Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

46 kollektiven gondolkozni, ha azon primitívebb életviszonyokhoz akarnak közelebb férni, a melyekben közvetlenül adott közös érzéseknek és eszméknek nagyobb volt a jelentőségök, mint a haladás elkülönültebb, egyénibb korszakaiban. Mindenesetre a fejlődés doxa-szavunknál is olyan irányban ment végbe, hogy az mind jobban az egyéni vétekedés kifejezőjévé lett, s az általános emberi gondolkozásra értve, főleg azon látszólagos tudást jelölhette meg, a mellyel a phitosophus a maga igazságait helyezte szembe (már Parmenidesnél és Melissosnál xá őoxovvxa, Diels Vorsokr. I.2 115, 31 és 137). De valamikor paradoxonnak vagy forradalminak tűnhetett fel a őoxel ők [toi fordulat, melyet különben már Homeros ismer, mert olyan szóval jelölt az egyéni vélekedést, amely eredetében csak a közvéleményt illette meg (abszolútan még később is: kXiytxo őt xai éőóxei, Thukyd. 2, 8). A közvéleményben gyökerező hírnevet elsősorban személyre vonatkoztatva jelenti a doxa, de nem kizárólag. Dolgok is lehetnek köztudat tárgyai, mint pl. az volt Demosthenes öröksége, amely után a szónok a tényleges vagyon helyett adóját fizette (ánb rfj£ őó^g ayv ó naxr)o fioi xaxéAme : Meidias e. 157). Azután kollektív umok nevére is gondolhatunk, mint a hogy Syrakosai szónoka a világ közvéleményétől féltette hazáját, ha athéni hadifoglyaival túlságos keményen bánik (Diod. 13, 20. í) nqbg ánavxag ávd-Qcójiovg ímeo xov öf)fiov XOJV 2VQCZXOOÍ(ÚV éíevEX&fJoofiévrj őó^a.) De valami elméletfélét mégis csupán a személyes tekintély kérdése fejlesztett ki a szónoki hatáséval kapcsolatban. Az anaxamenesí rhetorika a külső bizonyítékok kőzött — tanúpallomás, kínvallatás és eskü társaságában — a szónok prestige-ét is felsorolja (fj őó£a xov Áéyovxog), hol arról van szó: a hallgatóságnak gondolkozásmódját magáról a szónokról'a vitás ügyre vonatkozónak tüntetni fel.5 A szónok tehát azt fogja magáról állítani, hogy ért a dologhoz, s hogy olyan ügyet tárgyalnak, melyben saját erdeke is megkivánja az igazságot. Az önvallomásnak első módja positiven hozza mozgásba a hallgatóságnak már meglévő jóindulatát, a második leszerel esetleges erkölcsi aggályokat. — Végső eredetében sophistikus az értelmi és erkölcsi prestige tana. Georgiasnak és Thrasy mackósnak ez irányba utaló elmélkedésein kívül Protagoras is beszélt a tömeg előtti tekintélyről Perikies személyével összefüggésben (fj év tóig noMoiai őó^a: Diels, Vorsokr. II. 1-, 540, 9). A sophistikusan művelt Thukydidesnél a gondolat gyakran kerül előtérbe (á^ícooig, á^íco/xa formájában: 2, 65, 8; 1, 69, 1 stb.); Jamblichos ismeretlenét még szóba fogjuk hozni. Szélesebb alapon az isokratesi iskola iparkodott a tant főleg erkölcsi vonatkozásában (fj dó£,a émsixrjg) köztudat és elismerés tárgyává tenni; hiszen Isokrates lapos műveltségi ideáljával oly jól megfér a gondolat, hogy a közvélemény egymagában is elegendő erkölcsi értekek teremtésére. Manapság csak némi reflexív föntartással írnók alá azt, a mit a „philosophus" a meggyőződés bensőségével hirdetett, hogy „jónakszépnek látszani nem csupán a beszédet teszi szavahihetőbbé, de azoknak 5 A görög szöveget így olvasom: fj f(SV odv ŐÓ^a XOV ÁÉyOVXÓg éoxi XO xijv avxov öiávoiav éficpaviCeiv xijv xaxá XOJV ngctypúxojv (ü. fej.) Avxov-i objektív értelemben kell vennünk. Süss szerint (Ethos, 116) a. ÖÓgct : der moralicheKreditdcsRedners.