Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 26. szám - Magyar földhitelintézet

309 SószálliUs a tervezett mármarosi vasúton. n. Ugy hiszem, az első czikkben közölt számítási példa elég világos volt arra nézve, hogy jól megfontoljuk, a dolgot mielőtt a tiszai sószálitást megszüntetni, és Mármarosból e helyett a vasutat, mint czélszerübbet akarnók életbeléptetni. De ha még azt is megengedem, hogy a mármarosi vasat oly társaság kezében lesz, mint azt minden magyar óhajtja, mely nem fogja aranyunkat, ezüstünket kipiczézni, és kivinni, és fogja a sót teszem egy negyedrész krajczárért mértföld- és mázsánként szállítani, akkor is csak ennek színvonalára szorítkozhatnánk az olcsóbb árral, és mikor ezen színvonalon keresztül kell tovább mennünk a sóval, ismét mások körmei közé jutunk. A mi a c) pontot illeti, hogy legyen vasút Mármarosba, és aztán legyen a só szabadkereskedési czikk, erre nézve szívesen közölném nézeteimet, de miután a sókezelésben a szabadkereskedés gyakorlati lehetetlenségét már e lapok f .é . május első számaiban a sóügyröl szóló értekezletemben szakismeretileg taglalni bátor voltam : csak annyit mondok jelenleg arról, hogy mindaddig, míg a só az ország és a nép kincse marad, ezzel szabadkereskedés terjedt értelemben nem üzhetö. De meg sem is foghatom, mi szüksége volna az államnak arra, hogy másoktól, különösen a kereskedelem loyalitásától és az árulási versenytől várja a só olcsóbbságát akkor, mikor ennek, mint tulajdonának olcsóságát egyedül maga az állam, és illetőleg az országgyűlés néhány szóval elrendelheti, mert a sónak teremtésében verseny különben is senki által elő nem állitható. E tekintetben közvetett eszközökkel akarni elérni azt, a mit közvetlenül az államkormány maga meg tehet, és kell is megtennie, szerintem tévesztett számítás lenne. így nem szorult a természet sem az emberekre, hogy a sót azok ipar által tökéletesbitsék, és ezt készen adta kezünkbe, s ezzel magunknak kell magunk javára okosan elbánni tudni. A d) pontra nézve, mely szerint a mármarosi fenyveserdök nem sokáig fognák győzni szálfákkal a sószálitást a Tiszán, biztos kútfőből értesülve, emez aggodalom elhárítására mondhatom, hogy most már, az előbbi időkben kevesebb gonddal kezelt mármarosi erdők rendes turnuszokra felosztva levén, évenként 200—210 ezer fenyü szálat képesek adni sófuvarozás alá, — minden fenyü szálra pedig 5—6 mázsasóteher lévén számitható, évenkint 1,200,000 mázsasónak leszállítása a Tiszán örök időkre biztosítva van. Ha tehát Mármarosból egy millió kétszázezer mázsa sót évenkint kaphatunk a Tiszán, a többit mi még fogyasztásunkra szükséges lesz kiadja Marosujvár, honnan rendes, komp-forma dereglyéken szállíttatik a só, — ezt pótolja Soóvár, szükség esetében Dézsakna és Torda, mint eddig is mindig történt. A galicziai sótól gondolom már búcsút vehetünk, honnan utolsó években különben is csak Árva, Turócz, Liptó megyék népe kapott 12 font sót fejenként olcsóbb árért, s ezt maga tartozott Galicziából elszállítani. Az e) pontra nézve, hogy a vizenszállitásnál sok az apadás, mert a só átnedvesedik, és elgőzölög, nem mondhatok egyebet, mint azt, hogy ez állítást nem csodálom, ha oly ember mondja, a kinek nem volt szakmája soha a sókezelés, ha nem ilyen ember mondaná, akkor csodálnám, mert kik éveken át sót kezeltünk, nagyon jól tudjuk, miként van és kell, hogy elhelyezve legyen a só a szálfákon, hogy a viz színe felett még kereszt gerendákon és deszkákon fekszik az, egészen száraz állapotba helyezve, körülbelöl egy lábnyi magasan, eső ellen deszkákkal gyékényekkel biztosítva. És én mondhatom, hogy kivévén rendkívüli elemi vagy gondatlansági eseteket, milyeneknek talán némely részben a vasúton is ki lehet téve a só, oly száraz állapotban szokott az rendszerint a raktáraknál megérkezni, mint sokan nem képzelik, — mikor a sót felölröl tiszta száraz levegő éri, akkor azáltal, hogy vizén szállíttatik, nem szokott átnedvesedni, de átnedvesedik akkor, mikor tartós esőzések vannak, és a levegő is nedvet tartalmaz magában, az ily időt a só már előre megérzi a legszárazabb raktárakban is. Merném állítani, hogy ha próbát tennénk néhány mázsa sóval, leszállítva azt rendesen vizén, és ugyanannyit ugyanazon helyre vasúton, nem fogna á vízen abból annyi elpárologni, mint a vasúton a' rázódás és dörzsölődés által elporlódni. Az f) pontot, vagyis a Tiszán eshető szerencsétlenségeket illetőleg azt kell mondanom, hogy ez a nehézség a mai világban igen nagy és raegbocsáthatlan tétlenség bélyegét nyomná reánk, ha e szerencsétlenségeket sem tudnók meggátolni, mire a mármarosi administratio részéről már is több gond levén fordítva, a szerencsétlenségi esetek csak nem egészen el vannak eny észtet ve. Ezek a szerencsétlenségek vagy a Tiszának kanyarulatainál, vagy pedig más ügyetlenség, hanyag felügyelet miatt szoktak történni. Az első esetben, a kanyarulatok szabályozása, és az által a szállítás biztosítása, egy kis emberi tevékenységgel okvetlenül egészben és könnyen elérhető. A második eset, az ügyetlenség és hanyag felügyelet esete mikor valamely talpfa hidlábhoz vagy malomhoz ütődik. Ha ebben is oly nehézséget látunk, mely miatt a tiszai sószállitást károsnak találjuk, akkor magunk fölött kellene pálczát törnünk, mert csak is magunk mulasztása lenne az, ha kellő felügyeletről ezen történhetöségek elhárítására gondoskodni sem tudnánk. A betű szerinti hat pontra elmondván eddig tizenhat éves gyakorlatból merített nézeteimet, még a gyakorlati sókezelésnek kiágazó egy figyelmet érdemlő részét is felhozom indokul. Tudjuk, hogy a vasutak rendesen a városok alatt, néhol jó távol szoktak állomásozni, és ily vasúti állomásoktól a só befuvarozása a városban levő raktárakba ismét tengelyen történik, a tengelyen szállítás pedig a legkárosabb szállítási mód, mert ki szállítja azt ? A köznép; a köznépnek pedig a sószállitásra külön készült jármüve nincs, szállitatik az, mint Pesten is naponkint láthatjuk ernyötlen, kosaratlan, rázós szekereken, a távolsághoz aránylag soha sem olcsóért, az ily szállításoknál felrakás, lerakásnál egy negyed órai leglassúbb menet mellett is több só vész el, mint a vízen napok vagy hetek alatt. Ezenkívül útban éri gyakran az ily fuvarokat a legpocsékolóbb zápor eső, mikor kitérés semerre nem lévén, a só mindaddig ázik a szekereken, míg a sormenet rendjében a mázsára és a raktárakba nem kerül. Az ily fuvarozási mód a vasúti szállításnál ki nem kerülhető, pedig azután az ily pocsékoló fuvarozás által utánna vész gyakran sokszorosan azon összeg, a mely szakértelem nélkül gondolva, a vasúton szállításnál nyereségnek mutatkozott. A vizén szállitásnáUez az eset soha elő nem kerül, mert a sóraktáraknak czélszerü kezelés mellett közvetlenül a vízparton kell lenni, mint voltak azok századok óta, és vannak jelenleg is (lehet egy két hely talán, a hol nincs ugy, ez mindig hiba) —fa vízi szállításnál a hajó dereglye, vagy szálfák oda állnak a raktár mellé a mennyire csak lehet közel a vizén, a vizröl a sót gyalog emberek hordják kézen vagy háton be a raktárakba, és ebből egy mákszemnyi sem porlódik el útközben és ha eső jön munka közben, a dereglyén vagy szálakon levő só gondosan letakartatik, és a megázás ellen biztosíttatik, a gyalog munkások félre állnak az eresz alá, hogy maguk is szárazon maradjanak, és ha az eső elállott, fotytatják vigan munkájukat. Az ily kezelés mindig félannyi költséggel jár, mintha a só szekereken szállíttatik a raktárakig, és az ily kezelés mellett nincs sópocsékolás. Itt különös figyelmet kell fordítanunk Szolnokra, mint oly helyre, a hol a sókezelés mindig legkiterjedtebb volt, és mindig is itt kell lenni a fő állomásnak, mert ez az ország közepe. Szolnokon a nagyszerű sóraktárak minden hozzá tartozó épületekkel a Tisza partján vannak, holott a vaasuti állomás a sóraktáraktól és a várostól egy fél órányira esik. Ha valaha a só vasúton jönne Szolnokba Mármarosból, mi történik akkor ? — Akkor vagy iszonyú költséggel kell majd a sót a vasúttól kocsikon beszállittatni a raktárakba vagy a kész raktárakat kell odahagyni, azután iszonyú drágán a vasúti állomás mellett telkeket vásárolni, és iszonyú kiadással ott raktárakat építeni, és ez igy lenne kisebb sókezelési állomásoknál is. Ez volna azután a szép államgazdaság, mindamellett, hogy még a fuvar is drágább lenne mint a Tiszán. De itt még azon körülmény is fenforog, hogy gyalog eraber nyári időben mindig volt akármennyi a sóhordásra, mert e munka mellett egy ember többet keresett, mint bármi más napszámban, de szekereket különösen kisebb városokban bajos kapni is nyári időben elegendő számban, ha pedig az elegendő számban egyszerre ki nem áll. akkor a kezelés igen szaporátlan és káros. — Szoktak ugyan lenni e czélra bizonyos felvett fuvarosok, de még ezek is elmaradoznak más mezei munka idejében, és ezekkel azután mindig baj van. Ezek az én gyakorlati nézeteim, melyek fölhozásával alkalmat és adatokat kívántam nyújtani tájélcozásul mind azon t. olvasóknak, és honfiaknak, kiket a tervben levő mármarosi vasúton a sószállitás es-z méje foglalkoztat, s kiknek komoly feladatuk lesz a haza érdekében ebbe bele szólani. Bátor vagyok mindezeket különösen az országosan kiküldött nemzetgazdasági bizottság figyelmébe ajánlani, pótlólag azon irathoz, melyet a sókezelés mai káros rendszerének tárgyában a