Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Az ELVÁLÁSOK MAGYARORSZÁGON A HÁBORÚ ELŐTT ÉS A HÁBORÚ UTÁN

110 házassági köteléktől; a hadbavonult lakosságnak kevesebb ideje volt arra, hogy a családi perpatvaroknak radikális befejezéséről gondoskodjék. Sokakat bizonyára egymagában a háború nyomasztó gondolata tartott vissza (ha "talán egyébként gondoltak is rá) e fajta lépéstől. Másoknál pedig végzetes módon maga a harctéri halál tehetett pontot a családi életben megbomlott egyetértés után. A háborús idők elválásait ezidőszerint egyáltalán, — Magyarországon pedig sohasem — tudjuk (a terület megváltozása miatt) viszonyítani a házas nép számához, habár nyilvánvaló, hogy az özvegyek számának váratlanul durva módon való megszaporodása révén a válásoknak a házasemberek számához való viszonyítása nem adna a múlthoz képest olyan csekély eredményt, mintha az elválásoknak évenkint csupán abszolút számait rakosgatjuk egymás mellé. Ha azonban kisegítésül azt a módszert használjuk, hogy a háborús évek házasságkötéseinek számához arányítjuk az elválások számát, azt látjuk, hogy az új házasságokkal szemben az elválások még a háború közepette sem szorultak háttérbe annyira, amint talán gondolhattuk volna az abszolút számok nyomán. A világháborúnak tudvalevőleg egyik legdöntőbb hatása a népmozgalomra az volt, hogy új házasságok száma is a normális évek számaihoz képest rendkívüli mértékben csökkent. 1915-ben már csupán a békeidők tömegének alig egyharmadrésznyi férfi és nő járult Magyarországon oltár elé s később sem sokkal több. Ezzel szemben azonban az 1000 házasságkötésre számított elválási arány szám az 1914. évi 50»7-el szemben csak lassan szállt le 43-1, 36*9, majd 36-1-%-ra s az arányszám nagyjában körülbelül akkora maradt, mint az 1907-ik év körül. Ha tehát fentebb azt mondtuk, hogy az elválások száma a világháború folyamán Magyarországon megcsappant, némileg korrigálnunk kell ezt az álláspontunkat mivel az új házasságokhoz képest a válások aránya még mindig eléggé jelentékeny maradt. A háborút követő évek válási mozgalma, melyre később térünk rá, világosan megmutatta, hogy az elválások számában fentebb-jeleztük csökkenés valóban csak átmeneti jellegit volt s kizárólag a háborúval indokolható. A csökkenést, habár jóval kisebb mértékben, a NémetbirodaV inbaF is észrevettük, ahol az elválások száma a háború folyamán a háborút megelőző évekének körülbelül kétharmadrészére esett. Noha nem mindegyik állagban, rnert WürttcnbergVn pl. az elválások abszolút száma megnöttsia háború folvamán, Bajorországban is elérte már 1918-ra a korábbi nivót s csak Porosz- és Szászország számainak alakulása idézte elő azt az eredményi, melyet az egész birodalom számaiban látunk. Franciaországban, melynek népe, a katonai kötelezettséget és a vérveszteséget tekintve, minden más ország fiainál inkább kivette a részét a háborúból, az elválások száma átmenetileg természetszerűen nagyon jelentékenyen alábbszállott. A háborút megelőző évek 12—14.000 válási esete helyett 1915-ben mindössze 1638 fordult elő itt s 1918-ban is csak 7851.1") Angliában azonban a háborúnak ez a csökkentő hatása az elválások körül csupán 1915-ben nyilvánult meg, a későbbi években a válások abszolút száma 2000 felé közeledett, a háború utolsó évében pedig a 20OO-et is túlhaladta, olyan magasságot érve el, aminőt soha korábban, úgy, hogy a válások, mint komolyabb probléma Angliában először a háború időszaka alatt jelentkezv 10) L. Stat. du mouvement de la population. Nouvelle série. Tome III. Années 1914-1915.. Paris, 1922. XLI. 1.