Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 7. szám - A válaszfelirati bizottmány javaslata

82 kérdésben a saját szavai szerint komédiázó Starcsevics, a hegy embere is csatlakozott) és pedig 96 szavazattal 93 ellenében. A közjogi kérdésben ellenben győztes lön a fusiópárt, azon múlt számunkban jelzett alapon, mely két töredéke által közakarattal elfogadtatott. A R a c s k i-féle javaslat 37-től 40-igjterjedö tételei elvettettek és a Magyarországgali való solidaritást hangsúlyozó módositvány fogadtatott el, névszerinti szavazás mellett 97 szóval 96 ellenében.. Az uniókérdésben Mrázovics módositványa lön elfogadva 99 szavazattal 94 ellenében; a 41. tétel végre majdnem egyhangúlag lett jóváhagyva. Bécsi levelek. Bécs, febr. 10. „Tehát koldusok legyünk-e mi, kik Budapestre kénytelenek zarándokolni, hogy ott alamizsnát kérjünk ?" így kiáltott fel nem régen, pillanatnyi elkeseredéstől elragadtatva a derék Kaiserfeld a stájer országgyűlés színe előtt. Politikai tekintetben — ezt önök legjobban tudhatják — a dolog még épen nincs igy; mi nálunk még nem oly nagy a bőség, hogy abból még másoknak is lehetne juttatni; hanem hírlapírói szempontból már is valósultak a stájer követ szavai és e hét legfontosabb újdonságait a pesti posta hozta ide. Első helyen áll ezek közt: a felirati javaslat, melynek teljes szövegét egy pár itteni lap — nevezetesen a Wanderer, Debatte, NationalZeitung és a két „Presse" (a régi Presse sok lényeges pontnak csonkításával, sőt elferdítésével) már tegnap délben közölte, mig a General-Correspondenz már délelőtti számában hozott terjedelmes kivonatot. Távirati tudósítás arról, hogy a javaslat csakugyan előterjesztetett, a szokott börzei időben még nem volt itt; az illető ülés későn tartatott és azonkívül két nap óta a rettenetes vihar következtében minden iráuy felé nehezítve van a telegrafi közlekedés. De a mit a börze a feliratról megtudhatott, azt már is elegendőnek tartá nagyszerű panique szinrehozatalára. Miért panique ? Ezt az urak maguk sem tudják, hanem ugy látszik, az a felelős magyar minisztérium fúrja a fejőket. Szerencsém volt épen a főfaiseurök egyikével találkozni, a ki már messziről kétségbeesés hangján kiáltá felém: „Credit 146.80!" „Hát mi a manó lelte önöket ?" „Ah az a magyar minisztérium" jajgatott ő. „De hát oly nagy szerencsétlenségnek tartanák önök, ha ezt a minisztériumot megadnák nekünk, hogy igy félnek tőle?" „Oh, uram, nem attól félünk mi, hogy megadják, hanem attól félünk ám, hogy nem fogják megadni, és aztán ..." Itt szavait félbeszakitva, oly fájdalmas arczczal elillant, mintha azt akarná mondani: infandum jubes renovare dolorem! Nagyon szeretném, ha az itteni lapok a tőzsér e szavait szívökre vennék; bizony tanulhatnának belőle! Miként itél az itteni sajtó a felirati javaslatról, azt a lapokból láthatják önök; nem szándékom itt szemlét tartani vagy épen bírálatot mondani az ebbeli nyilatkozatok felett, hanem egykét szavam mégis volna azon néhány nap óta stereotyppé vált phrásisra, hogy felelős magyar minisztérium ellenében leghathatósb ellenszer volna felelős birodalmi minisztérium; ennek megadatását sürgetik tehát a mostani kormánytól. Furcsa emberek! Jól tudják ők, hogy az elébbi kabinet, melyet ők szabadelvűnek neveztek és mely éveken át volt hivatalban, nem hozta meg nekik ezt a várva várt engedményt és most a Belcredi-kabinettől, melyre mindjárt első perczben rásütötték a reactio bélyegét, most ettől kívánják, hogy ez adná meg nekik a parlamentáris kormányt és miniszteri felelősséget. Erre aztán csakugyan szokatlan adag sanguinismus kell, föltéve, hogy a mit az urak mondanak, komolyan mondják. Ha pedig nem komoly a dolog, ha magok sem hiszik, miszerint ama kivánatuk teljesülni fogna, akkor egész politikájuk e néhány szóba foglalható össze: mert nekem nincs, neked se legyen, — ez pedig gyermekek, de nem férfiak politikája. Mellesleg mondva, jellemző fényt áraszt a dolog a mi itteni jó barátink igazságszeretetére is. Tőlünk — ugy kívánnák ők — tőlünk, kiknek erre a felség által szentesitett törvény alapján elvitázhatlan jogigényünk van, tőlünk tagadtassék meg a felelős minisztérium; nekik pedig, kik csak kegyelem utján jutJMad ííöff vrrVnö* tteíieaíloi tnoa B i »ŰI hatnánakfhozzá, kik csak kérhetik, de nem követelhetik, nekik adassék meg rögtön. És ezt ők „ellenszernek" nevezik; ellenszerről beszélnek mások jogai ellenében; vajon nem völna-e akkor nekünk is okunk azt mondani — pedig valóban nem mondtuk! —hogy september 20-ka igen jeles „ellenszer" volt — február 26-ka ellen. Hanem a felirati javaslaton kivül más érdekes dolgok is érkezték ide Budapestről, csakhogy ezeket Mensdorff és Belcredi grófok nagy titkosan őrzik tárczáikban és mi avatatlanok semmit sem tudunk róluk. Itteni hivatalnoki körökben csak azzal a negatív értesítéssel találkozik az ember, hogy a budai miniszteri értekezletek nem forogtak magyar ügyek körül és e nézet mellett azon kissé bureaukratikus izü, de nem épen megvetendő érvet hozzák fel, hogy Mensdorff gróf egy pár hivatalnokát vitte magával, Belcredi gróf pedig senkit sem, a mi arra mutat, hogy az utóbb nevezett nemes gróf nem államminiszteri, hanem miniszterelőadói minőségben volt Budán, és hogy az ott megvitatott tárgyak Mensdorff gróf szakmájába tartoznak. Tehát Mexikó ? vagy Schlezvig-Holstein ? nem tudom, de alkalmam volt tegnap egy porosz ellenzéki követ levelét olvasni, mely szerint berlini követi körökben hire jár, hogy Bismarck gróf nemsokára egy meglepő közleménynyel, az elbai herczegségek ügyében — akar a kamarák elé lépni, melyről azt hiszi, hogy azonnal és legalább egyidőre véget fogna vetni a kormány és képviselet közti perpatvarnak. A levélíró azt hiszi, hogy e szavak értelme nem lehet más, minthogy ő exja valami coup demain-t akar kivinni ott fenn az Elba partjai mellett és azt hiszi, hogy ezzel el fogja némítani az ellenzéket. En azt hiszem, hogy ama jóslatnak más értelme is lehetne, még pedig olyan, mely sokkal jobban illik az antecedentiákhoz t. i. meglehet, hogy az a fontos közlemény abban álland, hogy ő exja az összes ellenzéket elsőtől utolsóig bezáratja; hisz ez kétségenkivül még hatályosabb volna a korona és a kamarák közti viszály megszüntetésére! De ne csavarogjunk a külpolitikában és térjünk vissza a belügyek terére,! Az alsó ausztriai országgyűléssel hivatalosan tudatva lőn, miszerint sessiója e hó 15-én be fog rekesztetni. Ez rendkívüli ingerültséget szült, nemcsak azért, mert még 100-nál több folyamodvány és hatvanhat törvényjavaslat van hátra, mely elintézésre vár, hanem még inkább azért, mert csakugyan való, hogy a cseh és galicziai országgyűlés még febr. 15-éh túl is együtt fog maradni. E tárgyra nézve már a mult alkalommal mondám el nézeteimet, de azért mégisjmulattató azon mód, melylyel a követek ezen — véleményem szerint — nem helyeselhető rendszabályt fogadták. Az ellenzék követei t. i. most ugy tesznek, mint a csatából hazatérő katona, ki már most hamarjában elpuffogtatja még a táskájában levő összes töltényeket. Véletlenül magam is oda vetődtem az utolsó ülések egyikébe. Arról vitatkoztak, hogy az országgyűlési választások ezentúl nem szóbeli, hanem írásbeli szavazás utján történjenek és saját fülemnek is alig hittem, midőn ez alkalommal a Herr Czedik von Bründelsberg, azelőtt polytechnikumi tanár, most alsó ausztriai Landesausschusz egyszerre és minden tulajdonképeni ok nélkül nekünk rugaszkodott és a magyarországi választási eljárást kezdte rostálgatni. Ot követte a Herr Doctor Július Alexander Schindler, ki azonnal az előtte szólónak nyomdokaiba lépett és — köztünk szólva egy pár igaz dolgot is mondott, mintpéld. azt, misnerint nálunk sokszor reggeltől estig, esttől reggelig esznek-isznak, hogy „kellő hangulatban legyenek, nyugalommal és politikai belátással szavazhatni!" Ezt, mondja Schindler, Magyarországon vendégszeretetnek hívják, mig másutt megvesztegetésnek nevezik, ellenben ugyanazon országban a megvesztegetésre ismét oly szerszámokat használnak, miket másutt nem épen megvesztegetésre szoktak forgatni. A hallgatóság jóízűt nevetett, de azt senki sem birta nekem megmondani, vajon mi köze ennek azon kérdéshez: nyilvánosan kell-e itt Bécsben szavazni, vagy titkosan? Kuranda ez alkalommal oly jól beszélt, a mint rég nem hallottam őt; ő eszes ember, ki sok szellemmel és sok tudománynyal bir , hanem Magyarország az ő faible-jének sem mondható és igy ő sem tehette,