Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 3. szám - A nemzetközi munkásvédelem

396 A törvényes munkásvédelem nemzetközi egyesülete a legnagyobb körültekintéssel és előkészítéssel karolta fel a munkásvédelem kérdéseit. A munkaügyi hivatala útján kiválogatta azokat a kérdéseket, amelyekben a löntosabb államok törvényhozása már annyira közeledett egymáshoz,, hogy a nemzetközi alapon való szabályozás elé nagyobb nehézségek már nem hárultak. Kiadványaival és nemzeti osztályai útján igyekezett e kérdések egységes szabályozására a talajt előkészíteni. Hogy mily sikerrel azt legjobban bizonyítja, hogy már 1906-ban ennek a csupán félhivatalos egyesületnek sikerült két nemzetközi munkásvédelmi egyezményt létrehozni. Ez a két berni egyezmény, amelyek közül az első az iparban és bányászatban a nők éjjeli munkáját tiltja el 11 órai éjjeli pihenőt biztosítván a munkásnőknek ; a második a fehér (sárga) foszfornak a gyufagyártás terén való felhasználását tiltja el és ezáltal a legborzasztóbbnak nevezett ipari betegséget igyekszik kiküszöbölni. Az első egyezményhez Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia, Belgium, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Olaszország, Luxemburg, Hollandia. Portugália, Svédország és a Svájc csatlakoztak, mig a másodikat Németország, Dánia, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia és Svájc fogadták el, de ahhoz később az Osztrák-Magyar Monarchia is hozzájárult. A nemzetközi munkásvédelmi egyesület ezután különösen az ipari mérgek és a folytonos üzemek kérdését tanulmányozta. Míg azonban e téren végleges eredményre nem jutott, a nők és fiatalkorúak munkaidejének szabályozása és a fiatalkorú munkások éjjeli munkájának tilalmazása tekintetében 1913-ban végleges határozatokat hozott, amelyek alapján 1914-ben két újabb nemzetközi egyezmény megkötésére hívta össze a svájczi szövetségtanács a kormányok kiküldötteit. Mindkét egyezménytervezet teljesen készen volt 1914 nyarán, amidőn a világháború kitört és ha a nagy esemény közbe nem jön, az egyezmények még abban az évben megköttettek volna. III. Amidőn a világháború kitört, úgy látszott, hogy a munkásvédelem nemzetközi szabályozásának ügye hosszú időre lekerül a napirendről. Azok a nagy ellentétek, az a nagy gyűlölködés, amely a nemzetek között a háború folytán keletkezett, époly kevés kilátást nyújtott a nemzetközi megértésre, mint az az előrelátható tény, hogy a háború óriási pusztításai után minden ország közgazdaságában annyi lesz a teendő, hogy a munka korlátolása helyett inkább annak fokozása válik szükségessé. Az utóbbi époly kétségtelennek látszott, mint az, hogy a nemzetközi munkásvédelmi egyesületben vezérszerepet játszó német és francia kiküldöttek békés tárgyalásra nem ülhetnek egy asztalhoz. A valóságban a dolog mégis máskép jött és mindenki, aki azt hitte, hogy a világháború véget vet a nemzetközi munkásvédelmi törekvéseknek, csak egy tényezőt felejtett ki a számításból, magát a munkásosztályt, amely szervezeteiben annyira megerősödött, hogy a munkásvédelmi törvényhozásnak nemcsak visszafejlesztésével szemben fejtett ki legnagyobb ellenállást, hanem annak továbbfejlesztését is erélyesen követelte.