Társadalomtudomány, 1923 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1923 / 1-4. szám - Felelősség és szükségszerűség 1. [r.]

396 perativuszban, úgynevezett normában jut kifejezésre, amely az értéket minden lehetséges alanyra vonatkoztatva fejezi ki.22 Az értékítélet állítmány a mindig az ítélet alanyának a normával való megegyezését, vagy meg nem egyezését állítja: az értékítélet, amely valamely cselekvést helyesnek vagy helytelennek ítél, ezzel azt fejezi ki, hogy az illető cselekvés a normának megfelelő vagy meg nem felelő. Az értékítélet pedig érvényét tekintve, független az ítélet alanyának — amely valamely tényállást fejez ki és tehát tényítéletet helyettesít — összes theoretikus előzményeitől. „Az értékelésnél mindig csak arról van szó, hogy valamely normának elég tétetett-e vagy sem: — ha nem, kész a helytelenítő ítélet."23 Mihelyt tehát valóban értékelünk,2^az értékelésnek e sajátos autonómiájával függetlenítjük magunkat minden szükségszerűségtől. Hiszen a létezőt értékeljük és minden létező szükségkép létezik. Ennek az autonóm értékelésnek — amelynek, mint láttuk, előfeltevése a szabadság — folyománya a felelősség. A felelősség az értékelésnek minden normájából egyaránt következik. „Az érett kultúrember — mondja finoman analitikus éllel Windelband — nemcsak akaratáért és cselekvéséért, hanem gondolkozásáért és érzéséért is felelőssé teszi önmagát." 25Mert a felelősség mindig valamely norma szempontjából szabott balítélet folyománya. Erkölcsileg pedig oly tettekért vonunk valakit felelősségre, amelyeket az erkölcsi norma szempontjából helyteleníteni kell. Következőleg most már beláthatjuk, hogy mennyiben téves a felelősségnek determinisztikus elmélete, amelyet fentebb Schopenhauer szavaival adtunk elő. A felelősség ugyanis nem azt jelenti, hogy valamely cselekedet csak szubjektive volt szükséges és ehhez képest objektíve más cselekvés is lehetséges lett volna, hanem azt, hogy a norma szempontjából más cselekvésnek kellett volna lennie. 22 V. ö. Rickert, Der Gegenstand der Erkenntnis. 4. Aufl. S. 242.: „Der Wert wird sofőrt zum Sollen, sobald man ihn auf ein Subjekt bezieht. Dann tritt er diesem als Regei oder als Norm gegenüber, nach der das Subjekt sich zu richten hat." 23 Windelband. Normen und Naturgeöetze. I. m. S. 95. 24 Valódi értékítélet csak az, amelynek alapja valamely norma. Minden más esetben látszólagos, vagyis álértékitéletek jönnek létre, amelyek nem az ítélet alanyának valamely normához való viszonyát, hanem voltakép valamely tényállást fejeznek ki. Például mindazok az ítéletek, amelyek valamit kellemesnek vagy hasznosnak mondanak, mert ezek az alanynak nem közvetlenül értékét, hanem valamely célra való alkalmasságát konstatálják. V. ö. Pauler, Bevezetés a filozófiába. I. kiad. 294. és különösen 295. old. „Az igazi értékítélet sajátossága az álértékítélettel szemben az, hogy... az értékelt dolognak valamely ideális tartalomhoz való viszonyításában áll, míg az eszközi értéket jelző álértékítélet valóságok viszonyítását fejezi ki." 25 Práludien. Bd. II. S. 63—64. V. ö. Böhm, Axiologia vagy értéktan. 339. old.: „A lelkiismeret minden értékelést kísér, . . . mert minden értékeléssel bizonyos kötelezés áll fenn az alanyra nézve." A lelkiismeret pedig nem má6, mint a felelősség szubjektív reflexe.