Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 1. szám - Az egyke oka és ellenszerei. A Társadalomtudomány körkérdése

34 — nagyon is nem mellékes, hogy milyenek a kérdéses társadalom jogi szabályai, kivált öröklési joga, milyen a javak megoszlása, könnyű-e, avagy kedvezőtlen-e az emberek értékítélete a gyermekkorlátozással szemben stb.? Ezen igen tág értelemben vett „környezet" és az állandó intenzitásúnak feltételezett nemi ösztön folyton változó relációban van egymással. A környezet a gyermeknemzési okozatra lehet serkentő, és lehet bénító. Minél fejlettebb az individuum, annál hangadóbbakká válnak — kellő ellensúlyozás híján — a környezet bénító elemei s a nemi ösztöntől annál inkább elkülönül a faj fenntartási akarat. így pl. ha a környezet, mint jogi szabályozás, olyan, hogy azt a kisgazdát, aki sok gyermeknek ad életet, azzal bünteti, hogy a maga 10 holdas birtokának a gyermeklétszámával növekvő szétporlását lehetővé teszi s ha a gyermekkorlátozót azzal jutalmazza, hogy földjét csorbíthatatlanul átörökölheti az egykére, ha az adórendszer olyan, hogy a sokgyermekes családokat kétszeresen bünteti (súlyos és elemi szükségleteket sújtó fogyasztási adók), akkor persze a környezet bénítani fogja a faj fenntartási akaratot. A kisbirtokos gyermekkorlátozását fenti jogi szabályozással lehet elsősorban vonatkozásba hozni. Természetes, hogy azután ott, ahol a műveltség nagyobb, régibb s ahol így a környezet bénító hatásainak a felismerése koraibb és ahol a gyermeknemzésre mérséklő egyéb okok is együtt járnak (pl. kis gyermekhalandóság) s ahol másrészt a „környezet" egyéb kedvezőtlen befolyásai is fennállariak (pl. nehéz a földszerzés, a terjeszkedés lehetősége a sok kötött birtok miatt), ott a gyermeknemzés utáni akarat különösen lelohad, néhol azután abnormisan leszáll, főleg mert a nagyarányú gyermekkorlátozást jutalmazó „környezet" hatása alatt az emberek gondolkozása, értékelése is szankcionálja az egykét. Az így kialakuló közvélemény a szokás hatalmas determinálójává válik. Ha az emberi természet alapvető tulajdonságának tekintjük az örömérzetekre irányuló törekvést, és a fájdalmak kerülését, és ha a környezetnek a faj fenntartási akaratra bénítólag ható tényezőjLt szemügyre vesszük (csak nézzük a lakástermelés elégtelenségéből előálló lehetetlen viszonyokat, a többgyermekes család által alig megfizethető tej- és szövetárakat stb. stb.), akkor bizonnyal óvakodnunk kell attól, hogy az individnáció és a környezet visszahatása alatt előálló gyermekkorlátozást minden további nélkül az erkölcsi értékelés mérőzsinórja alá állítsuk. De még ha ezt teszszük is, akkor is az ok és következmény összecserélésével egyértelmű volna azt mondani, hogy az erkölcsök rosszasága, romlása az oka a születések csökkenésének. Emellett ez a kérdés leegyszerűsítése és a hatékony beavatkozás megkerülése volna, mert hiszen a jobb erkölcsök kikényszerítésére alig van bizonyos sikerű, közvetlen eszközünk, ellenben a „környezet" megváltoztatása, a túlhajtott