Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Machiavelli

55 Az első módszer térmészétéhez tartozik, hogy nem válhatik nagykiterjedésűvé,, Az ilyen állam meg van oszolva, a kormánynak különböző székhelyei vannak, ami a tanácskozást és a határozathozatalt megnehezíti. Az ilyen állam nem uralomvágyó. Minthogy az uralomban sok szövetséges osztozik, egyikük sem tartja a hódítást olyan sokra, mint az olyan állam, amelynek az egész jut. Az ilyen államszövetség — mondja Machiavelli — nem igen terjed túl 12—14 állam szövetségén. Mihelyt az ilyen szövetség elérte azt a terjedelmet, amely elegendő védelmet nyújt bárki ellen, nem törekszik a szövetség további kiterjesztésére. A második helyen említett módszert egyedül Róma követte és ebben a módszerben látja Machiavelli Róma kivételes hatalmának titkát. Róma Itália számos népét tette szövetségesévé; ezek sok tekintetben vele egyenlő jogon éltek, de azért mindig Róma maradt a birodalom székhelye s mindig a maga nevében gyakorolta a főhatalmat. Mihelyt azonban hódításai túlhaladták Itáliát, az azon túl lakó népeket közvetlen alattvalóivá tette, amit azok, hozzá lévén szokva, hogy királyok abszolút uralma alatt éljenek, egykedvűen tűrtek. Ezek a népek, minthogy Róma nevében küzdő csapatok által hódíttattak meg és római helytartók alatt állottak, urukul csakis magát Rómát ismerték el. Ilyenformán Róma itáliai szövetségesei egyszerre csak közvetlen római alattvalóktól látták magukat körülvéve és az óriás főváros által elnyomva. Mire csalódásukat felismerték, késő volt. Ha fellázadtak, helyzetük csak rosszabbra fordult, mert szövetségesekből alattvalókká lettek. Az államtan irodalma sokat foglalkozott az államkapcsolatok kérdésével, de nem ismerek még egy munkát, amely a kérdésnek politikai oldalát ennyire kidomborítaná, rendszerint a jogi szempontok állanak előtérben. Nagyon érdekes feladat volna a Machiavelli módszerével az azóta keletkezett államkapcsolatok rendszereit is megvilágítani. A hódítás e római példáját fejtegetve, hozzáteszi — és ez a megjegyzése (Elmélkedések, II., 19.) fölötte jellemző államnézésének realitására: — Ne feledjük, hogy lehetetlenség, hogy egy állam békében és zavartalanul örvendjen szabadságának és korlátolt határainak. Ha nem nyugtalanít és nem zavar meg békéjükben másokat, azok fogják nyugtalanítani s e nyugtalanílások és az azok elhárítására irányuló védekezések és vesződségek közepette föl fog benne ébredni a hódítás vágya és szükségessége. Csak egészen különleges viszonyok eredménye lehet, hogy egy állam huzamosabb ideig békében éljen. Vagyis harc és háború és szakadatlan küzdés a nemzetek életének alapprincipiuma. Az imperializmus a nemzetközi érintkezés lényege, mert csak a magunk vagy a mások imperializmusa között van választásunk. Üllőnek vagy kalapácsnak lenni, ez a nemzetek választása. A rómaiak politikai bölcseségét mutatja, hogy érvényben hagyták mindama városok törvényeit, amelyeket meghódítottak, még azokét is, amelyeket nem szövetségeseikké, hanem alattvalóikká tettek. (Elmélkedések, II., 21.) E városokban nem volt látható a római nép uralmának semmiféle jele. Mindössze csak bizonyos feltételeket szabtak meg, amelyek teljesítése esetén a meghódítottak megtarthatták alkotmányukat és méltóságukat.