Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

59 viharzó tenger képét már Demosthenes használta (19, 135); a kik még a habok tetején úsznak, azok közül „az egyik jön, a másik megy; a közügyekkel senki sem törődik, nem is gondol rájok".12 Demosthenes szavai (ó fiev ófjfióg éoxiv áatad'[írjTÓtatov nqáyiia %<bv návtwv Kai áovvd-e%d)Tazov) egy modern politikai műszót hívnak emlékünkbe, mellyel a demokratismust az összeiartás és állandóság e hiánya miatt mai bírálói is illetni szokták: a francia incohérence-t. Igen gyakran események módosítják a közvéleményt. Ez különben is inkább a helyzet, a külső állapotok és körülmények eredménye, mintsem az önkényesen és reilektáltan dolgozó tudaté (Dicey, LeQons sur les rapports entre le droit et l'opinion publique en Angleterre au cour du dixneuviéme siécle, a két Jéze ford. angolból, 24: l'opinion publique elle mérne est beaucoup moins le produit du raisonnement et de l'argumentation que des circonstances dans lesquelles les hommes se trouvent placés). Váratlan eseményeknél a forma sem mellékes, melyben azok közismertekké lesznek. A hadvezetésnek és diplomatiának nem egy ügyes módját ismerte a görögség is, hogy örömhírek a kellő időben, gyászjelentések ne egyszerre,, alkalmatlan viszonyok közt és katastrophális hatással jussanak a köztudatba. Ha mégis megtörtént, a késő utókor is megőrizte annak emlékét; a peiraieusi borbélyról szóló anekdota örök időre beszélte el, hogy miként tudták meg az athéniek a siciliai szerencsétlenséget (Plut. Nikias 30). Háborús, nyugtalan korszakokban bizonytalan vagy hamis híreszteléseknek nem kisebb az időleges jelentőségük a közvélemény alakulása szempontjából, mint a való híreké (1. erről W. Bauer csevegését: Der Krieg u. die öffentliche Meinung, 13 k. 1.). Demosthenesnek, sok baja van a „hírkovácsokkal" (oi XoyonoiovvTec,: 4, 49 és 6, 14), s már előbb Thukydides egész psychologiáját adta elő az irányzatos híreszteléseknek .(a syrakosaii Athenagoras beszédében: 6, 36 köv.). A közvéleménynek ellenmondást nem tűrő erejéről athéni ember előtt a siciliai hadjárat története tanúskodott; a mit meg arról a nagy erőről hallunk, az végső eredetében az élmény öntudatosságáról beszél. Még a ki nem is osztotta a többségnek heves vágyakozását, hallgatott, hogy rosszindulattal ne vádolhassák (Thuk. 6, 24). Mert Nikias nem sok eredménnyel bátorította a gyűlésezőket, hogy ne törődjenek a mellettök ülő „hangulatkeltőkkel" (oí JiaQaxEÁEvotot), s a gyávaság vádjának félelme nélkül adják le szavazatukat (6, 13). Közönyösöknek is csak kevesen maradhattak; a közvélemény láza gazdagot és szegényt annyira magával ragadott, hogy az önként ajánlotta fel vagyonát, ez személyes szolgálatát (az Ephoros után dolgozó Diodoros: 13, 2, 2). — Kiméletlenebbül nyilatkozott meg a közvélemény terreur-je az arginusai-i eset alkalmával. Itt Xenophon tesz tanúságot a felkeltett figyelemről, a történetíró jó szeméről. A ki a szerencsétlen flotta vezérek érdekében fel mert szólalni, azt kegyetlenül lehurrogták; midőn Euryptolemos ellenindítványát benyújtotta, azt kiáltotta feléje a tömeg, hogy „tűrhetetlen meg nem engedni a népnek, hogy azt tegye, a mit akar". Ez volt azon nevezetes ülés, melyben Sokrates mint elüljáró (prytanis) a maga segédkezését meg12 Appianos szerint (b. c. 3. 20) Antonius ezen idézettel figyelmeztette Octaviannst a népkegy bizonytalan voltára Rómában a kerti colloquium alkalmával.