Társadalomtudomány, 1923 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1923 / 1-4. szám - Felelősség és szükségszerűség 1. [r.]

X FELELŐSSÉG ÉS SZÜKSÉGSZERŰSÉG. I. Korunk, úgy látszik, a felelőtlen kormányzás kora. Tragikus, világrengető események mennek végbe: háborúk, forradalmak törnek ki, végzetes nemzetközi szerződések köttetnek; mindebben kisebb-nagyobb államférfiak egész sora tevékenykedik — mégis, úgy látszik, mindezért senki sem felelős! Az események dühöngő tornádóként kuszálják össze-vissza a világot és a megrázó apokaliptikus korszak egész erkölcsi tanusága csak egy hosszú sor emlékirat, amely mind az események komor, zárt logikáját domborítja ki és mind azt látszik bizonyítani, hogy mindazt, ami végbement, megingathatatlan történelmi szükségszerűség diktálta, — amiből azután magára nézve mindegyik mémoire-író azt a következtetést vonja le, hogy — mások ám lehetnek — ő maga semmi esetre sem felelős. Ennek az érvelésnek szembetűnő módon termékeny talaja van a közvéleményben. És ritka eset, hogy ma a „felelős" államférfiakat valóban felelősségre vonják tetteikért. Ahol pedig ez mégis megtörténik: forradalmi örvények rohamában, forradalmi indulattal: fellázad az egész civilizáció lelkiismerete. Mert mindenki érzi a történelem nyomását, érzi, hogy ami itt végbemegy, szükségkép megy végbe és úgy érzi, hogy ezért a cselekvőket felelősségre vonni igazságtalan. Helyes-e ez a felfogás? Nyilvánvalóan a cselekvés szükségszerűségén van a hangsúly. Mit jelent ez a szükségszerűség? Elsősorban a cselekvés szubjektív meghatározottságát, vagyis azt, hogy a konkrét akarati aktus, amelyből a cselekvés fakad, alanyi előzményeiben determinálva van. Ez tehát azzal a tanítással függ össze, amelyet determinizmusnak szokás nevezni. Ámde egyelőre nem szükséges itt ennek a felfogásnak az úgynevezett indeterminizmussal vívott makacs vitájához hozzászólanunk, mert a tudatosan cselekvő egyén felelősségét a determinizmus sem vonja kétségbe. A determinizmus az egyéni cselekvésnek a cselekvő én alaptermészetével — az „empirikus charakter"-rel, az egyéni „hajlam"mal, vagy „lelki természet"-tel — való szükségszerű összefüggését