Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Az egyén és a nemzet szerepe a kulturában

108 valósít me« az ember. Ezzel a jelenséggel kelleténél gyakrabban találkozunk s bár nyíltan ki merem mondani, hogy ezt az életfelfogást s az ezt az életfelfogást szolgáló törekvéseket és cselekedeteket nem tartom emberhez méltónak, mégis, épen mivel az egyéni lét elválaszthatatlan a physikum állandó szolgálatától, emberileg igen is érthetőnek, könnyen megérthetőnek és megmagyarázhatónak találom. A nemzet élete sem ment a physikum szolgálatától, csakhogy ennek a szolgálatnak nagy része nem a nemzeti lét, hanem az azt alkotó egyéni életek körébe esik, ami által a nemzetek mintegy mentesittetnek a physikai lét gondjaitól s részben menten e gondoktól szabadabban s ezért aztán hathatósabban is szolgálhatnak eszményeknek, nemes és legnemesebb céloknak. Nézzük csak a nemzeteknek tanácskozásait egészen nehéz helyzetekben vagy akár imminens veszély esetén; például a római senatusnak tanácskozását és viselkedését a pyrrhusi háborúk alatt, vagy akkor, amikor Hannibál hordái pusztították Itáliát s már-már az örök várost is, az elképzelhető, vagy talán el sem képzelhető veszély fenyegette; mennyire más, megnyugtatóbb erkölcsi és szellemi elbírálást és motiválást inkább megengedő ez a jelenség, mint ennek analógiája az egyéni lét körében, amikor az ember, bármilj' tekintetben bármily hatalmas is legyen, betegséggel küzd, akit a fájdalmak lenyűgöznek s aki deliriumos állapotában tehetetlenül fetreng. Az egyén a nemzettel szemben sok tekintetben alsóbbrendű, alsóbbrendű pedig azért, mert alsóbbrendű szükségleteinek kielégítése inkább igénybe veszi az egyéneket, mint a nemzeteket s mert szellem-erkölcsi célok kevésbbé határozzák meg törekvéseiket és cselekedeiket, mint a nemzetek törekvéseit és cselekedeteit. Ilyen értelemben nincs teljesen igaza Platónnak, amikor az államot csak nagy embernek mondja, mert az állam (a nemzet) nemcsak annyi, hanem ennél több, több pedig erkölcsi értelemben is, mert tökéletesebb, mint az ember, az állam (a nemzet) a tökéletesebb ember. Ha ezt állítjuk, talán közelebb jutottunk az igazsághoz, mint Platón emez előbb említett és széltében ismételt mondása. De nemcsak azért tökéletesebb a nemzet, mint az egyén, hogy a nemzet nincs annyira a physikai lét szolgálatához kötve, mint amaz, hanem azért is, mert időben végtelennek tekintetik s azért olyannak tűnik fel, mint aki a végtelenben levő szellem-erkölcsi ideálokat el is érheti, azaz azokat meg is valósithatja, míg az egyéni lét időbeli rettenetes és örökösen aggasztó korlátoltságának tudatában legnemesebb eszményeit nem érheti el s tehetetlenségének tudata természetesen károsan hat vissza magára az egész egyéni életre, annak törekvéseire és cselekedeteire is. Míg az emberiséget vagy akár az egyes nemzeteket is olyan hatalmas, minden emberi földi méreteket meghaladó herosoknak tekinthetjük, akiknek fejei benyúlnak az eszmények világába, akiknek fejeit eszmények koszorúzzák, addig az egyes embert legjobb esetben is olyan szánalmas törpének kell tekintenünk, aki megpillantja ugyan a neki elérhetetlen magasságban levő eszményeket s ezeknek szolgálatába szegődik is — azzal a lesújtó tudattal azonban, hogy azok részére, — mivel a véges mindig messze mögötte marad a végtelennek, — alig közelíthetők meg. Az egyéni.