Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 5. szám - A magyar tanügy rendezése 2. [r.]

55 horvát hazafiak a körülményekkel számolva, az egyesülés létrejötte után nagyobb nyomatékkal vélik szorgalmazhatónak. Nincs párt, mely a birodalmi kérdés megoldásához, egyelőre legalább, Magyarországgal karöltve nem akarna járni. Csakhogy számosan vannak, kik készek ugyan e kérdésben Magyarországgal előlegesen értekezni, de az önálló elhatározás jogát követelik. Magára az érintkezés módjára nézve pedig javaslatba vannak hozva: küldöttségek, az ország kebeléből választott követek, és végre a 48-iki törvények szerint választott képviselők. Végre eldöntendő azon kérdés, vajon az unió megelőzze-e a birodalmi kérdés megoldását, vagy pedig csak akkor tárgyaltassék, mikor a közös ügyek és a pesti közországgyülés ezekre kiterjedő hatásköre szabatosan körül lesz irva. Eldöntendő végre, mily előleges biztosíték kivántassék Magyarországtól Horvátország autonómiájára nézve. Hogy e kérdések bonyolodottsága azon tetemes véleménykülönbségek mellett, melyek mindegyiküknél felmerültek, véghetetlenül hátráltatja e kérdés mindegyike megoldását: ki nem kerülhette a horvát országgyűlés figyelmét. Meghivattak tehát Dr. S u h a y országgyűlési alelnök által a külön pártok kiválóbb tagjai magánértekezletre, melytől a kérdés egyszerűsítését várni. Legszabatosabb képét a helyzetnek Horvátország egyik legkitűnőbb államférfiának, báró Hellenbach beszédében nyeri — hitünk szerint — az olvasó. E beszéd főrészeit a következőkben közöljük. „Circulus vitiosusban forgunk. Az osztrák kérdés általunk meg nem oldható a magyar kérdés megoldása előtt és viszont. Ha Horvátország legelőbb és önállóan a birodalomhoz való viszonyát akarná szabályozni, vétene a törvény, a korona épsége, a 42-dik czikk és hagyományos pelitikája ellen. Ha pedig előbb a magyar kérdés megoldásába ereszkedünk, nincs annak tárgya, és elhalasztjuk a monarchia rendezését." — Az uniót következő feltételhez köti a nemes báró : „Bár milyen legyen Magyarországgal való kapcsolatunk; bár milyen ügyek jelöltessenek közöseknek, közjogi viszonyunk változtatása kell, hogy csak a magyar és horvát országgyűlés szabad egyezése utján történhessék. Ha ezen elvhez ragaszkodunk, szövetségbe léphetünk, bizonyos ügyeket közösen tárgyalhatunk veszély nélkül. . . . Elveim egyszerűek : teljes önállás Magyarországhoz való viszonyunk tárgyalásánál, teljes solidaritás Magyarországgal az Ausztriához való viszonyban és feltétlenül a magyar országgyűlés oly nyilatkozata, mely a fentebbi Önállást biztosítja. ... A többség javaslata oly feltételhez ragaszkodik, mely a magyar országgyűlés által el nem fogadható; szerinte Horvát- . ország a megoldási műnél Magyarországgal közösen, de mint hason politikai egyéniség, tehát mégis önállóan járna el. Ez magában is ellenmondás és Magyarországot tökéletesen paralysálná. — A kisebbségi javaslat pedig homályos; sem a küldöttségek czélja, sem azon eset, melyben a közjogi kérdés önálló megoldása fentartatik, szabatosan kijelölve nincs." Ezek szerint báró Hellenbach a Stojanovics-félc javaslathoz szegődik, de kijelenti egyúttal, miszerint ebből nem következik a 48-ki alap egész kiterjedésben való elfogadása. Mert tiszteli ugyan a 48-ki törvények alaki érvényességét, de a legfőbb államkérdésekre vonatkozó tartalmukkal mindenben egyet nem ért, és azért Stojanovics javaslatához annak idején módosítványt fog ajánlani. legraful Román" egy, Schaguna püspökhöz közel álló lap. Ha e határozat nyilatkozatával azt is fölemiitik, hogy nemzetök és vallásuk egyenjogúságát és beczikkelyezését, valamint a nyelvet, mint ő felsége által már szentesitett törvényeket birják, az — mint a „D." megjegyzi — nem fogja a kérdés megoldását késleltetni, mert ismételt nyilatkozatok biztosítékot szolgáltatnak az iránt, hogy Pesten készek a nemzetiségek követeléseit kielégíteni. Az erdélyi románok pártértekezleteiken elhatározták, hogy a magyar közországgyülésen meg fognak jelenni. Ezt jelenti legalább a "TeAz erdélyi választási mozgalmakról irja a „Kol. Közi." : Itt is nem igen kedvező elöjeienségek mutatkoznak arra nézve, hogy a választások általában valami nagy egyetértéssel fognak végrehajtatni, miután mindenfelé minél többen érzik magukat hivatva arra, hogy a hazát megmentsék, s a követi állást ép oly buzgalommal keresik, mint valamely jó, zsíros hivatalt. Hetek óta folynak e czélra a megelőző agitatiok, s soha az ország kitűnő fiai nem törpittettek le, és ignota quantitások nem magasztaltattak annyira mások fölé, mint most, midőn 17 év óta elnémult alkotmányos életünk szünete miatt az ország népe csak a házaló informatiok után ismerheti meg a közben serdült vagy kiképződött celebritásait, mely celebritásokban vajha a tüzpróba napjain ne csalódjanak. X A magyar tanügy rendezés e. x ii. Hogy napjainkban szakférfiakra van szükség-, s hogy ezeknek szakképzettségük mellett általános képzettséggel is kellbirniok, ha szakmájokat előbbre vinni kívánják, azt mindnyájan tudjuk; de hogy e czél elérésére tanodáink jelen szervezete nem alkalmas, azt sajnosán érezzük. Rajtunk áll e bajon segíteni, s a segitség nem oly nehéz mint első pillanatra lenni látszik; csak ügyszeretet mellett a tárgynak kellő i smerete ne hiányozzék, s a haza szellemi és anyagi felvirágzásának szent óhaja töltse el szívünket. Pusztuljon tehát a szűkkeblűség, vagy a megsértve lenni látszott személyes hiúság : hisz nem egyes intézetnek, hanem a hazu, valódi boldogságának megalapítása és biztosítása forog kérdésében. Mostani szerkezetökben nem a gymnásiumok, sem a reáliskolák nem felelnek meg azon czélnak, melynek elérésére hivatva, s oly nagy anyagi áldozatokkal fölállítva vannak; alakítsunk tehát oly közép, vagy más bármily néven nevezendő intézeteket, melyek által a kivánt czélt elérhessük s ha egyesek hiúsága az uj intézeteket módosított gymnasiumoknak, mások előszeretete ugyanazon intézeteket módosított r ealjjiskolá knak nevezné: ne zavarjuk ártatlan örömüket, s iparkodjunk inkább ezen uj intézeteknek oly szervezetet adni, mely a kitűzött czélnak elérését legjobban képes biztosítani. kifejező uj szavakban; azt mondhatjuk egy egészen uj orvosi tudomány keletkezett, a puffadt speculatió helyébe az inductiv módszer tömör alakkal bíró szüleményei léptek és ezen uj vívmányok jóformán uj orvosi nyelven kellett, hogy megírassanak. Magában a német irodalomban, melynek folyama pedig nemcsak pillanatra meg nem szakíttatott, sőt perczenkint bujábban diszlett — meglehetős szózavar idéztetett az események rohama által elő, mely az uj aerának épen egyik előkészítőjét Shleidert, kemény kifakadásra ragadta ezen aera zászlóvivője V i r c h o w ellen. Mennyivel aggodalmasabban kellé tekintenünk a vállalatra, melyet Pest orvosi köreinek sürgetésére megindított Markusovszki Lajos orvostudor, midőn 1857-ik évben egy magyar szaklap, az 0 rvosi Hetilap kiadására magát elszánta! Teljes hiánya az ujabb orvosi tudományos nyelvnek, az orvosi közönségnek elszokott volta a magyar szakolvasmánytól,az irodalmi tevékenységben való gyakorlatlanság azon orvosoknál, kik az e téren szükségelt anyaggal és készültséggel egyébkint bírtak volna; de általában azon kérdés, hogy vajon léteznek-e ilyenek oly számmal, hogy munkálataikkal egy szaklapot fenntartani képesek legyenek ? — Ilyenek voltak a nehézségék, melyeknek szemébe e vállalatnak néznie kellett. S valóban a hazai tudomány és tudományos nyelv búvára mindenkor érdekes tanulmányul tekintendi ezen lap első évfolyamait, melyekben ugy az eszmék, mint a nyelv — mint járni kezdő gyermek — bizonytalanul ingadozva kezdé haladását, s fokonkint — és örömmel tesszük hozzá — gyorsan gyarapodva biztosságban, csakhamar oly alakot öltött: mely szakirodalmunknak a világirodalom tényezőjekínt való jogosultságát kivívta. Magunknak van tudomásunk róla, hogy az első években, különben jeles magyar tollal biró orvosirók, czikkeiket elébb németül fogalmazták s ugy fordíták magyar nyelvre, minden egyes műszónál többé kevésbbé önhatalmú szógyártásra levén szorítva; s már 1862-ik évben az „Orvosi Hetilap" szerkesztősége egy terjedelmes s használat által szentesitett magyar orvosi müszótárt volt képes olvasói használata alá bocsátani, az irodalmi munkakedvet pedig s a közönség olvasni vágyát oly mérvben fejté ki: hogy jelenleg már négy orvosi magyar szaklap forog a közönség kezén, s folyóiratok tekintetében jóformán megszűntünk a külföld adókénytelen gyarmata lenni. Nem ugy állt a dolog a nagyobb tudományos munkákra és tankönyvekre nézve, melyek pedig az orvosi tudomány folyvást fokozódó lendülete mellett épen oly határt nem ismerő napi szükségévé váltak a visszamaradni nem akaró orvosnak, mint maguk a folyóiratok. Míg egyrészt intézeteinknek — a többi polgárosult világhoz viszonyítva — példátlan szegény és elhanyagolt volta legszűkebbre korlátozza a tért, melyen önállóan fejlesztethetik a tudomány; addig nyomasztó anyagi viszonyaink között biztos veszteség várja az irót, ki más szakokban alig létező fáradalmainak gyümölcsét valamely nagyobb munkában vállalkoznék közönség elé bocsájtani. S igy történt, hogye tekintetben folyvást idegen nyelveken irt, s csak az orvosi könyvpiaczon ismert magas áru munkáknak maradtunk fogyasztói, s kik akár nyely, akár pénz tekintetében nem mérkőzhettek az igényekkel: azoknak le kellé mondaniok a haladási vágyról, mely nyomasztó helyzet azon mértékben vált érezhetőbbé, melyben terjedtebbé lett a magyar szaklapoknak olvasó közönsége, melyeknek tartalma utóljára is, leggyakrabban a nagyobb szakmunkákban lefektetett alapokra támaszkodik, mint kiindulási pontra. Ezen égető helyzetben ismét Markusovszki tudor volt az, ki a kisegítő eszmét megpendíté, s mintául vévén az Angolhon orvosai által alapított és husz év óta leggazdagabb sikerrel működő „Sydenham Society" elveit, fölhivá a magyar orvosi közönséget egy egylet alakítására, melynek tagjai évi járulékok lefizetésére kötelezik magukat s maguk közül egy bizottmányt választanak a végre, hogy az általa alkalmasaknak itélt orvosi munkák magyar nyelven kiadását esz-