Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Az emberiség multjáról és jövőjéről

118 kőzik ugyan, de mindenekelőtt attól függ, hogy miként konstruálom meg a fizika tudományát. Mert nekünk nem egy külön fizikai szemléletünk van, hanem igenis egy minden irányban összefűzött tapasztalatvilágunk, amelynek a fizikai világkép csupán egyik szegmentuma. Mi ug3*anis mindig egy központi helyzetből fogjuk fel, konstatáljuk vagy biráljuk el összes élményeinket, érzéseinket, vágyainkat, a saját és mások cselekedeteit, szóval mindazt, ami részünkre a világon van, mindazt, amit bármily módon lapasztalunk. Magának a tapasztalatnak az anyaga rendkívül különböző természetű és általában könnyen széteső, de egyes élményeink közölt természetes viszonyok mégis vannak. Nem lehet például a konkrété tapasztalt dolgok egymásmellettiségét, fent és lent, előttünk vagy mögöttünk, szóval ott a hol lévőségét önkényesen megcserélni, amint nem lehet az előbb történő tüneményt, cselekvést vagy bármiféle lefolyó élményt az utóbb történővel sem. Máskép is kifejezhetjük ezt: belefolyhatunk a jövő kialakulásába, de a jelen és a mull élményei tőlünk függetlenül adódnak és adódtak. Szóval élményeinknek megvan a maga természetes adottsága, egymásmelleltisége és egymásutánja. De ezeken a határokon belül mindi g központi szemléletünk látószögéből vétetnek vizsgálat alá és füzetnek össze élményeink. Az élmények számtalan és igen különböző voltából folyik, hogy azok összefüzésének száma is rendkívül sok lehet. Maga az összefüzések módja azonban aránylag nem sok s épen ez mutatja* hogy elménk — mert ezzel az egy szóval adhatjuk vissza központi szemléletünk tényét és mindenfelé kisugárzó voltát — milyen egyszerű eszközökkel tud uralkodni az élmények mindent elborítni látszó hatalmas árja fölött. Ezek a módok az elme teljes kifejlettségét véve számba, ma sem mennek többre négy vagy ötnél, akkor pedig, amikor az elme egyszerűbb viszonyok közt találja magát — ilyen a primitív ember helyzete — egy-kettőre szorítkoznak. A tapasztalatok elbírálásának egyik legközvetlenebb módja mindenesetre az, amikor az elme kettéválasztja az általa tapasztaltakat, például, amint említettük," a tér képzetét fölruházza az állandóság és változatlanság tulajdonságaival s ezzel szemben a konkrét tárgyakat változóknak, relativeknek tekinti. Ilyenkor tulajdonképen nem tesz mást elménk, minthogy az általa tapasztaltak egy részét értékesnek nyilvánítja, fölruházván azt különös, kiváló tulajdonságokkal, a többieket pedig vele szemben aránylag értéktelennek tekinti. A primitív ember ítéletei közt találhatjuk meg a kettéválasztás legegyszerűbb alakjait. A primitívek elválasztják egymástól az eget és a földet s az előbbit fölruházzák mindenféle szép és kiváló tulajdonságokkal s telítik a földi dolgok és viszonyok gyönyörű és hatalmas elképzelt másával: a család tagjaival és viszonyaival, a házzal, tájékával és a birtokkal, szóval mindazzal, ami a primitív ember részére itt a földön is a legértékesebb s leginkább a szivéhez nőtt.1 i A voguloknál például Numi Tarem a mindenható égatya, feleségével, fiaival és leányával fenn az égben székel, gyönyörű házában s az égi pázsiton jár