Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1924 / 1. szám - A politikai párt társadalombölcselete
49 ama feladatra. A „sine ira et studio" elve itt különben is sajátos helyzetben van s ma már tudjuk, hogy a szociológia első sorban nem kritika, hanem vizsgálat: állást tehát nem szabad foglalni, ameddig vizsgálunk. Bizonyos öndiszciplina kell ahhoz, hogy felfüggesszünk minden értékelő vénát akkor, amikor még csak boncolunk, tényt s összefüggést pusztán megállapítani törekszünk. Sajnos, a szociológia sokáig félreismerte első feladatát; bár sejtette. Sejtette akkor, amidőn „természettudományi alapon" akarta megindítani problémáit, mert ez az „alap'' helyes kiérzése volt annak, hogy a társadalomtudománynak első lépcsője a „valóságtudományi alap". Ez az államtanban, államszociológiában is így van, a politikai párt problémájában hasonlókép. A valóságtudomány keresi a tényeket, amint vannak, kutatja a kapcsolódásokat, amint vannak. Nem bírál, mint a bíró, nem javasol, mint az orvos, hanem pusztán kutat, boncol, összehasonlít. Problémánk területén új módszer a valóságtudományi felfogás. A párt problémája különösen sokáig az államtanok (politikák) tudományjellemének hatása alatt volt. Már pedig tudjuk, hogy az államtanok sohasem tudtak megállani tények és összefüggések konstatálásánál, hanem még mielőtt e valóságtudományi feladatnak eleget tettek volna, máris bíráltak, colokat tűztek ki, javasoltak, i\ Zcl Z cl normatív (iránytűző) tudományok csapásába tértek át. Az államtanok módszere kevert módszer lett, ami károsan befolyásolta feladatai megoldását. Kevert módszerét jellemezte az, hogy nem tudott valóságtudományi síkon maradni, felfogásmódja semi-realisztikus volt. Amidőn pedig iránytűzéssel (norma) foglalkozott, nem tudott viszont tisztán az értékekhez igazodni, felfogása selejtesebb, kevertebb: pseudo-normativ maradt. Vizsgálódásunk állam szociológiai, s ezzel a kifejezéssel óhajtjuk jelezni, aláhúzni azt, hogy a valóságtudományi talajon akarunk mozogni, nem pedig az államtanok pseudo-normativ és semi-realisztikus síkján. A pártot kezdettől fogva normális jelenségnek kell tekintenünk, ellentétben az első írókkal, akik között a pártelmélet megalapítója, Hume is kezdetben mint kóros jelenséget tünteti fel. Hume írja a pártokról írt tanulmányában,9 hogy a törvényhozókra és államalapítókra mindenki tisztelettel gondol, a pártokra éppen nem ez érzésekkel. Törvényhozók, feltalálók félistenekké lettek, héroszokként tiszteltek, de mint pártvezérek nem vívnak ki hasonló sikereket, működésük lévén egyenesen törvények ellen irányuló (because the influence of faction is directly contrary to that of laws). Hume a legrosszabbakat feltételezi a pártokról: felborít9 Of parties in generál. (Essays morál, political and literary [1741/42]. Edit. The world classics. Társadalomtudomány. 4