladékok vannak, amelyeket az illetékesség noetikus axiómája kapcsol össze jogeljárássá, jogtapasztalattá. Ez a jog. Világos, hogy Sander az ellenkező hibába esik, mint az általa támadott jogdogmatika, amely szerinte csak az anyagi jogot vette figyelembe. Kétségtelen, hogy viszont Sander csak az alaki jogmomentumokra helyezi a súlyt : az államszerv, illetékesség és tényálladék teljesen felemésztik a jogtételt. Sander a normával együtt az anyagi jogot, sőt a jogtételt általában kivetette jogszemléletéből. Szerinte most már az illetékesség nem egy, hanem a lényegmomentuma a jogaktusoknak általában. Minden adaequat, mert «illetékes» objektív jogaktus —• és más, mint «illetékes» objektív jogaktusok nincsenek — már «jogerős» is. (Ontologie 176—177. 1.) Térjünk most már át Sander államszemléletére. A jogtapasztalat-