Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2. szám - A POLITIKAI PÁRTOK TÍPUSAI (Fejezetek egy államszociólógiához.)

60 A ténylegesen fennálló hatalom egy bámulatosan szívós,- dinasztikus szervezés -eredménye,' mely kifelé és befelé ragaszkodott hatalmi, állásához. És • mikor elérkezik a' 19. század elháríthatatlan parlamenti szisztémája, iparkodik lábát megvetni a parlamentarizmuson' belül. Ez a szervezet előtte mindenekelőtt eszköz hatalmi pozíciója további megtartására: a vezetés maradt továbbra ,',Bécs" kezében. Ezzel szemben a 1*. századtól erőseimen iníeriorissá vált ország — tényleg saját- hadsereg nélkül" •—' gdfedaság:la*.f megerősödni nem tudott: a hatalom áttolódása mifelénk nem következeit bí. Maradt középponton sokáig, talán'mindvégig 1918-ig áz a „közjógi" probléma, mely mint láttuk, latens módon külpolitikai 'problémát takargatott. És 'mert urna hatalom létérdeke volt az államkapcsolat sértetlen fenntartása, a parlamenti korszakban különösen arra tekintett, hogyan lehet partokat szerezni, melyeJc ama• kapcsolatotakarják; vagy' jőakafatúlag kezelik, legrosszabb esetben .pedig . tűrik. Mit látunk mf Azt, hogy a pártok létrehozatalában •mindenekelőtt az államkapcsolat fenntartása volt döntő szempont, ez pedig az önálló magyar társadalom teljesen 'szabad pártképződését hátráltatta, olykor bénította, a vezető párt nem vált — Faulsennel szólva — „Örganisation von untén." Ámde itt is újabb -komplikációt jelent az, hogy'az államkapcsolat könnyelmű megszaskítása • nem volt magyar közérdek sem, tehát részben még a társada lom vezető elemei önként kijelentett akaratában is benn Volt az államkapcsolat ieroTtarrása, vitás esak a tüggési arány volt, avagy a hatalomban való részesedés mértéke. Uy helyzetben vált a pártalakulás homályos alapúvá, s. irányúvá. :Ott; ahol a spontán alakulás nem volt soha teljesen lehetséges, aholMiegaitv jellegű párt lépett fel. ott-, ahol belpolitikai pártok helyett mindig többé-kevésbbé külpolitikailag motivált pártnak kellett létrejönnie, sajátos zavar? múlhatatlanul bekövetkezett. Ebből magyarázható — tehát külpolitikai értelemben-állandó krizis tudatában, azaz nemzetlélektani alapon — az az ideolog'a, mely-szerint látják a politikai pártok lényegét, típusait s politikai jelentőségüket „kormánypárt" és „ellenzék" sémái szerint. Ha tehát a 'pártalakulást mélyebb alapjaiban analizáljuk, rátalálunk jira a tényállásra, ami a komplikációt tulajdonképen okozta: a latens külpolitikái ' motiváltságra. Ez az. amiből eredt az is, hogy maguk a kormánypártolt is tulajdonkép meg voltak kötve "egy tisztázatlan, s jói észbeu alig is tisztázható helyzettel. Apponyi visszagondolván ama helyzetre, így szól: „KerülfH kellett á dolgok mélyére, a lényegbe való hatolást, nehogy a dolog kipattanjon; valósággal dédelgetni kellett a kétértelműségei, mert csakis ennek a segítségével lehetett napról-napra élősködni."") Az ily pártok nem voltak szabadon cselekvő akarategységek, valóban organikus fejlődést mutató szervezetek. Végezték a hálátlan feladatot, őrködtek, hogy ellenzéki törekvéseknek ellenállva „fel ne boruljon a helyzet", megóvták a hatalmi állás követelményeként álló közjogi tételeket, visszautasították az osztrák militarizmus olykor akaratlan túlterjeszkedését. Ez azonban nehéz helyzet volt, védelmezni a fennálló helyzetben mindent akkor, amidőn az ellenzék látszólag — 190ő-ig támadni látszott mindent. Voltakép' kétféle negatív álláspont szegződött 8) Emlékirataim. I. 52. 1.