Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - A matriarchatus nyomai a folkloreban

vények édes gyermekei. (Indián Antiquary 1891. ápr tűz. Folklóré in Salsette* közlés 8. száma.) — Hasonló a szanszkrit és szingaléz szövegekben fennmaradt monda Vaiszáli városa (Benaresz mellett) megmentéséről. Az egyik odavaló királynak alantasabbrangú felesége egykor egy burokban sok kis fiúgyermeknek adott életet. A testvérek távol nónek fel; más fejedelem zsoldjába állnak s a sors úgy hozza, hogy fejedelmük a szomszéd uralkodót, t. i. a fiúk atyját haddal támadja meg. A fivérek külön csapatban a had élén nyomulnak a város ellen. Ezt az anya megérzi s értesülve a történtekről, kéri férjét, hadd mehessen fel a varos bástyatornyára. Ott kiáll a falra, melleit megnyomja s a fiúk szájába egy-egy tejcsepp repül. A esodajel megmenti a várost, a fiúk visszakerülnek atyjukhoz. — Ugy az elsó népmesei, mint a második régi keletú irodalmi változatban a tejpróba egészen másfelé céloz; nem adoptiós vonatkozás a magja két egymástól idegen lény között, hanem a valódi anya igazolása benne a lényeg. Van ugyanott más természetű buddhista adalék is, amely Cosquin tanulmányának föérvéül van beállítva: t. i. Raden Paku legendája, melvnek szövege a jávai «Szerat Kanda* krónikában maradt ránk kávi (ó-maláj) nyelven. Raden Pakuval ugyanaz történik, ami a gyermek Mózessel. A vizre kitett kosarat egy arra haladó bárka kormányosa kihalássza s elviszi özvegy úrnőjéhez. Nai Gedé, az úrnő, gyermekévé fogadná ; a csecsemő megszólal és kéri a nőt, szoptassa meg. Az évek óta meddő özvegy melléhez érteti a gy ermeket s ime -teje megindul-*, a kis lelenc ezzel fiává lesz és örökli a nö óriási vagyonát. Ez elbeszélésben gyermekké fogadásról van ugyan szó, de a dolognak csodás, legendás színezete van; aminthogy Raden Paku később is csodatévő szent alakként szerepel. Cosquin tévedése világos. A fentebb ismertetett rendkívül egyszerű szövegszerkezetek (arab és kaukázusi példák) ezekből a csodás jellegű történetekből nem eredhettek. Népajkon semmiféle motívum nem válik csodásból rationálissá, legfeljebb töredékessé, miáltal miszticizmusa meg inkább növekszik. Kétségtelen, hogy ép ellenkezően, a hindu változatok brahmán vagy buddhista vallásos szűrön menve at, váltak csodasakká s egykor époly primitív adoptiós formájuk volt, mint az arab népmeseké. Döntö bizonyítékot szolgáltatna felfogásunk mellett, ha a tej szívást, mint anyai adoptiós szertartást meglelnök valahol tényleges érvényben, élő szokásban. Némileg rávilágít a kérdésre az a tény, hogy a Korán szúrái s egyéb moszlim törvények tartalmaznak idevágó intézkedéseket Wilken szerint (Hat matriarcheat by de oude Arabieren. Amst. 1884. 27. L> a tejrokonság klasszikus földje az iszlám hivöinek mai területe, ahol vérrokonság (nezebj mellett külön dajkarokonságot (ridád, egy emlőn tápláltak közt; tartanak számon a két fél távolabbi rokonai is. A szertartás egy-egy adoptiónál tekintettel a rokonsági fokra, hajszálig részletezve van, L i. mire tarthat igényt az illető, ha egy szer vette csak igénybe az anyai mellet, mire ha több ízben, egytól-tizenötig. (L. Van den Berg: Beginselen van het mohamedaansche recht 145. L) Hanefita ritus szerint: «Egy csepp tej, melyet a gyermek vagy felnőtt női mellből szí, vagy ha ily* mennviség az illető szájába vagy orrába cseppentse, lenyelesre készteti