Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1921 / 3. szám - A néplélektan mint tudomány
408 a kérdésre, a létjogosultság kérdésére1 igennel tudunk felelni, akkor ezen általános természetű felelettel a másik két kérdésre is könnyebben megadhatjuk a végleges feleletet. A mondottakból kiindulva tehát nem azt vizsgáljuk, mit állapit meg a néplélektan területének Steinthal és Wundt, hanem, hogy mi volt az az ismeretanyag, amit ők bizonyos formákba öntöttek, természetes ősszesűrűsödésként jelentkezett-e, vagy pedig csupán más területekről elórzott hordalékként nőtt Steinthal és Wundt kezén nagyra. Ha az első eset áll fenn, akkor vizsgáljuk meg, hogy Steinthal és Wundt a rendelkezésükre álló anyagot úgy épitették-e ki, mint amely eredeti természetének teljesen megfelel s ha nem, milyennek kell lennie a néplélektan tudományának, meddig ér, mik a természetes határai, miben különbözik a többi tudományoktól, mik a módszerei, szóval mik azok a föltételek, amelyek mellett tovább létezhet és fejlődhet, ha tudománynak és épen a néplélektan tudományának akarja magát neveztetni. * A genetikus tárgyalásmód igen gyakran meg kell, hogy előzze, a jelenségek vagy bármiféle ismeret struktúrájára vonatkozó vizsgálatokat. A jelenségek nagyrésze ugyanis nem gépszerű, mechanikus szerkezetű, amikor az egészet egyes részekre bontva újra össze lehet illeszteni, hanem igen gyakran szervezet, ahol a részek lassankint fejlődnek ki, egységet képeznek vagy legalább is egymásba folyton átnyúlnak és így őket egymástól nem lehet könnyen megkülönböztetni. Minden ilyen esetben a genetikus módszer — rámutatván arra, miként jött létre az, ami nékünk legtöbbször oly bonyolultan ' adva van — fontos kisegítő eszköze lehet a dolgok végső megértésének, struktúrájuk nem könnyű felismerésének. Ezzel szemben a ma előtérben álló logikai dogmatizmus hívei szinte betegesen irtóznak minden genezistől. Ha azonban behatóbban tanulmányozták volna más tudományok, még "pedig elsősorban a természettudományok módszereit s nem zárkóztak volna be érdeklődéseik szűk körébe, be kellene látniok, hogy a jelenségek genetikus vizsgálata, ha nem mint cél, hanem mint eszköz áll szolgálatunkra a jelenségek megértésében, igen nagy segítségünkre lehet. Amikor tehát a néplélektanra vonatkozólag végső tételeket akarunk megállapítani — minthogy a tudományok összefüggő, többé-kevésbbé bonyolult szerveződések — a genetikus tárgyalásmódot, mint propaedeutikus módszert, nem nélkülözhetjük. Amit ma Steinthal és Wundt nyomán a népiéleiektan anyagának szoktunk venni: a primitív ember lelki és társas élete jelenségei s a kultúrtörténet folyamán hozzájuk kapcsolódó, sokban hasonló jellemvonásokat mutató számtalan szokás, mithikus elem, a nyelv és a képzelet továbbfejlődése, mindez kezdetben chaotikus egységet képezett azzal, amit szintén manapság ismeret, tudás, tudomány néven oly élesen megkülönböztetünk tőle. Az egyes tudományok ebből az anaximanderi i V. ö. Kant Prolegomenák magy. ford. 4. 1. : «Amidőn azt kérdezzük, hogy valamely tudomány lehetséges-e, a tudomány valóságát vonjuk kétségbe».