Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 20. szám - A nemzetiségi kérdés 2. [r.]

236 meg: mulhatlanul szükséges államilag gondoskodni arról, hogy annak ismerete mindenki által meg legyen szerezhető. Ellenkező' esetre a törvényhozásba való befolyhatástól lennének elütve mindazok , kiknek a választott nem anyanyelvük, vagy legalább kétessé lenne, attól el nem üttetésük. Azonban, ha a törvényhozás mezején, több nyelvű államban, ilyen megszorítás nem is mellőzhető: még azért nem következik, hogy a választotton )kivül más nyelvnek számára épen semmi tér se nyíljék meg e mezőn. Hisz az egyes s illetőleg a család és az állam között oly nagy távolság van, melyen község, megye vagy tartomány igen jól megférnek. Semmi kétség, hogy mint az ország egészének m ég a több nyelvűség esetében is, meg van e maga különös és határozott jelleme, képeztetve mintegy a benne élő különböző nemzetiségek közös kihatója által: ugy részei mindegyikének is. Föltéve már, hogy e részek egyikében vagy m ásikában a lakosságnak nemzetisége, s annál fogva nyelve is, nem az,, a melytől az ország egésze nevét, s tulnyomólag legalább jellemét is veszi: vajon mi gátolja, hogy ezek községük — vagy megyéjükben oly tért nyithassanak, melyen a magukét érvényesíthessék, és pedig a statutuarius jognak fölhasználása által még a törvényhozásival analóg téren is ? Ott, hol életerős községi és megyei élet létezik, bizonyosan semmi, Hasonlót kell mondanunk az igazságszolgáltatás és közigazgatás, tehát általában a kormányzat tekintetében is. Az országos kormányzat s annak közegei, könnyen belátható okokból, nem használhatnak más nyelvet közegül, mint a törvényhozás nyelvét. Ezzel azonban megint nincs mondva, hogy egy több nyelvű országban minden más előtt el lenne zárva a közkormányzat tere. A községi és megyei önkormányzat itt is teljesen alkalmas tért nyitni azoknak, és pedig épen ott, hol erre a kormányzat érdekében is félreismerhetlenül 'szükség van. Ugyancsak a községi és megyei kormányzat orgánumait illeti a kötelesség, hogy az állampolgárok mindenikére nézve saját nyelvén tegyék férkezhetővé az állam kormányának rendeleteit is. De mivel a községek és megyék nem önálló egészek, hanem az országnak alkat elemei: következik, hogy e minőségük is számba veendő. Ép azért szükséges, hogy jegyzőkönyveik azon nyelven is vitethessenek, mely az országos törvényhozás és kormányzás nyelve, s hogy e nyelvet országszerte mindenütt használhassak, tanácskozás és ügyködés közben az egyesek is. Szükséges ez egy felől a központi fölügyelet és ellenőrzés lehetségesitése végett, más felől meg a czélból is, hogy kivétel nélkül jogosított közegéül szolgálhasson a különböző nyelvű községek és megyék érintkezésének. Egyébiránt megint ne felejtsük, hogy a nemzetiségnek nem egyedüli és egyetlen tényezője a nemzeti nyelv, s hogy ennél fogva annak a közkormányzat terén érvényesítése sem egyértelmű emennek ott használhatásával. Erős meggyőződésem, hogy oly intézmények, melyek a nép szokásaival és erkölcseivel összhangzó közkormányzatot biztosítanak, e téren is fontosabbak, mert lényegesebbek, és pedig nemzetiségi tekintetből is. E nézetem helyességének támogatására alig hozhatnék föl valami döntőbbet azon ténynél, mely szerint — tudtomra legalább — alig jut eszébe csak egy nemzetiek is csupán nemzeti nyelvének használtatásától tenni függővé Ítéletét azon kérdésben, ha vajon igazán nemzeties irányról tannskodnak-e az uralkodásnak tényei ? Még eddig nem hallottam olyan nézetet sem, mely nemzetinek azért, s csak is azért tartana valamely politikát, mivel annak közegéül nemzeti nyelv szolgál. Hisz ez esetben, az egy francziának kivételével, a müveit népek mindannyiának nemzetietlen lenne külpolitikája, mit állítani pedig, kinek sem juthat eszébe. Óvakodjunk hát az egyoldalúságtól, mely bennünket az egy nyelven kívül a nemzetiség minden más tényezőjének figyelem nélkül hagyására vihetne, és arra, hogy midőn azt nagyon is hangsúlyozzuk, ugyanakkor s talán ép az által föláldozzunk minden egyebet. Sőt ellenkezőleg, legyünk meggyőződve, hogy a nemzetiség követelményének akkor és az által tétetik elég, a mikor a szabadságéinak. Igen, mert ha szabad tér nyittatik a nemzetnek, hogy cselekedjék, az bizonnyal mind egészében, mind egyeseiben önnön szellemében és irányában fog cselekedni. Ugy de épen ez az, mit a nemzetiség fogalma is kiván. Természetes, hogy oly országban, melyben több nemzetiség is van, ezeknek mindenike igénybe veendi a kellő befolyást. Ez által meg bebizonyul, hogy a jól értett nemzetiség az egyenlőség- és testvériségnek is föltétele alatt juthat csak jogához. Láttuk, hogy a nemzetül már nem létező népek nemzetisége csupán csak egyeseikben él, kikre átszállott volt. így a zsidóknál. Részben ugyanezen eset forog fenn akkor is, ha valamely nemzetül még tettleg létező népnek testéről annak kisebb-nagyobb része levált, hogy más népekkel együtt alkosson államot s képezzen ahoz nemzettestet. Ily esetekben csakis áz egyesek lehetnek alanyai azon; jogoknak, melyek a nemzetiségi méltó igényeknek megfelelnek. Természetnek legmagasztosabb szüleményei, mért volnának elvileg kizárva e vegyes-tudományu folyóiratból ? Nem is hiszszük, hogy a „Szemle" kettős szerkesztőit a tárgy vagy műforma, mint inkább a várható költemények minősége mübees tekintetében tartóztatja ily közleményektől, s ebben is helyeselnünk kell eljárásukat. A komolyabb irányú „Szemlé-"nek nem lehet föladata, hogy versenyre keljen divatlapjainkkal s gyülhelye legyen kezdő poétáinknak. Jelesebb költőink pedig ritkábban irnak, s ha egy-egy nagyobb költői művök elkészül, mint például Arany „Buda halála," az önállóan jelenik meg. De, azt mondják a „Szemle" ellenében, ily tudományos folyóiratnak föladata volna a komolyabb kritika, hadd legyen legalább egy forumunk, melyen szakember itél minden megjelent irodalmi termek fölött, mely előtt a védelem, replika és duplika érdekes tanulságos pöre folyhasson—e kört pedig be nem tölti a „Szemle" ! És e vád ellenében, megvalljuk, egészen meg sem is védhetni magyar revue-nket. Mióta a „Szépirodalmi figyelő" letűnt irodalmunk láthatáráról s elbúcsúzott a már határozatlanabb irányú „Koszorú" még Gyulai Pál élénk tolla is" vesztett éléből, G r e g u s 3 Ágostnak alig látni működését, Erdélyi János a mult buvárlatába merült, Salamon Ferencz meg határozott irányú történész lett, kik mind együtt jeles müvekkel gazdagitják ugyan időnkint irodalmunkat; de az általuk előbb elfoglalt tért parlagon hagyták, és eddig, fájdalom, még nem fejlődött ki eléggé az ifjabb nemzedék, mely erőteljesen nyomukba léphetne. A jeles „essay" másutt is ritka irodalmi tünemény, eddigelé Magyarország még nem kiváló hazája, de a kritika Kölcsey korában sőt meg egy évtizeddel előbb is szebben virágzott nálunk, mint jelenleg s a „Budapesti Szemle" ebbeli hiányát nehezen bocsátjuk meg neki, s hogy e tudományos folyóirat „Irodalmi szemle" rovatában még a kritika czimét is kerülgeti, sőt e rovatbeli czikkeiben inkább ismertetésre, mint bírálatra törekszik, ezt őszintén sajnáljuk. Talán a „Budapesti Szemle" volna első sorban hivatva, hogy minden rendbeli jelesebb íróinkat maga köré gyűjtse s a komolyabb törekvésű ifjabb irói nemzedéknek is időnkint tért szentelve, törekvésében buzditsa. Amabban az iparkodás, emebben a szándék meg is látszik. De hirnevesebb iróink nevével amott mind gyérebben találkozunk, emitt pedig a tért nem látjuk elég válogatással kiosztva, hogy a „Budapesti Szemlébe" dolgozhatni mintegy kitüntetés lenne a fiatal iróra nézve. Az e szavakban netalán rejlő gáncs egyébiránt nem a „Szemle" szerkesztői ellen van intézve. Viszonyainkból'foly az s azon, szerintünk sajnos irodalmi jelenségből, mely eléggé nem értvén az összpontosításhoz, száz meg száz vállalatban szétforgácsolja az irók s a közönség erejét s amazt anyagilag, ezt szellemileg ki nem elégíthetvén, megerősödésre egyiket sem segíti. Innen van, högy iróink se szakmájukban külön, se az irodalomban áltálában anyagi biztositást nem lelvén, a legkülönbözőbb hivatalokat kénytelenek vállalni, vagy szerkesztőségekben Ölni mechanikus munkákba szellemi erejük javarészét a voltaképi irodalmi tevékenységnek pedig csak megtakarított óráik már gyöngülő, bágyadtabb erejét szentelhetik. E szétforgácsolás irodalmunkban általában, a „Szemlédben különösen is meglátszik, bár az, tegyük hozzá, korán sem olyan, hogy közönségünk azon részét, mely a „Budapesti Szemlé-"nek nem olvasója, elmaradásáért kimentené. Irodalmunk, maguk az irók által fölismert hiányaival együtt, tudományos tekintetben is áll oly színvonalon, hogy'a közönség tömegesb részvétét méltán követelheti. Minél inkább lesz az irodalóm é részvét iránt biztositva, annál könnyebb lesz jobb Íróinknak is a meggyült bajok orvoslása, a gyom és dudva kiirtása; de erre kritika kell s ennek szigorúbb gyakorlatát egyéb hivatottainkon kivül a „Budapesti Szemlétől is méltán várhatjuk. SARLÓ.