Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866 / 16. szám - Hazai műiparunk az alkotmánynyal szemben 1. [r.]
195 valamint azon czélból, hogy a jég elleni biztositásnak mind nagyobb körbeni elterjedését előmozdítsa, a jég elleni biztositás dijait a kukoricza (tengeri;) a hüvelyes termények, az olajnövények (mint repcze, bivicz stb.) a len és kender és a hüvelyes veteményeknél tetemesen leszállitá. A biztosítani óhajtó felek bővebb értesítést az illető ügynökségektől nyerhetnek. TemiéDJSarcnok alapításán dolgoznak Debreczenben. Egy oly gazdasági iparos és kereskedelmi központnak, mint Debreczen, irja a M. rég szüksége volt már hasonló intézetre. A tervezett alapszabályok hasonlók más e nemű intézetek alapszabályaihoz, minélfogva csak a következő pontokat lesz szükséges idézni: Az első három év alatt fizetnek költségek fedezésére a helybeli tagok 10-, a vidéki tagok 6 frtot o. é. évenkint. A csarnok ezúttal 3évre alakul. Az utolsó év első fele utolsó honapjának első hetére az elnökség oly közgyűlést fog hirdetni, melyen a csarnok föloszlatása, vagy további fenmaradása felett fog határozat hozatni. Azon tagok, kik ezen közgyűlésre, írásbeli azon nyilatkozatukat be nem adják, hogy Ők a csarnokból kilépnek, ugy tekintetnek, mint kik további három évre ismét tagokul írták magukat alá. Feloszlás esetében a csarnok minden vagyona a debreczeni polgári (reál) iskola alaptőkéjének fog adatni. Ha 3 év előtt is bármi okból oly körülmények állanának elő, melyek a csarnok feloszlatását szükségessé tennék, a választmány közgyűlést hirdet, melynek egyenésen kijelölt czéljául kitüzetik a csarnok feloszlása felett határozni, a határozat érvényre hozatalára a tagok kétharmadának jelenléte szükséges. Ha a gyűlésben a. tagok kétharmadrésze meg nem jelennék : az ezen gyűlésből kitűzendő ujabb gyűlésen a jelenlévők fognak szótöbbséggel érvényesen határozni. — A csarnok megalakulhatására legalább is 120, tíz forintot fizető tagnak aláírása szükséges. JA J AZ álIampapirpéllZ kibocsátása, illetőleg e kibocsátás híre nagy mozgalmat szült a bécsi lapokban. így az uj „Presse" irja: Az „Oest. Ztg" a „Gen. Corr." által communiquével jelölt, tehát bizonyára nagyon ia félhivatalos jegyzék közöl: „Egy helybeli lap egy, a szükséges pénzek előteremtése végett állítólag tartott koníerentiáról szólván, mondja : állampapírpénz kibocsátására oly kevéssé gondolnak, hogy, mint állítják, az államügyészség utasítást kapott, hogy mind azon lapokat fogja per alá, melyek a .kormányra is államveszélyes szándékot fognak. Mi nem ismerjük az utakat, melyekre a pénzügyérség térne, hogy háború esetén a szükséges pénzeket előteremtse ; annyit azonban tudunk, hogy az államügyészséghez a fentérintett hangon szóló utasítás nem intéztetett. Ily általános fogalmazásu utasításnak nem is volna értelme, még kevésbbé törvényes alapja, s meg vagyunk győződve, hogy megdöbbentő jajkiáltás hangzanék az összes osztrák sajtóban, ha a kormány például a „Wanderer" f. hó 8-ikai czikkeért, melyben állampapirpénz kibocsátása a legkevésbbé hátrányos pénzszerző eszközül van föltüntetve, sőt ugy szólván tanácsolva, — perbe forgatná. Ugy hisszük, meg is lehetünk győződve, hogy a kormány alig fog azon helyzetbe jutni, hogy a belföldi sajtó ellen, midőn az állam pénzügyi műveleteiről szól, törvényszéki segítséghez folyamodjék ; minthogy azon osztrák-hazafi érzület mellett, mely a belföld napi sajtójában oly örvendetesen nyilvánul, az mindennemű szándékolt pénzügyi intézkedés megbeszélését annál inkább kerülni fogja, minthogy ily hirek terjesztése, melyek többnyire tényleg, vagy legalább indokolásban hamisak, gyakran veszélyesebbek az állam jóllétére nézve, mint katonai intézkedések kihiresztelése. Ha valahol, itt volna helyén azon közmondás alkalmazása: „beszélnezüst, hallgatni arany." Mára tehát, — jegyzi meg erre az uj „Pr." — az itti ajánlott aranypéznem mellett nyilatkozunk. A „Wand" ellenben tagadja az „OestZtg" félhivatalos meghazudtolásának igaz voltát. A gőzhajózás a Dráván hír szerint közelben foganatosítva lesz. Az e czélra szánt lapos fenekű hajók részei Triestben készültek, s nemsokára Marburgba szállíttatnak. A Marburg hatósága alá eső Melling nevü faluban főkikőtöt s rakodóhelyet készítenek a Dráván járandó gőzösök számára. Osztrák-magyar hajók orosz lobogó alatt járaak, ezt jelentik a „Pozor"-nak Fiuméből. Tagadhatatlan tény ugyanis, hogy nagy az aggodalom egy osztrák-porosz háború miatt, főkép ha számba vesszük, hogy olasz kalózhajók roppant kárt tehetnek az osztrák-magyar hajózásban. Ettől való félelemben Fiúméban már kezdenek megbarátkozni azon gondolattal, hogy hajóikat orosz lobogóra bízzák. Tartanak ugyan tőle, hogy ezt Bécsben panslavistikus iránynak fogják híresztelni, pedig ez nem politikai tüntetés, hanem csak a nyilvánuló szükség kifolyása. Máris akadnak hajótulajdonosok, kik, hogy kijátszák a törvényt, mely a lobogó megváltoztatását tiltja, hajóikat orosz alattvalónak, természetesen megbizható egyénnek, látszatra eladják, noha tulajdoni jogukról természetesen le nem mondanak. így lehetővé teszik, hogy hajóik orosz lobogó alatt járnak, s e módon azon védelemben is részesülnek, melyet az orosz kormány nemzetközi szerződések által kereskedelmi hajóhadánakb iztosítani szokott. Ez egyébiránt nem titok, Bécsben is tudják, s levelező szerint legalább 50 ily pseudo-orosz kereskedelmi hajó létezik, melyek legalább is harmadfél millió forintnyi tökét képviselnek, ha egy-egy hajó értékét 50,000 frtra teszik is. A bécsi bank legújabb kimutatása szerint a bankjegyforgalom 942,511 frttal szaporodott. Ezzel karöltve szaporodott a letéteményi üzlet 691,900 frttal s a jelzálogi utalványozás 103,744 frttal. A nemzetközi gazdasági kongreSSnS állandó bizottmánya legközelebbi gyülhelyül Hamburgot jelölte ki. Napirendül ki lőn tűzve: 1) aug. 27-én: a lakásnyomor nagy városokban ; 2) aug. 28-án : a községi czélokra szükséges eszközök megszerzésének módja a városokban és vidéken; 3) aug. 29-én: pénzegység és arany érték 5 4) aug. 30-án: az államhatalom viszonya a biztosítási ügyhez, nevezetesen engedményezésre, fölügyeletre, egyedáruságra, kiváltságokra s megadóztatásra vonatkozólag. A magyar dohánytermelés érdekében a hevesi gazdasági egylet már régebben fordult az orsz. Gazdasági Egyesülethez azon kérelemmel: járjon el a kormánynál, hogy Hevesmegye több dohánytermelője, kik a kivitelre szánt terményÖk számára^ a kiszabott határidőre nem találtak vevőt, s lejártával dohánykészletöket megsemmisíttetni kénytelenittetnének — hadáridő meghosszabbítást nyerjenek. Az orsz. gazd. Egyesület közbenjárását siker koronázta s a kormány nemcsak meghosszabbította a határidőt, hanem a meglevő készletek kincstári kezelésbe átvételét is engedélyezte bizonyos föltételek alatt, sőt e kedvezményt az ország valamennyi dohánytermelőjére is kiterjesztette, kik készle teiken eddigelé tul nem adhattak. Kapcsolatban a fentebbiekkel ki is adott a cs. pénzügyi minisztérium egy rendeletet, melyben, hogy azon sok dohányültetőnek szorult helyzetökben segélyt nyújthasson, kik az 1865-dik évben, engedély mellett, kivitel végett saját rovásukra dohányt ültettek és kik részint keletének teljes hiánya miatt, részint pedig igen silány piaczi ára miatt terményeiket megfelelöleg nem értékesíthetik, elhatározta, most az egyszer a dohányleveleket az emiitett ültetőktől átvenni, s illetőleg cs. k. dohánykezelés alá venni, a követekező feltót elek mellett: 1) A kiviteli ültetők tartoznak dohányleveleiknek mennyiségét legfeljebb 1866 dik évi april végéig az illető dohány beváltási felügyelőségnél bejelenteni, és ebbeli bejelentésükhöz a dohányültetési engedélyt, melynek alapján a dohány a kivitel végett ültettetett, hozzácsatolni. 2) A bejelentett dohány a legközelebbi állandó dohánybeváltási hivatalhoz az ültetök költségén szállítandó, a nélkül, hogy a szállítási költségek megtérítésére igényt tarthatnának. — Ezen kiviteli dohánynak átvétele mindazon beváltási hivataloknál, a hol az történni fog, f. évi május 14-kén veendi kezdetét. Azon napok, melyeken minden ültető termékét a beváltási hivatalhoz szállítani tartozik, azoknak az illető községi elöljáróság utján tudtul fognak adatni. A határidő, melyben az átvétel az illető hivatal székhelyén bevégzendő, az illető kerületi pénzügyigazgatóság által közhírré fog tétetni. 3) A dohánynak átvétele és osztályozása a kincstári termesztők számára közhírré tett határozatok szerint fog történni. 4) Az árak, melyeken az átveendő kiviteli dohány be fog váltatni, az alább mellékelt jegyzékből látható. A fennebbi határozmányok azon hozzáadással tétetnek közhírré, hogy ezen intézkedések, miként ez magától értetődik, kereskedők dohányaira néma terjesztetnek ki, minthogy ezen egyszeri kivételes engedmény csupán csak szorult helyzetbe jutott kiviteli dohánytermelök részére történt. J o y z'é lt e azon beváltási áraknak, melyeken az 1865-dik évben eredetileg ktilkereskedésre termesztett dohánylevelek a ca. kir. dohánykezelés alá vétetnek. Doháuynemek Közönséges levéllek. Debreczeni, szamosháti, szuloki, károlyi, sze£ edi , tiszai, muska tályi, közönséges le vélek tőkeszár nélkül Károlyi és szuloki tő keszárastul Pécsi tőkeszárastul 4 Pécsi tökeszár nélkül Cserbeli tökeszár nélkül Mindennemű szivar-bu rok - levelek tökeszár nélkül Kerti levelek. Csetneki 8|Pinom kerti levelek tő keszár nélkül, Fadd, Végh , O - Gyalla és Debrő stb. községek bői, erdélyi finom Keszegfalvi, jánosházi, nagy-dorogi stb. középfinomságu kerti le vélek tökeszár nél kül, középfinom erdélyiek. 10 Legfinomabb válog . dohány debreczeni ál lomásokból,mely finom dohányul vétethetik 1 Osztály Árak o.é. bécsi mázsáért ~frtTkr~ Észrevételek. válogatott I. II. III. sarju-dohány (kacs) csomózatlan levelek 10 8 6 4 3 2 40 50 50 48" 80 44 45 80 20 80 45 1 Ha a dohánylevelek fel1 tünö nagy tökeszárral a í beváltáshoz érkeznének, akkor a szárak súlya L becslés alá fog vétetni, 1 és a mennyiben a do[ hánylevelek súlyának 1 15°/,-át felülhaladná, 1 megtelelő ári e vonat törJ ténik. válogatott I. II. III. 8 6 5 3 40 50 50 48" 80 44 45 80 20 80 45 1 Ha a dohánylevelek fel1 tünö nagy tökeszárral a í beváltáshoz érkeznének, akkor a szárak súlya L becslés alá fog vétetni, 1 és a mennyiben a do[ hánylevelek súlyának 1 15°/,-át felülhaladná, 1 megtelelő ári e vonat törJ ténik. válogatott I. H. III. 7 6 4 3 40 50 50 48" 80 44 45 80 20 80 45 1 Ha a dohánylevelek fel1 tünö nagy tökeszárral a í beváltáshoz érkeznének, akkor a szárak súlya L becslés alá fog vétetni, 1 és a mennyiben a do[ hánylevelek súlyának 1 15°/,-át felülhaladná, 1 megtelelő ári e vonat törJ ténik. sar cso válogatott I. II. III. u-dohány (kacs) mózatlan levelek 9 7 5 4 3 2 20 20 60 50 50 1 Ha a dohánylevelek fel1 tünö nagy tökeszárral a í beváltáshoz érkeznének, akkor a szárak súlya L becslés alá fog vétetni, 1 és a mennyiben a do[ hánylevelek súlyának 1 15°/,-át felülhaladná, 1 megtelelő ári e vonat törJ ténik. I. IP. III. sarju-dohány (kacs) csomózatlan levelek 7 5 4 3 2 20 60 50 50 ~6Ö~ 60 50 50 40 80 20 50 50 20 80 50 50 20 | Tőkeszárrali leV veleknél a tökeszá/ rak súlyának becs1 lése szerint levonás 1 történik. Ezen ár a legfinomabb válogatott pipadohányra nézve is érvényes, a finom pipadohányra alkalmas muskatály, valamint kö izönsóges kerti s közbnsé_ |ges ordélyi levelekből. I. II. III. 22 18 16 20 60 50 50 ~6Ö~ 60 50 50 40 80 20 50 50 20 80 50 50 20 | Tőkeszárrali leV veleknél a tökeszá/ rak súlyának becs1 lése szerint levonás 1 történik. Ezen ár a legfinomabb válogatott pipadohányra nézve is érvényes, a finom pipadohányra alkalmas muskatály, valamint kö izönsóges kerti s közbnsé_ |ges ordélyi levelekből. I. II. III. sarju-dohány (kacs) csomózatlan levelek 17 13 9 3 2 20 60 50 50 ~6Ö~ 60 50 50 40 80 20 50 50 20 80 50 50 20 | Tőkeszárrali leV veleknél a tökeszá/ rak súlyának becs1 lése szerint levonás 1 történik. Ezen ár a legfinomabb válogatott pipadohányra nézve is érvényes, a finom pipadohányra alkalmas muskatály, valamint kö izönsóges kerti s közbnsé_ |ges ordélyi levelekből. válogatott I. II. III. sarju-dohány (kacs] csomózatlan levelek 14 12 9 8 3 2 20 60 50 50 ~6Ö~ 60 50 50 40 80 20 50 50 20 80 50 50 20 | Tőkeszárrali leV veleknél a tökeszá/ rak súlyának becs1 lése szerint levonás 1 történik. Ezen ár a legfinomabb válogatott pipadohányra nézve is érvényes, a finom pipadohányra alkalmas muskatály, valamint kö izönsóges kerti s közbnsé_ |ges ordélyi levelekből. válogatott I. II. III. sarju-dohány (kacs) csomózatlan levelek 11 10 8 8 3 2 20 60 50 50 ~6Ö~ 60 50 50 40 80 20 50 50 20 80 50 50 20 | Tőkeszárrali leV veleknél a tökeszá/ rak súlyának becs1 lése szerint levonás 1 történik. Ezen ár a legfinomabb válogatott pipadohányra nézve is érvényes, a finom pipadohányra alkalmas muskatály, valamint kö izönsóges kerti s közbnsé_ |ges ordélyi levelekből. 11 20 60 50 50 ~6Ö~ 60 50 50 40 80 20 50 50 20 80 50 50 20 | Tőkeszárrali leV veleknél a tökeszá/ rak súlyának becs1 lése szerint levonás 1 történik. Ezen ár a legfinomabb válogatott pipadohányra nézve is érvényes, a finom pipadohányra alkalmas muskatály, valamint kö izönsóges kerti s közbnsé_ |ges ordélyi levelekből. 1 | Tőkeszárrali leV veleknél a tökeszá/ rak súlyának becs1 lése szerint levonás 1 történik. Ezen ár a legfinomabb válogatott pipadohányra nézve is érvényes, a finom pipadohányra alkalmas muskatály, valamint kö izönsóges kerti s közbnsé_ |ges ordélyi levelekből. Laptulajdonos: B. EÖTVÖS JÓZSEF. Felelős szerkesztő: KELETI KAROLY. 32*