Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

53 meg az athéniekről, hogy náluk a pörösködés nem kevésbbé pillanatnyi körülményeknek, tehát közérzéseknek és hangulatoknak ügye, mint a tárgyi igazságé (Demosth. a parapresb. elején). Keveset jelent, hogy a késökorú rhetor (halikarnassosi Dionysios) úgy gondolja, hogy Gorgias szóra érdemeset nem tudott kairosáról előadni; abban a késői korban már meg sem értette az iskolai rhetorika, hogy a közvélemény változásaihoz igazodó alkalomszerűség valamikor mit is jelentett.11 A philosophiának bizonyára nincsen oka panaszkodni, hogy a sokraíismús már belső tartalmánál fogva egész más állást foglalt el a közvélemény változásaival szemben, mint a sophistika; hogy azoktól függetlenül kereste a maga igazságait, nem rettenve vissza kritikájuktól, ha ezt szükségesnek látta, s merészen dacolva a részükről fenyegető hatalommal. Mi a magunk szempontjából csak toldalékképen fűzhetjük hozzá ezen általános megállapításhoz, hogy ama magaserkölcsü tudományos álláspont, az egyéni magatartásnak bármily heroizmusára tett is erőssé, s bármennyit igért is a társadalom jövő fejlődésére nézve, nem minden tekintetben segítette a tényleges jelennek megismerését elő. Sokrates áldozata lett kritikai függetlenségének, s a tanítvány csak azért vállalkozott a közvéleménynek analízisére, hogy azt az egyéni sértett önérzetek és nehezfelések atomjaiba bontsa szét (Apol. 23). Azután művészi elkeseredéssel, hogy a mesteren elkövetett igazságtalanságnak nagyságát éreztesse, a mult képét festette meg: a közvélemény egykori, máig megmaradt bálványainak ledöntött szobraival (Qorgias 515). Ami meg Platón saját államtani constructióit illeti, az államművészet szerinte mindenkor a tenyésztés egy bizonyos fajtáját jelentette (Politikos 261), s az akkép gondozott lényektől tudvalevőleg nem szokás megkérdezni, hogy mi a véleményök. Kezdettől fogva szenvtelenebbül kellett Aristotelesnek a közvéleményre tekinteni. De a végső okokat és állandó kapcsolatokat kereső elmének tán még akkor sem sikerült volna a közvéleményt jelentőségéhez mért figyelemben részesítenie, ha elméletileg könnyebben hozzáférhető tárgyról lett volna szó, s ha a nagy logikusnak és rendszerezőnek gondolkozását kevésbbé térítették volna el közvetlen lélektani megfigyelésektől saját érdekkörének problémái. Tényleg úgy látjuk, hogy miként rhetorikájában csak kényszerűségből foglalkozik a bizonyítás objektív eszközei után a hangulatkeltés módjaival, s egy pár szóra méltatja csupán az előadás kellékeit, politikájában is az állandó társas vonatkozások rendszere mellett csak alárendeltebb hely jutott az államélet mechanikájának. Egyébként az ő korában veszi kezdetét a görög élet azon átalakulása, a mely a közvélemény szemléletétől — legalább is ami annak politikai formáját illeti — mind messzebbre és messzebbre távolította el a hellenismus görögjeit. Kívánatos lenne ezen egész fejlődést, mindenekelőtt a sokratismus és sophistika küzdelmét, a görög közvélemény kérdésének szögéből j maga részleteiben áttekinteni; de e feladat megoldása messze túllépné szerény terminológiai bevezetésemnek kereteit. Hogy Aristoteles — a görög elmélet tetőpontján — nem ismeri a közvéleménynek valamelyes elméletét, azt a nikomachosi Ethika egyik helyével igyekn De a politikai szónoklat kínálkozó alkalmairól még Plutarchos is tud egyet-mást elmondani €gyik illám művészeti értekezésében (Pol. parangelm. 8).