Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Az egyén és a nemzet szerepe a kulturában

112 kének jellemzéséül reámutatunk arra az eddig még eléggé alig méltányolt körülményre, hogy a nemzetek menten minden külső kényszertől, tehát valóban önszántukból erkölcsi célokat követnek. Kultúrállam akar lenni minden állam. Minden állam derék embereket szeretne alattvalóinak. Művészetet és tudományt kultivál, vagy legalább is szeretne kultiválni minden nemzet. Jogbiztonságra, igazságosságra törekszik minden nemzet. S ha talán ideig-óráig el is hajlik valamely nemzet az erkölcs irányától, — ami az élet parancsoló kényszerűségének hatása alatt olykor-olykor elkerülhetetlen, — mégis minden nemzet tudja, át van hatva annak eleven tudatától, hogy erkölcsi célokat kell megvalósítania, hogy csakis így tölti és töltheti be rendeltetését. Ilyen értelemben igaz az, hogy a történetnek ethikai alapja van s ilyen értelemben vehetjük s így könnyen megérthetjük azt az egyébként a történelem nyújtotta borzalmasságok és gazságok szemlélete következtében érthetetlen s már-már gúnyszámba menő valójában felemelő s az emberi nem rendeltetése tekintetében bizalmat keltő, gyönyörű mondást, hogy a történetnek az ethika a logikája. Ha már most azt kérdezzük: minő szerepe van az egyénnek és a nemzetnek a kultúrában, úgy ezek után minden hosszasabb okfejtés nélkül azt felelhetjük, hogy mind az egyénnek, mind a nemzetnek a kultúrát kell szolgálnia, de természetesen feltételeztetik, hogy a kultúrának iránya összeesik az erkölcs irányával. Az egyénnek a kultúra céljait kell szolgálnia, mert hiszen a kultúra erkölcsi célokat szolgál, amely céloknak pedig minden emberi lét és törekvés alá van rendelve. — Az egyéni lét physikaibb lévén, mint a nemzet, az egyén az ember szellem-erkölcsi céljainak megvalósításában sokkal erősebben akadályozfatik, mint a nemzet, amely hatalmasabb is, különb is és mindenképen tökéletesebb, mint az egyén s ezért joggal — és pedig fgképen az erkölcs jogán — megkövetelheti az egyéntől, hogy őt szolgálja, hogy őt is szolgálja. Sőt ha a nemzet egészen helyes uton jár, ha igazán, majdnem azt mondtam: ideálisan kultur-nemzet, amelynek irányát és célját, természetesen minden ízében az erkölcs határozza meg, akkor teljes joggal megkövetelhetjük az egyes embertől, hogy teljesen beolvadjon a nemzet életébe, olyképen, hogy teljesen elveszítve egyéniségét csak mint a nemzet tagja létezzék és szerepeljen, így képzelték ezt az állam erkölcsi omnipotenciájától mélyen áthatott ókori (görög és római) államférfiak és filozófusok s ilyenszerűen képzelték az újkorban is azok, akik, mint például Hegel is, az államban «az erkölcsi eszme valóságát» látták s akiket ettől a meggyőződésüktől nem tudott eltántorítani s magához édesgetni az egyéniségnek tetszetős jelszava... Igenis van létjoga az egyéniségnek. Van is tényleg egyéniség. Sőt valójában minden egyes ember tényleg egyéniség is. De mint minden embernek, úgy az igazi egyéniségeknek is, bármilyen markáns egyéniségek legyenek is egyébként, csakis erkölcsi céljuk és rendeltetésük lehet, ez meg összeesik a nemzet céljával és rendeltetésével s e célok megvalósítása jelenti a helyes kultúrának megvalósítását és fentartását s jelenti egyszersmind az erkölcsnek szüntelen, örökös, semmi áldozattól vissza nem riadó szolgálatát is.