Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Az emberiség multjáról és jövőjéről

135 hanem egyúttal elménk struktúrájában is gyökereznek. Ezért találkozunk lépten-nyomon Bergson intuieiós módszerében vagy Spengler históriai relativizmusában is, régi, általuk látszólag elvetett eszrendszerek alakzataival üásd Spenglernél a kultúra és civilizáció, organizmus és mechanizmus, a fausti és apollói életfelfogás dualisztikus ellentéteit;. Elvetni ezen módok egy részét s visszatérni oda, ahonnét előrejutottunk: botorság lenne s vájjon ki térne vissza az egyiptomiak, babyloniaiak és görögök isteneihez és ismereteihez? Joggal föltehetjük, hogy nem azért jött reánk most annyi vész, mert az élet teljesen bizonytalan s elménk folyton cserben hagy bennünket, hanem ép azért, mert elhagytuk elménk kipróbált útjait és megszakítottuk az összeköttetést a multtaL a már megszerzett ismereteinkkel. Azt képzeltük, hogy a részletekbe merülő indukciókkal, a végletekig vitt technikai készségekkel, szóval igen egyoldalú rendszerekkel uralkodni tudunk a jelenségek temérdekén s kényünkkedvünk, sajátos egyéni Ízlésünk szerint elvethetjük vagy megtarthatjuk megtisztult isten-képzeteinket s tudományos ismereteinket. A visszaesés azonban csak felületi jelenség. Ha az utolsó évtizedek most rombadölt emeletét eltávolítjuk, ott van alaita a folytonos fejlődésnek, elménk felhalmozott ismereteinek összefüggése s amit a csekély kezdetekből a századok folyamán mint magas fejlődést és jobblétet érhettünk el, építhetjük tovább ! Nincs tehát semmi ok az elcsüggedésre! Mindaz a pusztulás és sanyarúság, ami most ért bennünket, csak efemer jelenség lehet: •Megfordul az időknek lapja. Nem mindig a jó az, mi elbakik. Tanulunk most s tanulunk folyton. Vidáman vessünk ködben is. Bizonnyal eljó majd az aratás*. (Herder: Zor Pbilosopbie und Gescbicbte XI. 243). Bibó István.