Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 24. szám - A nemzetiségi kérdés 4. [r.]

291 Egyesületi egyszersmind választmányi elnöknek megválasztatott gr. KárolyiGyörgyurö nagyméltósága. Egyesületi és választmányi alelnöknek Nendtvich KároiyMiksaur. Választmányi tagoknak: Szentkirályi Mór Dobay Vilmos, és Porbstner Arthur Gschwindt M. urak. Katona Laj oe Az igazgató tanácsba elnöknek: MarschalkoLeour. Tagoknak: Erdey Pál és Vecs^ey Sándor urak, a ki azonban lemondott. Póttagoknak: Matolay Gyula és Babics István urak. A számvizsgáló bizottmányba elnöknek: Breuer József ur. Tagoknak: Foldy János és Jurenák Pál urak. Egyesületi ügyvédnek • Loisch Ede ügyvéd ur. Egyesületi jegyzőnek: Koller Béla ügyvéd ur. Miután a fenti szakértői véleményben indítványozott jövőben követendő müvelésterv megkezdése és keresztülvitele, és a czélszerütlenül felállított egye­sületi gépmüveknek lehetőleg sikeres eredmény elérésére, azzal kapcsolatos sürgősen szükséges megváltoztatása, — az egyesületnek még rendelkezésére álló pénzkészletet mulhatlanul igénybe veendi, — és mintán az 1865-ki aug. 22-kén tartott közgyűlés által megállapított, részvénykénti 5 ftos felülfizeté­sek, a f. évi april hó 14-kén tartott közgyűlés határozata értelmében ismételve elrendeltettek, és azoknak hova hamaábbi befizetéséről gondoskodni az igazr gatóság kötelességévé tétetett, — a t. cz. bányatárs urak ezen közgyűlési ha­tározatok értelmében ezennel felszóllitatnak, hogy ezen felülfizetésnek már ed­dig lejárt három első részvénykénti egy-egy forintos részletét legfeljebb f. é. június 15-ig, a 4-ik 1 ftos részletet pedig aug. 1 ig, — és végre az 5-ik és utolsó részvénykénti 1 ftos részletet f. é. octob. l-ig az egyesületi főpénztár­nál Pesten (Kunewalder M. testvéreknél) lefizetni ne terheltessenek. Pest, 1866. május 26. | A mátrai bányaegylet igazgatósága. A bécsi nemzeti bank utolsó heti kimutatásából kitűnik, hogy május vége óta a bankjegyforgalom 1,910,556 frttal szaporodott, holott a leszámíto­lás Í6,575,687 frttal esőkként, a lombard-üzlet pedig régi színvonalán meg­maradt. Ebből következtethetni, hogy az utóbbi napokban az állam bank követe­lése kis jegyekben 8 millió frttal csökkent, s jelenleg körülbelöl 94 milliót tesz. Ugyan e kimutatásból látható továbbá, hogy a jelzálogi utalvány-üzlet ki­egyenlitendő követelése 1,153,225 frtra rug. Az állam tartozása 6000 frttal, a bank ezüstben fizetendő követelései 40,000 frttal kevesbedtek. Az alsó-ansztriai eseompte-bank hitelezőit illetőleg hirdetik, hogy 1865-ben ez egyesületben 563 hitelért folyamodtak 7,348,500 frt értékben, melyből 98 uj hitel 1,080,300 frtban,í 105 hitelemelés 1,026,000 frtban és 5 külön-hitel 65,000 frtban lett engedélyezve, miből 5°/0 biztosítékul került a biztosítéki alapba. A hitelegyesületböl 182 czég lépett ki 4,089,000 frttal; kötelezettsége alól fólmentetett 314 czég 6,738,000 frttal s maradt 1772 czég 43,194,900 összeggel. A rendelkezhető hitel 1865 végén 18.197.619 frt 46 kr. a biztosítéki alap pedig 2,159,745 frt volt; ez a tavalyi évhez képest 233,185 frttal csökkent. Leszámítolás végett benyujtatott a hitelegyesület ré­széről 163,623 váltó 85,908,340 frt összegben. Ebből leszámitoltatott 117,902 váltó 66,473,544 frtban s így a mult évhez képest 12.250 váltóval és 13,035,373 frttal csekélyebb az üzlet. 1865-ben az egyesület 612 bukásnál volt 3,388,975 frttal, keletkezése óta pedig 4382 bukásnál 32,453,430 frttal érdekelve. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság m. hó 30-kí közgyűlé­sén a szabályszerüleg kilépett igazgatósági, választmányi, számvizsgáló, bízott­mányi és póttagok újra megválasztattak, és pedig igazgatóul: Ullman Károly, válaszmányi tagokul: gr. Andrássy Gyula, Gottesmann Miklós, Szitányi Ull­mann Izidor és Zsivora György, póttagokul: Hojcsy Sándor és Perger Ignácz, számvizsgáló tagokul: Ghiczey Samu, Goldberger Zsigmond, Jelűnek Mór pótta­gokul : Prükler Ignácz, Sacelláry György és Strasser Alajos urak. Az üresedés­ben volt negyedik igazgatói helyre Manó István ur választatott meg. E közgyű­lésen az elnök, Lónyay Menyhért jelenté, hogy a mult évben a társaság Mold­va-Oláhországban, Nápolyban és Egyptomban főügynökségeket állított fel, s hogy ez évben az erdélyi kölcsönös biztosító társaság az első magyar általános biztosító társaságba olvadt. A triesti Azienda ASSiCUratriCC m. hó 31-én tartott közgyűlésén ki­tűnt, hogy a részvényesek a lefolyt évre tőkéjük kamatoztatásával kénytelenek beérni, osztalék kifizetésére pedig nem számolhatnak. A zárszámla mindössze 5744 frt nyereményt tüntet ki, mely a tartalék alaphoz lett csatolva. Reméli egyébiránt az intézet, hogy osztalékot is fog adhatni, csak kevesebb legyen a kifizetendő kár. Ez, igaz, egyszerű számítás. A pesti Üengermalmi-tárSUlat az imént tartott közgyűlésében előter­jesztett évi jelentés szerint a társulat tiszta jövedelme az 1865. évben 85.000 frtot tett, miből minden részvényre 120 frt osztalék esik, mi a részvény-érték 24% kamatozását képviseli. E felette kedvező eredményt a jelentés követke­zőleg indokolja: A buza-árak folyvást csekély ingadozás mellett oly mérvfokot foglaltak el, mely a kitűnő minőség mellett alacsonynak mondható. Ez a hazai elárusitást haszonhajtó lisztárakra nagy mértékben élénkité. A külföldre való ki­vitel ellenben, mint ez az ezüstagio folytonos csökkenése s a Franczia- s Németor­szágban történt áldásos aratás mellett másképen nem is történhetett, megakadt. Csak Triest felé s Triesten át Alsó-Olaszország s Egyptomba fejlett ki szabály­szerű, élénk s minden látszat szerint csak most felvirágzó kiszálitási kereskedés ajlisztnemüekben. A májusi) fagyok okozta károkra utalva az „Uj Korszakban" Hálása Imre figyelmezteti gazdasági egyleteinket és szakközlönyeinket, adjanak okta­tást népünknek, mikép kerülhetnék ki e károkat, jobban alkalmazkodva ég­hajlatunk szeszélyeihez; vagy utánpótolva az elpusztított vetéseket. Egyúttal élet­revaló inditványuyal is lép föl. Ott, hol a veszedelem kikerülhető, — irja Ha­lász ur — ki kell kerülni, ott hol ki nem kerülhető, meg kell osztani a veszte­séget. Oly kár, mely egy ember által- s egyszerre viselve iszonyú, többek közt s több évre szétosztva, könnyebben elviselhető lesz. Népünknek nem elég az ala­mizsna, mert ez csak ideiglenes sanyarú gyógyszer, s mert a szégyen bélyegét üti a 19. század homlokára! hanem — önsegély, melyet csak az associa­tió szelleme teremthet. (Az önsegélyzés már 1863-ban lett a „P. Naplóu-ban de hiában megpendítve.) Mi azt hiszszük, hogy a fagy, melynek pusztításai nagyban szintoly szabályosságot mutatnak, mint a tüz és jégeső pusztításai, szintúgy feépezheti biztosítási üzlet tárgyát, mint a tüz és jég okozta károk. Szükségesnek véluök, hogy a fagy okozta károk az országban megyénként és vidékenkint szakértő egyének által pontosan felvétessenek s ezen egész kérdés statistikája évről évre pontosan vezettessék. így aztán lehetne oly kulcsot kita­lálni, mely a leendő fagy elleni biztositásnak biztos és igazságos alapjául szol­gálhatna Ez ügyben szép számmal létező gazdasági egyesületeink s gazdasági szakközlönyeink volnának leginkább hivatva valamit lenditni, azért jónak lát­tuk a megpendített eszméket különösen az ö figyelmükbe ajánlani. Szóljanak a szakemberek." A belga kereskedelmi társaság Pesten is nyitott irodát, melynek igaz­gatója Leguay; czélja következő : mindenféle magyarhoni terményeket, u. m. gabonát, gyapjút, bort, dohányt, hízott marhát stb, távolabb vidékekre eladás végett szállítani , ennélfogva reméljük, irja „P. N." hogy ezen intézetet, mely szilárd alapon nyugszik, és a szükséges tökével el van látva, minden magyar földbirtokos örömmel fogja üdvözölni. Az iroda helyisége: tüköruteza, 2 sz. A vasipar állapotának jellemzésére írják a gráci „Tgpost"-nak, hogy Stiriában is nagyon érzik a jelen pénzügyi és ipari viszonyok szomorúságát, mi­után a gróf II e n c k e 1-D onnersmar k-féle nagy hámor, mely még kevés­sel ezelőtt derekasan működött, rögtön megszüntette munkálkodását, minthogy Bécsben székelő igazgatósága a munkások kifizetésére szükséges pénzeket sem teremtheti elő. Elgondolható, mennyire le vannak verve a munkások, kiknek szomorú helyzete a munka e rögtöni megszüntetése miatt leírhatatlan. A bécsi börze árfolyama június 1-&6 hetében. Adott á r 4. 5. 6. 7. 8. |, 5%-os nemzeti kölcsön. 100 ftos 60.50 60.60 60.25 59.50 58.75 58.25 5°/0-os metalliques 100 „ 56.40 56.40 55.15 53.— 53.25 53.90 1839-ik évi teljes . . . 100 „ 124.50 123.50 123.50 123.— 123.— 123.— 1839-ik „ ötödrész . . 100 „ 123.50 122.— 121.— 121.— 121.— 121.— 1854-ik „ teljes . . . 100 „ 68.— 67.— 67 — 65.— 62.50 61.50 1860-ik „ teljes . . . 100 „ 69.50 69.75 69.— 68.80 86.80 62.40 1860-ik _ ötödrész . . 100 „ 78.— 78.— 76.80 76.60 76.60 76.60 5%-os magyar. íöldteh. kötv. 100 „ 62.25 61.75 61.90 61.75 61.25 61.50 „ horvát „ 100 „ 97.75 67.50 67.50 67.50 67.50 67.— Hitelintézeti sorsjegy . . 100 „ 101.25 100.— 99.50 99.— 98.— 97.— 656.— 654.— 653.— 649.— 647.— 645.— 200 „ 123.10 123.90 122.— 121.40 121.30 121.20 Londoni váltó 3 hóra 10 ft sterl. 3% 127.50 128.50 130.75 132.75 134.76 135.60 Párisi _ 3 , 100 frank 3% 50.30 61.25 51.90 52.60 53.75 54.— 128.75 129.50 171.50 133.50 135.50 135.50 Budai sorsjegy • . . . 40 frtos. 22.— 22.— 22.— 22.— 22.— 22.— Eszterházy hg sorsjegy . 40- „ 75.— 75.— 75.-­75.— 76.— 75.— Triesti „ .... 100 „ 108.— 108'— 108.— 108 — 108.— 108.— Dunagőzhajózási részvény 100 „ 77.— 77.— 77.— 78.— 78.— 78.— Éjszaki vasút „ . 1000 _ 1402 1388 1398 1420 1420 1415 Állam ,, „ 500 frank 153.10 149.— 147.40 146.— 147.50 147.10 Déli „ „ . . 500 „ 154.50 150.— 149.— 148.— 149.­149.— Magyar földhitelintézet 57,100 z. 1. 71.50 71.50 71.50 71.— 70.50 71.— 87. jöv. j. 91.­91.— 91.— 91.— 91.— 91.— Nyilttér. Du BARRY gyógyító Revalesciére A nyomor, a c aló<l:V-\ végtelen kiadások n hatóméi feüli gyógyszerekre valahára szerem-sé»n elhárittatnak Du Barry Revalescióre-jónek használata által, mely kellemes és természetes hatása miatt a szervekre, üdült bajokat és fájdalmat eltávo iitja, és az erőt és egézséget visszaszerzi Azoknak köre, kiknek ez az élet vidámságát vissza­adta, a társaság minden osztályából foglal magában személyeket. Számos esetnél a fájdalom igeo rógi volt, 3-tól egész 60 évig fölfelé, melyek közül a legldiünöbbek közé tartoznak : emészt­köhögős, nehéz lélegiés, mell feszülése.nyálkakór, nyustilan &k. álmatla^sa?, társaság elleni idegenkedés, tanulási képtelenség, elmej^engeség, *értódulA* a fejbe, kimerültség, mélakór, alaptalan félelem imratagsásr. bátortalanság stb. 60,000 igazolvány évenkfat Ezen becses tápgyógyszer bádog szeleiiezóben Ba;ry dn Barry és Társa pecsétjével és a használati utasítással ellátva adatik el — Ára: font 1 ft 30 kr; 1 font 2 frt 60 kr; 2 font 4 frt 75 kr; 5 font 10 frt • 12 font 2ii frt és 24 font 37 i'ft kr. — Barry dn Barry és Társa77. Regent street, London; üti, Piac Vendnmn, I'ars; 6, Freiung, Schottenhof, Bécsben, fis 10. Rossm.irkt, Frankfurt a/VT, Breslanban Seliwartz ?. Gr.-nélí Ifagdcburgban Protev és Hám* ' JI érnél ; St -PétervArott Stoll és Scbmidtnél. Laptulajdonos: B. EÖTVÖS JÓZSEF. Felelffs szerkesztő: KELETI KAROLY. 48*

Next

/
Thumbnails
Contents