Társadalomtudomány, 1926 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1926 / 3. szám - MÉG EGY SZÓ A PARLAMENT REFORMJÁRÓL

221 mutatkozó vonása a szellemi igények erőteljes lebontása — sit venia verbo! — egy szellemi «bicsérdizmus» keletkezése. Akadémiánkra, valamint a magyar kultúrának többi irányadó tényezőire vár az égető feladat, hogy ezt a frontot minden lehető, sőt, ha kell, lehetetlennek látszó fegyverrel is áttörje. És Komis Gyula maradandó becsű tanulmányának tartalmi értékei mellett nem csekély jelentősége van abból a szempontból is, hogy ezt a mementót éles világításban állítja szemünk elé. ó. *** Siegmund Schilder: Der Streit um die Lebensfáhigkeit Österreichs. Stuttgart, 1926. 91 old. Adolf Günthner: Die wirtschaftliche Seite der deutsch-österreichischen Anschlussfrage.Schmollers Jahrbuch 1926. 2. Heft. 23—57 old. Ausztria életképességének kérdésével elsősorban Friedrich Hertz foglalkozott, akinek optimisztikus álláspontja és érvelése jelentékeny hatást gyakorolt arra a szakvéleményre, amelyet Ausztria életképességének kérdéséről Layton és Rist terjesztettek a Népszövetség elé. Hertz érveinek és okfejtésének legkiadósabb kritikája Gustav Stolper írásaiban található, aki az <<Österreichischer Yolks-\virt»-ben adott pesszimisztikus véleményének ismételten és jól megokoltan kifejezést. A fent idézett két írás szerzője nincs nagy reményekkel eltelve az önálló Ausztria jövője iránt s mindkettő a Németországhoz való csatlakozásban keresi azt az orvosszert, amely Ausztriát a pusztulástól megmentheti. Günther kiadós kritikában részesíti a fentemlített népszövetségi szakvéleményt, amely statisztikai adatoknak helytelen felhasználásával akarja bebizonyítani, hogy az osztrák belviszonyok már a javulás útján vannak és hogy Ausztria talpraállásának nagy segítségére van, hogy túlnyomórészben agrárius (!) ország. Günther kimutatja, hogy Ausztria lakosságának háromötöde ipari és kereskedelmi foglalkozást űz. Az osztrák ipar értékesítési válsággal küzd, a termelés csökken, a munkanélküliség nő s a kereskedelmi mérleg javulása csak az adatok téves csoportosítása mellett következtethető. Sem az idegenforgalom, sem Ausztria külföldi követelései nem olyan méretűek, hogy a kereskedelmi mérleg passzivitásának eltüntetésére elegendők lennének. Ha. Günther a helyzetet ez adatok alapján még reménytelennek nem is tekinti, már a másik szerző, Schilder, egyenesen ez álláspont felé hajlik. Nem hirtelen összeroppanás és forradalmi zavarok felé vezet Ausztria útja, hanem lassú elsorvadással, fokozódó nyomorral, a tőkejavak idegen kézre jutásával, a lakosságnak kuli-színvonalra való sülyedésével fenyeget a jövő. Bécs várható sorsára nézve Schilder Velencéét idézi, mely a XV. században elért lélekszámát csak 1924-ben tudta újból elérni. Pedig mennyivel kevesebbet jelent ma egy városban 190.000 ember, mint öt évszázaddal ezelőtt ! Bécs lakosságának csökkenése máris megkezdődött s a lélekszám 1914—1923 között 2,137.ooo-ről 1,866.000-re esett vissza. Még elriasztóbb képet mutatnak a munkanélküliek számoszlopai. Amíg 1922 januárjában a munkanélküliek száma csak 16.713 volt, addig 1926 januárjában csak a rendszeresen segélyezettek száma 212.378 s az összes munkanélkülieké csaknem 250.000-et tett ki ! Elriasztó a munkabérek csekélysége is. Hivatalos számítás szerint egy felnőtt nőtlen alkalmazott létminimuma havi 200 silling. Ezzel szemben bankhivatalnokok havi 70—80 silling fizetést kapnak, ügyvédi irodák alkalmazottai havi 60 silling kezdő fizetést húznak. 305 üzemnek 9341 férfialkalmazottja közül 2290 kapott kevesebbet a létminimumnál, 2645 nőalkalmazott közül pedig egyenesen 1875. A kiskorú női alkalmazottak beszámításával 3147 alkalmazott közt meg épenséggel 75—94% akadt a különböző vállalatoknál a létminimumot el nem érő