Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2. szám - BIRTOKREFORM ÉS TÁRSADALOM

53 Régi recipe szerint, a jövő consolidátiojának egyik eszközéül a birtokreform kínálkozott s az 1920: XXXVI. t.-oikk megalkotói kétségtelenül helyes nyomokon jártak, mikor az állami lét reorganisatiojáná! a feltolódó társadalompolitikai problémák közül ezt törekedtek sürgősen megoldani. A kiindulási pont a nemzeti önvédelem ösztönös megérzése volt azokkal a belső tényezőkkel szemben, melyeket a köztudat, ha nem is a háború elvesztéseért. hanem a társadalomnak szinte a rothadásig jutott felbomlásáért tett felelőssé. Az egyensúly helyrebillentésére alkalmas népréteget a földműveléssel foglalkozó osztályban keresték s valóban egyebütt nem is kereshették és nem is találhatták volna meg. Ez a megcsonkított országban számarányával .fokozottan tekintélyesebbé és tömegsúlyánál fogva a korábbi viszonyokhoz képest sokkal jelentősebbé vált társadalmi osztály, egyrészt azért, mert lelkileg legkévésbbé sínylette meg a felette átviharzott felfordulást (bár a háború során övé volt a legnagyobb vérveszteség), másrészt mert most már mondhatni, az utolsó és kizárólagos erőtartalékul maradt meg: a társadalompolitika perspectivájában egészen a legközvetlenebb előtérbe lépett. Megerősítése, szinte privilegialis védelme, új elemekkel való felgazdagítása és kereteinek kiszélesítése, valamint — és ennek kell tulajdonítanunk morális jelentőségénél fogva legnagyobb értéket: a földhöz való viszonynak az érdemesiiltség gondolatával való összefüggésbe hozása: — azok a szempontok, melyek a birtokreform technikailag talán sokban hibáztatható intézkedéseit érdemben sugalmazták. A legnagyobb ellenvetés, mely az új birtokreformmal szemben felhozható — egészen eltekintve a végrehajtás és életbeléptetés netaláni technikai tökéletlenségeitől — felfogásunk szerint mindeneseire az, hogy egészséges és a ma is akut 'társadalmi válságból folyó alapgondolatát nem vitte kellő bátorsággal és határozottsággal keresztül, hanem sok maradt benne a conpromissum s ezzel ítlrendszabályszerüen valósította meg nem egy oly tendentiáját, mely csak a maga egészében lett volna alkalmas arra, hogy a hozzáfűzhető váráKozásoknak megfelelhessen. Az alaptétel és a ki'.íizött birtokpolitikai cél az volt, hogy ingatlanhoz juthasson mindenki, aki a földművelésre egyénileg képes és alkalmas, de önhibáján kívül földet magának nem szerezhetett. Amint ebben a földmívelö néposztály kereteinek a lehető legtágabb vonalú kiszélesítése s az agrárproletiriahis minél teljesebb felszívódása a vezető gondolat: úgy abban, hogy a földhözjuttatás sorrendjében a háborús érdemek és a k'próbált állam- és nemzethűség előnyben részesítendők, a földmívelö társadalom tartalmi gazdagítása . s a földre való érdemesiiltség szempontja érvényesül. A társadalom reorganlsatiojára irányuló munka ekként egyúttal ethicai niveaura emelkedett s e részt kétségtelenül visszanyúlt abba a hirtelen és meggondolás nélküli felbuzdulással félredobott múltba, melyben őseink ugyanezt az alapgondolatot sarkalatos intézményként bástyázták körül. Mindebben, tagadhatatlanul, bizonyos nagyvonalúság, határozottság és szerves átgondolás áll előttünk, de a további következmények s a gyakorlati megvalósításhoz szükséges kényszerintézkedések terén a birtokreform félénkké, ingadozóvá és alkudozóvá vált. A szükségszerű „további következmények" nevezetesen a védelem kellő megszervezésének előfeltételeit foglalnák magukban. Ugyanazt, amit a 48-as