Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - Jog és társadalom. 1. [r.]

18 között. A kettő között pedig épen az a különbség, hogy az előbbi — valaminő feltétlen érvényességű és ezért „autonóm" normában kifejezett — értékre, az utóbbi pedig valaminő valóságra vezeti vissza normái érvényét.8 Mármost kétségtelen ugyan, hogy mindkét esetben a norma formális elemzéséből kell kiindulni, hiszen az érvényesség maga egyetemes és tehát formális minőség, amely nem függhet a norma esetleges tartalmától. A normák érvényessége formális egységet jelent, ez pedig az indokolás azonosságát és láttuk, hogy az indokolás az egyik esetben a norma hordozójának értékességét, a másik esetben hatalmasságát tételezi fel.9 A normatív juriszprudencia tehát kitűzheti magának feladatul a jogi norma sajátos formájának rekonstrukcióját, de ennek a formának a sajátossága nem lesz egyéb, mint utalás a norma meg nem határozott, hanem csak megjelölt, megnevezett hordozójára, amelynek meghatározását egy más tudománynak kell átengedni. Arranézve azonban, hogy értéktudománynak vagy valóságtudománynak kell-e átengedni a döntést, nem a jogtudomány hivatott határozni, hanem — a jogász. Ez a választás persze már a múlté. Ismeretes, hogy az egyik irányban megkísérelt tájékozódás balul ütött ki, amidőn a jogászi konstrukció a történeti — mint ma mondjuk „pozitív" — jogrendszerekkel i a természetjogot vagy észjogot mint abszolút értékű és tehát feltétlenül érvényes „jogrend"-et állította szembe. Ma már nem vitás, hogy a jog érvényessége csakis pozitivitását jelentheti.10 Ámde az észjog a jogászi konstrukció szelleméből fakadt és amannak a kudarca sem változtathatta meg emezt. A jogászi konstrukció szelleme még ma is él egykét elszánt gondolkodóban, akik — bár elismerik, hogy a jurisztikus elemzésnek a pozitív jogból kell kiindulnia — mégis arra vállalkoznak, hogy a jogfogalom meghatározásának feladatát a jurisztikus fogalomalkotás síkjában, formális, „normatív" konstrukció útján oldják meg, 8 A szokásos és alkalmas terminológia csak az autonóm tudományt nevezi normatívnak. (Szerző is ebben az értelemben beszélt „normatív" tudományról „Felelősség és szükségszerűség" c. dolgozatában. Társadalomtudomány. 1923. évf. 394. sk. 11.) Ebben az értelemben használják a szót azok is, akikre Kelsen hivatkozik (Windelband, Símmel stb.) így persze alaptalanul. 9 A TCQ&TOV ipsvóog Kelsennél jellegzetes korcshajtást fejleszt, amidőn egy kalap alá vonja az állam, a lelkiismeret és az ész „parancsát". Annak a látszatnak a leküzdésére, mintha a kötelezőség végső alapja minden esetben valami létező volna, Kelsen szükségesnek látja hangoztatni, hogy a lelkiismeretnek vagy az észnek a parancsa csak annyiban kötelező, amennyiben mint valami végső norma tartalma jelenik meg. Ugyanígy lenne Kelsen szerint az állam parancsával is. Kelsen eszerint nem lát — vagy nem akar látni — különbséget egyfelől az állam, másfelől a lelkiismeret vagy az ész „létezése" között. Sajátságos anachronizmus, másfélszáz évvel a Kritik der reinen Vernunft megjelenése után! (V. ö. Das Problem der Souveranitat, S. b5.) 10 V. ö. Bergbohm, Jurisprudenz und Rechtsphilosophie. (1892.) S. 49., ahol egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a jognak, mint „érvényes"-nek, vagy „pozitív"-nek jellemzése voltakép pleonazmus.