Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 24. szám - A nemzetiségi kérdés 4. [r.]

283 i. a nemzeti egyenjogúság követelése, más részről megint az inkább polgár-egyéni szabadság megadása. Ezért látja időszerűnek a kérdést: Mily módon különbözik a szabadság egyik neme a másiktól ? „Iparkodjunk — mondja — legelébb is ez iránti fogalmainkat tisztázni, hogy egyszer valahára megszűnjünk a kettőt összezavarni." Részünkről igenis készeknek éreztük magunkat, követni a „Vidov Dan"-t a fogalmak tisztázása utján. De kötelességünknek tartók azt is, hogy vigyázzunk vezetőnkre, ha nem téved-e meg, nehogy őt követve, magunk is hibába eshessünk. S ezt annyival inkább, mivel sem a kérdés feltevésének módjában meg nem nyughattunk, sem a czélba vett megoldás közben tanúsított eljárást nem helyeselhettük. A kérdés feltevésének módjában nem nyughattunk meg azért, mert helytelennek tartjuk a szabadság és egyenjogúság fogalmainak egymás helyett használását, egymással fölcserélését. E nézetünk mellett szól maga azon meghatározás is, melyet a polgáregyéni egyenjogúságról épen a „Vidov Dan" ad, mondván: hogy „valamennyi polgárnak jog és kötelességbeli egyenlősége képezi az egyenjogúság ezen nemét; amazok élvezetében, emezek súlyának viselésében mindazok, kik az államban laknak, egyenlőkké lesznek." E meghatározás szerint ugyanis a polgár-egyéni egyenjogúságnak a szabadsággal való összeesése épen nem föltétlen, épen nem szükséges. Mindjárt nem esnek azok össze, mihelyest a polgárok egyetemének jogbeli egyenlősége nem a kellő mértékben jogosultságé. Nemcsak egyes polgárokra, hanem egész nemzetiségek — sőt nemzetekre nézve is eléggé érezhetőleg tanúskodott e különbségről a Bach-féle „öíeichberechtigung." Ezért hiba, hogy a „Vidov Dan" fölcserélhetőnek véli a szabadság fogalmát az egyenjogúságéval. Még nagyobb hiba, hogy ha már fölcserélte őket, nem az egyenjogúsággal egynek tartott szabadságra irányzá figyelmét, hanem az evvel összeejtett egyenjogúságéra; nem arra féltékeny, hanem emerre, egyenesen abban találván megnyugvást — habár csak egy részben — hogy otthon minden polgár egyenlő, nem pedig abban, hogy egyenlőségük a szabadságnak egyenlősége. De — mint mondtuk — a czélba vett megoldás közbeni eljárását sem helyeselhetjük. Azt kellé ugyanis várnunk, hogy különbséget akarván fölmutatni a polgár-egyéni s a nemzeti egyenjogúság, s az ezzel egynek vett szabadság között: szabatos meghatározását adandja, ugy az egyiknek, menyében, igy tehát nincs semmi ösztön arra, hogy költségesebb javítások akár a birtokos, akár földmivelö által tétessenek, mert a beruházás eredményének fele minden esetre idegen kézre jut. Mindemellett nem lehet mondani, hogy a földek roszul volnának müveive, a szántás egész Toscánában mély, a vetések tiszták, ki vannak gyomlálva, az ugar ismeretlen, s nincs egy talpalatnyi föld, mely műveletlenül heverne. A parasztság e szerint jól birja magát s rongyot sehol nem lehet j látni. A kis városokban keveset gondolnak politikával csak Perugiában nyomatik hírlap s igy természetesen több önkény tes került ki innét, mint Cortonából, mely egész utunkon azon város volt, hol a haladásnak legkisebb nyomát sem találtuk. Mint mindenütt egész Európában, ugy itt is sok a panasz a magas adó ellen,?az adóhátralék azonban csekély, egészben véve a nép szereti az uj rendszert, mert megmentette a sok vámvonaltól s a tűrhetetlen tisztviselői önkénytől. P. Számtani példatár. Gyűjtötte Corzan-Avendano Gábor; kiadta Hecfeenast Gusztáy. Három füzetben, egynek-egynek ára 50 kr. A közvéleményt, nem tudom hányadik nagyhatalomnak mond ják — akár hányadik legyen, mai napság ez uralkodó vonakodás nélkül osztja meg polczát a számok nagyhatalmával. Hódol a számok hatalmának az egyes, hódol az állam, s mint erélyes hóditót az igazság mezején fogadja be a tudománynak csaknem valamennyi ága. Nemcsak anyagi kérdésekben van döntő hatása a számnak : az a szigorú rend, az a megingathatlan következetesség, mely a számok rendszerében, viszonyaiban uralkodik, értelmi fejlődésünkre, eszünk járására is befolyást gyakorol. A szám lelkessé válhatik csak ugy, mint a szó: ha mint a másiknak, lehetlen levén a köztük netalán létező különbséget kimutatni, a nélkül, hogy külön mindegyikre nézve tisztában ne lennénk annak mivoltával. Ezt mégis nem teszi, adós maradván a felelettel azon kérdésre, mit ért a nemzeti egyenjogúság s távolabbról szabadság alatt ? Igy aztán kimutatlan maradt a köztük netán létező különbség. Mit e helyett tett, mindössze is abban határozódik, hogy megkisérti kimutatni a polgár-egyéni egyenjogúságnak elégtelenségét, a nélkül azonban, hogy sikerülne kimutatnia, hogy ez elégtelenség épen a nemzeti egyenjogúsággal lesz ártalmatlanná. Sőt magát amaz elégtelenséget sem sikerül begyőznie. Ide vágó érveinek egyikét a nemzetközi cselekvékenységnek mezejéről veszi, másikát meg a belső fejlődéséről. Lássuk mindegyiket. Amabban igy szól: „az állami actiokban a külvilággal, többé nem ismerik a polgárt. Ez természetesen j közönyös, ha az állampolgárok mind egy nemzetiséget képeznek, az utóbbiban akkor eo ipso benn foglaltaknak azok is." „De hogyan lesz, ha ez állampolgárok különféle nemzetiségi személyiségekhez tartoznak ? Akkor is valamennyien bennfoglaltatnak az állami actioban?" „Igen, — ha a polgári egyenjogúság mellett nemzeti is van; — nem, ha emez nem létezik." E tagadást, e nem-et egy igével sem igazolja a „Vidov Dan." Pedig — nekünk legalább ugy látszik — ezen fordul meg a dolog, ezen válik el a kérdés, annyira, hogy jogosulatlannak bizonyulván meg ez, minden okoskodása romba dől. Már pedig ez jogosulatlan. Mert ne felejtsük, hogy a „Vidov Dan" állami actiókról beszél, tehát olyakról, melyeknek alanya az állam, közelebb pedig annak politikailag jogosult összes népessége, és pedig mint egész. Rajta kivül, épen mivel egész, semmi esetre sem maradhat egy polgár sem. A polgárok mindegyikét föltétlenül magába záró im ez az egész az épen, mit politikai nemzetnek nevezünk, mi hát egy államban csakis egy lehet. A magyar államban, a magyar korona egész területén természetesen magyarnak neveztetik az. De mivel tagjai nem tartoznak mindnyájan a magyar néphez: törvénykönyvünk már 1741-ből világos és határozott szavakkal hirdeti, hogy a magyar nemzet nevezete alatt Dalmátia, Croátia és Slavonia benszülött fiai is értendők. Igy akará egyszer mindenkorra elejét venni annak, hogy a magyar nemzet bármi actiója csupán csak a magyar népéül legyen tekinthető, s hogy joggal lehessen HHBaMHMaMnsnaaranBMMMHBaaMi megragadjuk, megértjük a tényt, a törvényt, melyet szabatosabban fejez ki a szónál. E nélkül száraz, lelketlen mind a kettő. Rajtunk, hevülékeny népen, a genialitás, képzeletjáték, s könnyű munka kiváló hívein is erőt vesz immár lassankint a meggyőződés, hogy egy kis számvetés koránsem lehet kárunkra, sőt jelentékenyen mozdíthatja elő nemcsak anyagi gyarapodásunkat — a mi kérdés alá sem kerül — hanem szellemi fejlődésünket is, a mennyiben elménket élesíti, okoskodásunknak alapját szilárdabban megveti s képzeleteinket fegyelmezi ugyan, de szárnyát épen nem szegi. Hozzá fogtunk mi is az elébb oly borzongva került munkához, s természetes, hogy eleinte csaknem merőben a külföldi, névszerint a német irodalomra voltunk szorulva. De örvendve tapasztaljuk, hogy az utóbbi években önálló mennyiségtani munkákkal is gyarapodik irodalmunk, s valahányszor egy uj ilynemű munka feltűnik, könnyebbnek érezzük a súlyt, melylyel a külföld gyámkodása vállunkra nehezedik. Ide sorozható méltán a „Számtani példatár" is, melynek egybegyűjtésével C o r z a n tanár valóságos érdemeket gyűjtött magának a magyar tanügyi irodalom körül. Az ily példatár a mennyiségtanban aféle szolgálatot végez, mint az olvasókönyv a nyelvtanban; mind a kettőnek czélja, hogy a merő elméletnek gyakorlati alkalmazás által mintegy testet adjon; hogy a tankönyv merev képleteit s formáit a mozgalmas életbe átültetve, mint eleven, hajlékony alakzatokat ismertesse meg; hogy a tételeket, szabályokat útbaigazító, megbízható kalauzokul tüntesse föl a sokszerü, szövevényes valóságban. Mind a kettőtől ugyanazt a sikert várhatni 5 a tanulóban vérré válatja a tanultakat, megerősíti bizalmát, kedvét az elmélet, a szabályok iránt, táplálja tanulási ingerét, és önálló munkássá növeli, a ki önerejére támaszkodni mer s tájékozódni tud; e mellett mind a kettő, úgyszólván útközben sok másféle ismereteket juttat a növendék keze ügyébe, ugy, hogy ennek látköre észrevétlen más irányokban is tágul. Ily sikert várhatni az olvasó könyvtől s a számtani példatártól, ha ügyesen, választékosan van Összeállítva, és ily siker várható a szóban forgó példatártól is, melyet szerzője nemcsak fárad45*