Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Somló Bódog

SOMLÓ BÓDOG. Az A MEGRÁZÓ tragédia, amely szept. 28-án Kolozsvárott lejátszódott, /% nemcsak a magyar tudományos életet sújtotta olyan veszteséggel, Á. melyet a külföldi tudós Világ is széles körben gyászolni fog: Somló Bódog földi pályafutásának váratlan és borzalmas befejezése azon ritka tulajdonságoknál fogva, amelyek őt mint embert ékesítették, betölthetetlen ürt jelent mindazon téreken, melyeken életfolyása mozgott. Ezen életfolyás alapiránya, bizvást mondhatjuk, az igazság folytonos keresése volt. Kereste a jogbölcselet ingoványos talaján, a szociológia sűrűjében és az általános filozófia szédítő ösvényein haladva; kereste törhetetlen energiával, fáradhatatlanul, a jobbért a jót készséggel odahagyva s lerombolva sokszor, amit azelőtt nehéz munkával felépített; kereste a gondolat őserejével, kérlelhetetlen logikájának s éles disztingváló képességének fényszórójával, amelynek segítségével épen olyan könynyedén felfedezte a dolgok legfinomabb árnyalati különbségeit, mint amilyen biztosan reávilágitott a kérdések velejére. Kereste az igazságot valami belső szükségszerűségtől hajtva, azzal a lelkesedéssel és bátorsággal, amely ismeretlen tájak felfedezőit útjukon előrehajtja, a meggyőződés hitével s azzal a szókimondó nyíltságával, amely nem törődik a következményekkel. Kereste és kutatta az igazságot melléktekinteteket nem ismerve. Hogy a tudomány szempontját mennyire minden személyes szempont fölé helyezte, semmi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy kész volt legkedvesebb elméletét is azonnal feláldozni, mihelyt kutatásainak rendjén egy vagy más tekintetben helytelenségéről meggyőződött. Életének utolsó percéig fejlődött. Tudományos felfogását nem egyszer gyökerestül megváltoztatta s a fejlődés rendjén elhagyott előbbi álláspontját olyan kíméletlen szigorúsággal birálta, mintha az nem is tőle származott volna. Ez a ritka pártatlanság és személyes érdektelenség, amely a kutatás minden kérdésében vezette, egyik legszebb nyilvánulása volt annak a páratlan objektivitásnak, mellyel vizsgálódásainak tárgyát, de a köznapi élet dolgait is nézte. De nemcsak önmaga kereste szakadatlanul az igazságot, hanem értett hozzá, hogy másokban is felkeltse a kutatási vágyat. A jogfilozófia professzorának arra kell szoktatnia tanítványait, «hogy a saját szemükkel lássanak és a maguk fülével halljanak», «hogy ne boruljanak le a létező állapotok és tanok előtt, legyenek bátor gondolkodók, ne féljenek még az üldözéstől sem» — mondja a jogbölcselet tanításáról irott dolgozatában (A jogbölcselet tanítása. Jogállam I. 1902. 1. fűz. 61. 1.) és minthogy a személyes példaadás bir mindig a legnagyobb szuggesztív erővel, ha Társadalomtudomány, 2