Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Somló Bódog

26 nek a jövő jogára is. Foglalkozik a helyes jog kérdésével is, azonban azt hiszi, hogy a célok és értékek világába léphet anélkül, hogy az ok birodalmát elhagyni kénytelen volna. Stammlerrel polemizálva azt vitatja, hogy a cél fogalmát be lehet illeszteni az okozati felfogásba. (I. m. 109. 110.) A cél alatt «elképzelt okozatot* ért csupán, az érték momentumát a cél fogalmában még nem látja. S a végső cél megállapításához is pusztán kauzális összefüggések útján gondol eljuthatni. Egyszerre két csapást is megjelöl erre a felfedező útra. Az egyik, az objektív módszer a természet szükségszerű fejlődési irányából indul ki és úgy találja, hogy «a természet a környezetükhöz minél jobban hozzáalkalmazkodott élőlények minél nagyobb számát hozza létre», amiből folyólag az emberiség és így a helyes jog végső célja is: «minél nagyobb számú, minél tökéletesebb embernek létrehozása. (A tökéletességet a környezethez való minél tökéletesebb alkalmazkodottság értelmében véve).» (I. m. 111.). A másik csapás, az ú. n. szubjektív módszer, az emberi szervezetből indul ki és úgy találja, hogy a boldogságra való törekvés az emberi szervezetben minden körülmények között szükségképen előáll, annak nélkülözhetetlen, lényeges jellemző tulajdonsága. Ebből kifolyólag jut el azután az utilitarisztikus Bentham-féle elvhez, a lehető legnagyobb szám lehető legnagyobb boldogságának a végcéljához. (I. m. 112—114.) A jog helyességének ekként megállapított mértékét alkalmazza most már a büntetőjog bölcseletében, amelynek folyamán különösen a bűntettek elkövetésének okait és a bűntett elleni küzdelem helyes eszközeit kutatja. Munkájának e része rendkívül világos és szabatos bemutatása a Lombroso, Garofalo és Ferri által megalapított modern pozitív büntetőjogi iskola tanainak. (Jogbölcseleti Előadásai» egyáltalában rendkívül világosan, igen könnyen érthetően s a nyelvnek olyan kifejező erejével s olyan lendületesen vannak megírva, mint talán Somló Bódog munkái közül is kevés. A ^Jogbölcseleti Előadásoknak* talán legsebezhetőbb pontja a helyes jogról szóló fejezet. Tévedéseit azonban szükségtelen kutatnunk, minthogy azokra nyolc évvel később maga Somló Bódog mutatott reá «A helyes jog elméletéről című dolgozatában. (Különlenyomat az Erd. Múzeum Egylet jog- és társad.-tud. szakosztályának kiadványaiból 1912—13. évi V. füzet. — Kolozsvár 1914. 10. old.) Ezen dolgozat tulaj donképen nem más, mint annak a két módszernek, az «objektiv» és «szubjektiv» levezetési módnak a cáfolata, amellyel a ((Jogbölcseleti Előadások» a jog végső célját megállapíthatni gondolták. Kimutatja ez a dolgozat, hogy helj'telen a naturalizmus álláspontja, amely a természet szükségképeni fejlődési irányából, a szociális élet természettörvényeiből vagy a jogtörténeti fejlődési tendenciákból akarja a helyesség fogalmát levezetni, mert «a tényleges történelmi alakulás folyamata magában véve még se nem helyes, se nem helytelen a fejlődésnek ez a tisztán természettudományi fogalma még nem jelent értéket.» (I. m. 5—6.) A szükségszerű és a helyes két teljesen különböző dolog. Kimutatja a Bentham-féle elvvel szemben is, hogy az szintén két különböző dolog, ha a magam hiányérzetéből indulok ki és ha a mások hiányérzetéből. «Mihelyt nem pusztán a magunk, hanem valamennyi ember hiányérzetének a megszüntetését tesszük céllá, akkor nyomban új mérté-