Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 17. szám - A "Széchenyi emlék" pályázata és Izsó Miklós szobormintája

201 A bizottságtervező bizottság javaslata a szombati ülésben vétetett föl, mely — az uj teremnek még be nem végzett átalakítása miatt — ismét a Múzeumban tartatott. E javaslatot a képviselőház egyhangúlag elfogadta, azon egypár oláh képviselő kivételével, kik a nemzetiségi bizottságra nézve azon pótinditványt terjesztették elő, hogy abban a nemzetiségek kellő szám szerint képviseltessenek — mintha a képviselőház nem egy ország solidáris testülete, hanem különféle nemzetiségeknek, mint külön feleknek, congressusa volna! Ezen indítvány hosszas és kellemetlen vitát szült, melynek kellemetlenségét azonban, kedvezöleg ellensúlyozta azon körülmény, hogy más nemzetiségek kebeléből választott képviselők, nevezetesen a szerbek és tótok, sőt magok az oláhok közöl is Gozsdu Manó, az indokolatlan indítványnak ellene szavaztak. Az erdélyi unió, a nemzetiségek s a házszabályok ügyében kiküldendő bizottság tagjai kedden fognak megválasztatni. Határozatba ment az is, hogy tekintettel az uj országház berendezetlen voltára s nedvességére, a képviselőház június elsejéig a Múzeumban marad. Pest, april. 20. Míg tőrvényhozásunk a súlyos közjogi bonyodalmak megoldásában fáradozik s összes gondját és figyelmét ez életkérdésnek szentelni kénytelen: azalatt Bécsben nagyfontosságú és évekre kiható tények érlelődnek a vámpolitika terén, oly tények, mik honunk anyagi érdekeire is döntő befolyással vannak. Tudjuk ugyanis, hogy m. évi december hóban angolosztrák kereskedelmi szerződés köttetett, melynél fogva Ausztria összes vámtételeit egész 25%-ig ad valorem mint maximumig köteles Angolország irányában leszállitani — és tudjuk azt is, hogy e szerződés foganatosítása végett e hetekben folytak az uj vámtarifa megállapítása körüli tárgyalások, két jelenség fejlődvén ki ezekből, mely kiváló figyelmünkre méltó. Először az, hogy az enquetre meghívott nagy ipartestületek küldöttjei által előadott vélemények sem jegyzőkönyvbe foglalásra, sem nagy figyelemre nem méltattak, — másodszor az, hogy az ily tarifa nem a 25%-nyimaximum alapján, hanem oly tételekben terjesztetett elő a kormány által, melyek jóval e maximumon alúl állnak p. o. a nyers vasnál csak 10%-kai sőt egyes áruknál csak 2 —3%-kai ad valorem érnek föl. A kereskedelmi minisztérium tehát — nem elégedvén meg a német vámegylet irányában már tavaly tett leszállítással — most még e leszállított vámtételeket is ujolag s pedig itt-ott 50°/0-kal akarja devalválni, és pedig épen Angolország javára, mely az ipar terén a leghatalmasabb versenyző. két-két müncheni és bécsi és egy berlini müvésztekintélynek véleményadás végett átküldeni — és valószínű, hogy ezek ítélete irányadó lesz a további lépésekre nézve. Izsónak nincs miért tartania ezek bírálatától, noha fényképi másolat után az ő müvének két legerősebb oldalát: a tősgyökeres magyar felfogást, és azt, hogy minden oldalról teljes és gazdag körvonalokat nyújt a szemnek, nem lehet méltányolni. De ha mégis kedvezőtlenül ütne ki a bírálat, s e külföldi tekintélyek egyikét sem ajánlanák elfogadásra a bizottságnak ? Akkor — de ezt is csak hallomás után tudjuk — a bizottság nem fogna uj pályázatot hirdetni, hanem egyenesen valamely jeles külföldi művészt a Széchenyi szobor elkészítésével megbízni. E lehetőségre — megvallom — összeszorul a szivem, és komoly aggodalom fog el a mii sikere iránt. Tekintsünk körül, kik élnek még azon celebritások közül, kik az emlékszobrászat körében győzelemre segiték a realismus elvét, kiknek jelességük biztosítékot nyújthat az óhajtott siker iránt, és kárpótlást azon tiszteletet követelő fáidalomért, hogy a magyar áldozatkészség szülte nemzeti emlékek mindannyiszor külföldi művészek keze alatt létesüljenek? Rauch, Rietschel, Tieck, Kisz meghaltak. Drake 60 éves aggastyán, H á h n e l őszbe csavarodott tanára a drezdai akadémiának, tőlük nem várhatjuk a megbízás elfogadását. Fernkorn elmebeteg, B e g a s, a berlini múzeum díszítése és legújabban elfogadott Schiller szobormintájának kivitele miatt a legközelebbi években nem fogna vállalkozni. T e n e r a n i kiváló talentuma csak a női kellemek antikszerü alakításában otthonos. Tehát hova forduljunk ? Talán a Schwanthaler iskola híveihez; a müncheni Widnmann, Brugger, Halbighoz? Hallgassuk meg előbb, mily éles bírálatot mondanak müveik fölött tulajdon honfitársaik: és várjuk be a pesti nádor-emlék felállítását! Vagy menjünk még tovább, a francziákhoz ? A D a v i d d' A n g e r s - k és P r a d i e r-k ott is kivesztek, s habár kétségtelen, hogy a Szajnapartján csakúgy mint Németországban is az ifjabb nemzedék sorában sok a jeles tehetség, mégis igen-igen koczkáztatott E merész lépés megbirálásával két kérdés merül fel: Először: mik azon nemzetközi előnyök, melyek Ausztriára e szerződésből háramolnak? Másodszor: képes-e a belföldi ipar, Angolhon ekép előidézett versenyzése mellett továbbra is fennállani? Megkísértjük a feleletet mindkét kérdésre nézve s pedig nemcsak elfogulatlanul, hanem ugyanazon kiindulási pontból, mely a kormány lépéseit is vezérelte a szabadkereskedési elv szempontjából. Az angol-osztrák-szerződés — mint maga SommersetBeaumont lord irja a Timesben f. é. apr. 2-án közlött pesti levelében, — Angolországra nézve nagyon előnyös, mert javára az összes ausztriai beviteli vámszabályzatot oly tetemesen leszállítja, hogy az angol portéka 1867 jan. 1-én olcsóbban fog bejuthatni Ausztriába, mint a vámegyleti áru f. évi július 18-tól f. é. dec. végéig. E szerződés tehát Angolországra nézve nemcsak elvileg szünteti meg azon különbséget, mely az osztrák vámszabályzatban közte és a német vámegyleti bevitel közt eddig azért létezett, mivel Anglia concurrentiáját veszélyesebbnek tartották, mint a német vámegyletét — hanem a vámtételek számbetüjét is jóval Jlejebb szállítja azon vámtételeknél, melyek a német vámegyletnek csak tavaly engedményeztettek. És Ausztria ezen engedményei Anglia irányában nem tetszés szerinti vámrégulatiók, han em formális, 10 é vr e s azon tul is kiható kötelezettségek alakjában tűnnek fel. Ez nem elég, hanem mindezen engedmények a német vámegyletre is kiterjednek, mely nem is volt szerződő fél s mely csak tavaly kapott tőlünk vámleszállitást. Kétségtelen tény tehát az, hogy Anglia és a német vámegylet nagyszerű kedvezést nyernek Ausztriától — s már most természetesen azt kell vizsgálnunk: mit kap Ausztria Angolországtól s a német vámegylettől azért, hogy szabad rendelkezési jogától a vámszabályozásra nézve lemondott és szerződési kötelezettségeket vállalt magára ? Híjába vizsgáltuk az angol-osztrák kereskedelmi szerződés minden pontját — ott Anglia mit sem igér, mit sem ád — ott saját'angol beviteli vámjának javunkra történendő leszállításáról említés sincsen; — híjába keressük a gabonánk, dohányunk, borunk, serünk, szeszünk, ezukorunk számára fönálló angol beviteli vámnak enyhitését. Az úgynevezett „Schlussprotocoll^-ban (de nem a szerződésben) biztatnak, hogy az épületi fa (mely most 5-ör annyi vámot vállalatnak tekinteném, ha a Széchenyi szobor készítőjét, e kevésbbé ismert külföldiek közül akarnók kiszemelni. Határozott meggyőződésem, hogy közülök a legkitűnőbb sem volna képes oly Széchenyi-szobrot teremteni, melyre magunk is rá mondjuk : „ez a mienk." Lényeges akadálynak látom itt magában már a nemzeti különbséget. Náluk a czivilizatió terebélyes fa, ezeréves gyökerekkel, s a ki ennek árnyékában születik, nélkülözi az orgánumot, melylyel a világosság felé küzdő nemzetek előharczosainak szivébe láthatna. Tanúi vagyunk mindnyájan, hogy Körnertől kezdve mai napig, nem volt német költő, államférfi, vagy művész, ki nemzeti sajátságaink szentélyébe behatott volna. Idegen világ az számukra, melynek kulcsát mindeddig még nem találták meg, s ezt már 40 évvel ezelőtt bőségesen bebizonyította egyik nemzeti bölcsünk : Kölcsey. Széchenyi szobrát idegenre bízni, véleményem szerint annyi volna, mintha Arany „Toldi"-ját csak német fordításban akarnok élvezni. A csehek, midőn országos aláírás utján a cseh születésű Radetzkynak 1851—8-ban emléket emeltek, ugyancsak cseh születésű művészeket, a M a x testvérpárt bízták meg annak elkészítésével, s a szoboremlékek bőségében uszó angolok is zúgolódtak, mikor a minap Oroszlánszívű Rikhárd, legnépszerűbb hősük lovagszobrát állították fel a parlamentház előtt, mert a szobor kivitele boudoir—protectió folytán idegen művésznek, az olasz Marochettinek jutott. Ugy hiszem, még fontosabbak az okok, melyek a mellett szólnak, hogy mi a Széchenyi-szobor elkészítését csak magyar művész kezére bízzuk. Azt az őserőt, azt a tősgyökeres magyarságot, mely Izsó mintájában pezseg, csak a négy folyó partmentében született művész fogja belévarázsolhatni müvébe. E szellemről mondanám, a mit Petőfi a szerelemről : hogy sokat, hogy majdnem mindent pótol, de e szellemet magát nem pótolja semmi ! KELETI GUSZTÁV. í.