Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - A parlamentek ellen

I. Sighele, ki F e r r i tanítványaként eredetileg büntetőjogi kérdésekkel foglalkozott, időben az elsők közül való, kik — a mult század kilencvenes éveitől kezdődően — a tömeglélektant mint a psjchologia külön irányát iparkodnak megállapítani és rendszerezni (1. Komis Gyula, A lelki élet I. 167). A Folla delinquente1 már 1892-ben jelent meg első kiadásában, tehát három esztendővel előbb, mintsem Le Bon összegező leírása a tömeglélek jelenségeiről; Sighele ott a maga részéről csak G. Tar de jelentékeny, rá mindenkor nagy hatást gyakorló kezdeményezésére hivatkozhatott (La philosophie pénale, 1890). Gyakorlati kérdés, a tömegben elkövetett cselekedetek büntetőjogi elbírálása, adolt lökést annak általános keresésére, hogy váljon a másokkal való tömeges együttlét az egyest mi módon befolyásolja érzéseiben, gondolkozásában és elhatározásaiban s hogy miként lehet ez alapon az együttlévők összességét lélektani szempontból külön alakulatnak tekinteni. Az eközben mintegy törvényszerűséggel mutatkozó ismétlődések és hasonlóságok egész természetesen általános összegezésekhez vezettek, míg a tömegnek sokirányú szerepe és jelentősége újabb és újabb részletvizsgálatokra adott alkalmat. Sighele jelen tanulmánya is az általános tömeglélektan egy ilyen speciális részére vonatkozik, annak csak egyik alkalmazása; mert a parlament maga is — a működéséhez szükséges együttlétben — mindenekelőtt — tömeg. Közvetlenül kínálkozó, mai napig vallott nézet, hogy többen közös tanácskozásaikkal értékesebb eredményhez, bölcsebb elhatározáshoz jutnak, mint a magára hagyott egyén jut. Nem kisebb tekintély, mint Aristoteles, e nézet első szószólója, ki a demokratizmus által követelt nagyszám uralmát csak a «collectiv tudás» felvételével és értékelésével tudja úgy ahogy igazolni. Ha a tömeg egyes tagjai — úgy véli — külön-külön nem is sokat érnek, mégis lehetséges, hogy a tömeg a maga egészében értelmileg jobbnak, vagy legalább is nem rosszabbnak bizonyul, mint a kisszámú kiválóság. Csak együttesen és ne elkülönzöttségükben vegyük a tagokat. Szerinte zenei vagy költői müveket egyes szakértőnél helyesebben itél meg a tömeg, a sokfejű közönség, ép mert helyesebb részletmegfigyelésekből alakul ki nála az összitélet. A különbség kiváló egyén és tömeg között ép abban rejlik, hogy amaz — mint akárcsak a művészi kép a valósággal szemben — magában egyesíti azon értékeket, melyek a tömeget alkotó egyes tagokban csupán isoláltan találhatók meg; de ez viszont nem zárja ki, hogy az egyes értékes tulajdonságot a tömegnek valamely egyszerű tagja ne bírja fokozottabb mértékben, mint a kiváló ember. A tömegre bizott választások és törvényszéki Ítélkezések súlyos feladatánál ugyan eszébe jut Aristotelesnek: a szakszerűség kérdését felvetni. Orvost csak orvos bírálhat felül; a jó politikust tehát csak a politikus választhatja ki, bűnös ember fölött csak a bíró mondhat ítéletet. De itt meg azon további gondolattal nyugtatja meg magát a görög i Francia fordításában (Paul Vigny): La foule criminelle, 1892; németül (Hans Kurella); Psychologie des Auflaufs und derMassenverbrechen, 1897.