Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Somló Bódog

:s4 az erkölcsi érték lelki életűnknek ténye, hogy általános érvényű a mindenki számára szóló érvényesség értelmében ... mindezek a tételek igazságot igényelnek. Az erkölcsi érték megállapítása tehát már tarlalmi igazság. Az erkölcsi érték nem végső, nem legfelső, hanem olyan mérték, amelynek el kell tűrnie, hogy egy magasabbnak alája rendeltessék.)) (U. o. 98. 1.) Az erkölcsi értékelés azonban különbözik a hasznossági és kellemességi értékeléstől, különbözik az akarattól. «Az erkölcsi helyeslés elismerése egy általános érvényű értéknek szemben a csak individuális érvényű szubjektív értékkel.» Lelki életünknek egy fundamentális ténye, olyan elemi jelensége, mint az öröm vagy fájdalom. (U. o. 94—95, 100. 11.) Az a tartalom már most, amelyre az erkölcsi értékelésnek a lelki tevékenysége vonatkozik, vagyis «az erkölcs tartalmát megadó szabályok, szociális eredetűek.)) (Kauzális vagy normatív etika, 128. 1.) S ezért «az erkölcs tartalmának fogalma a pozitív morál fogalmával esik össze. Nincsen más erkölcsiség, mint valaminő pozitív morál.» (Az érték probl., 108.1.) Hogy azután hogy jön létre a pozitív morál, különösen hogy egy tartalmi erkölcsi értékelés szükségképen egy egész embercsoportnak egyenlő értékelését jelenti-e, az szociológiai ténykérdés. (U. o. 108. 1.) Amint ebből az ismertetésből is kitűnik, szerzőnk álláspontja <az igazságértéket illetőleg Kant észkritikájának alapján áll». (U. o. 110.) Az erkölcsi értékre vonatkozó felfogása ellenben «a Kant-féle filozófiával teljes ellentétben áll». (U. o. 111.) A praktikus ész primátusára nézve még külön is kiemeli, hogy «az igazságnak értékként való felfogása nemcsak hogy nem vezet el a gyakorlati ész elsőségének a tanához e szónak legvakmerőbb értelmében, mint Rickert hiszi... hanem ez a felfogás épen ellenkezőleg arra alkalmas, hogy a gyakorlati ész elsőségének a tarthatatlanságát kézzelfoghatóvá tegye». (U. o. 99.). Érdekes, hogy élete utolsó éveiben felfogása az erkölcsöt illetőleg is teljesen közeledett a Kantéhoz. Már «Juristische Grundlehre* cimü nagy művében (Leipzig, 1917. X. 55G.) teljesen autonómnak és abszolútnak tekinti az erkölcsi szabályt. (I. m. 67. 205.) «Die ethischen Normen sind um es kantisch auszudrücken, Normen der praktischen Vernunft, sie sind von unmittelbarer Evidenz.» (I. m. 67.) Ugyancsak e művében már több abszolút értékről beszél. (I. ni. 59.) Sőt életének utolsó éveiben még a praktikus ész primátusának a kérdésében is közeledett a fentebb idézett helyében kifogásolt Rickert-féle felfogáshoz : «Prima p h ilosophia» cimű készülő munkája arra az eredményre jut, hogy a filozófiának nem az igazságértékből, hanem egy erkölcsi normából kell mint végső elvből kiindulnia! íme ismét egy hatalmas ingamozgás, amely az 1911-től napjainkig terjedő időben a theoretikus ész primátusától a praktikus ész primátusáig vezet. Csakhogy az inga most már nem a spenceri filozófia, hanem a kanti világfelfogás szegén mozog. Az természetes, hogy filozófiái alapfelfogásának ezen gyökeres változása mellett a szociológiáról és tulajdonképeni szaktudományáról, a jogbölcseletről vallott felfogása sem maradhatott változatlan. Míg «Jogbölcseleti Előadásaiban)) (1905) még pusztán csak a jog szociológiájának tekinti a jogbölcseletet, addig «Das Problem der Rechtsphilosophie» című