Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - Hazánk néperejének ujjászületése

27 Az 1909—1912. évek átlagát véve, mint amely évek adatai legkönnyebben összehasonlíthatók az 1910. évi népszámlálás eredményeivel, azt látjuk, hogy Csonka-Magyarország területén a magyar anyanyelvüeknél ezer lélekre: 12-8 volt évenkint a természetes szaporodás, míg a nem magyar anyanyelvüeknél 8-8, a különbség tehát a magyarság javára 3-5, az elszakított területen pedig a magyarság szaporodási aránya 13-1, a nem magyaroké pedig csak 10-8, a magyarok előnye tehát 2-3. Ha az egyes államokhoz csatolt részeket külön vizsgáljuk, csupán a cseheknek jutó felvidéken mutatkozik az a jelenség, hogy a magyarok és nem magyarok természetes szaporodási aránya egyformán 13-2, a többi területen a magyarság mindenütt előnyösebb helyzetben van, mint a többi nemzetiségek. így a románoknak juttatott keleti részeken a magyarok évi szaporodási aránya 13-0, a nem magyaroké csak 9-5, maguké az oláhoké 9-7, a szerbeknek itélt déli területen a magyarok évi szaporodási aránya 13-2, a többieké együtt 9-9, csupán a szerbeké l-l, végül az Ausztriának odadobott Nyugat-Magyarországon a magyarság évenkint 11-3 q/oo-kel növekedett, a többi nemzetiségek pedig csak 9-7 9/oo-kel. Ezek az adatok, amelyeknek hitelességét különösen a keleti és déli részeken a megfelelő felekezeti adatokkal, egyebütt pedig a magyar és nem magyar területrészek népmozgalmi adataival is lehet igazolni, azt bizonyítják, hogy a magyarság természetes propagativ ereje az elszakított területek mindegyikén nagyobb, mint az egyéb nemzetiségeké, különösen pedig azé a nemzetiségé, amelynek javára az elszakítás történt. Ha tehát a népmozgalom természetes rendjét erőszakos eszközökkel fel nem forgatják, minden reményünk megvan arra, hogy a magyarság az elrabolt területeken természetes szaporodás dolgában ezentúl is túl fogja szárnyalni a többi nemzetiségeket s amenynyiben a kiüldözések megszűnnek, ténylegesen is jobban fog számbelileg fejlődni az uralkodó nemzetiségnél. Áll ez különösen az oláh és szerb megszállás alatt lévő területekre, a felvidéken pedig a magyarság amúgy is a tótokkal és ruthénekkel áll szemben, akiknek számbeli gyarapodása nem az uralkodó cseh fajt fogja növelni. Bizonyos, hogy az „utódállamok" mindent el fognak követni, hogy a magyarságnak ezt a természetes előnyét ellensúlyozzák. Ezt célozzák a különböző betelepítések, földosztások, a gazdasági fölény megszerzésére irányuló törekvések, stb. A magunk tapasztalataiból tudjuk azonban, hogy a természetes propagativ erőt ilyen intézkedésekkel csak nagyon kis mértékben lehet n ódosítani, mélyebben rejlő erkölcsi, kulturális és gazdasági okai vannak annak, semmint hogy máról-holnapra a természetes népmozgalom folyamatán változtatni lehetne. Ehhez elsősorban kulturális munka kell, ezt pedig az utódállamoktól, amelyek már eddig is sok jelét adták kultúra ellenes cselekedeteiknek, aligha lehet várni. Valószínűnek kell tehát tartanunk, hogy az a különbség, amely teimészetes szaporodó erő dolgában az elszakadt részeken egyrészt a magyarság, másrészt különösen az oláhok és szerbek között fennáll, továbbra is meg fog maradni és erős ellensúlya lesz az utódállamok elnemzetietlenítő politikájának. Elszakadt testvéreinknek számbeli fejlesztését egyáltalán nem lesz módunkban munkálni, addig, míg a mai helyzet tart; ők teljesen a maguk természetes propagativ erejére lesznek utalva s reméljük, hogy az elnyomatás