Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866 / 15. szám
182 Képzőművészet — A Széchenyi szobor-pályázat eredményéről ma már némileg tájékozó tudósítással szolgálhatunk olvasóinknak. Eddig ll]pályázó részéről beadatott 16 pályamű, melyek az akadémia palotájában, a természettani kísérletekre szánt mellékteremben felállítvák. Ifj. b. Vay Miklós 4, Dunayszky és Marsa 1 kó két-két, Izsó, Szándh á z helyben, K u g 1 e r József Rómából, K u g 1 e r János Kőszegről, Benk, Benda és Scháffer Bécsből, Faragó József Eperjesről beküldött egy-egy szobormintával pályáztak. Engel József Rómában még a mult hó elsején indította útnak pályamüvét, mely máig sem érkezett meg, vagy legalább felállítva nincs még, úgyszintén érkezhetik még, noha bizonyost e részben nem tudni, Brüsselböl és Milánóból egy-egy pályamű. Számszerint tehát elég tekintélyesnek mondható a pályázat eredménye, habár hivatottabb szobrászaink közül is egy kettő, névszerint Alexi nem vett részt a versenyben. De örvendetes ugy is, ha csupán a művészi siker szempontjából tekintjük az eredményt. Nem értjük ezt ugy, mintha a beküldött müvek között több volna olyan, mely a választást fölötte nehézzé tenné, vagy a kölcsönös mérlegelésben valami különös subtilitást igényelne. Gondolható volt, hogy néhány sikerültebb mellett több lesz a czélját határozottan eltévesztő pályamű. Hazai szobrászatunk zsenge korában ez máskép nem lehet. De találkozik egy kettő, mely legalább az anyag kérdésében, a könnyed alakításban figyelemreméltó haladást mutat, s a mi fő és legvigasztalóbb az, hogy van mégis egy °ly pályamű, mely megüti a mértéket s a külföld hasonnemü ujabb müveinek java részével egy színvonalon áll. Egyéni hasonlatosság, nemzeti jelleg, öszhangos alakítás és monumentális méltóság és nyugalom jellemzik ezen igen sikerült szobormintát, melynek talapzatán Izsó Miklós neve olvasható. A tervezett nagyságban való kivitelre e mű kiválólag alkalmas, és méltó volna mind a dicsőült férfiúhoz, kinek emlékét meg akarjuk örökíteni, mind pedig a nemzethez, mely nehéz időkben gyüjté össze a filléreket, hogy a szobor-emlék felállítására szükséges összeget előteremtse. Csak egyéni véleményt mondunk ki, de miután művészeti ügyekben mindenki csak egyéni benyomások és meggyőződés után mondhat őszinte ítéletet, e szempontból lehetetlen nem óhajtanunk és nem reménylenünk, hogy az illetékes bizottság ítélete, valamint a közvélemény ajánló szavazata is majd azon szoborminta elfogadása mellett nyilatkozzék, melylyel, ha nagyban felállíttatnék, bizonyára nemcsak szégyent nem vallanánk a külföld előtt, de avval szemközt tősgyökeres eredetiséggel érzett és alakított szoborral dicsekedhetnénk; mert ily zamatos, a nemzet legmelegebb kedélyéből felmerült plastikai müvet, más mint magyar művész nem képes teremteni. — Mindazonáltal Engel pályamüve, mint mondók, még nincs kiállítva, s mindaddig Izsó győzelme függőben marad. — A Markó festészcsalád, s vele némilég hazai művészetünk is érzékeny veszteséget szenvedett Markó Katalin, Flórenczben lakott festész honleányunknak ugyanott a mult holnapban váratlanul bekövetkezett kora halála által. Édes anyján és testvérein kivül férje, olaszországi katonatiszt és kis leánya kesergi elhunytát. A boldogultnak szeretetreméltó művészi talentumáról tanúskodik egy sikerült tájkép, mely a magyar képzőmüv. társulat műcsarnokában mint a legközelebbi sorsolásra szánt szerzeménye látható. — Wagner Sándor, festész hazánkfia pesti rokonaihoz Münchenből intézett egyik utóbbi levelében tudatja hogy a bajor király öt tanárrá nevezte ki a müncheni festés'zakadémián. E kinevezés Öszszeköttetésben állana azon régibb hirrel, hogy Pyl oti tanár a nevezett akadémia igazgatójául volna kiszemelve, K a u 1 b a c h eddigi igazgató helyett, ki Cornelius korábbi példája nyomán Münchent végkép odahagyva Berlinben készül megtelepedni. — Másik örvendetes hír gyanánt közölhetjük , hogy • Deák Ferencz nagy hazánkfiának egyuj és bizonyára jeles arczképére van kilátásunk Székely Bertalan ecsete után, kinek baráti közbenjárás folytán megígérte Deák, hogy közelebb ülni fog hozzá. Székely ez életnagyságban készülő arczképét egyelőre a párisi világtárlatba szánja, azután pedig valamely hazai közintézetnek fogja felajánlani. A magyarországi műegylet mult szombaton tartott választmányi gyűlésében az idei sorsolás máj. 8-dikán határoztatott megtartatni, ugyan c gyűlésen bemutattatott a Wagner Sándor, Münchenbe telepedett magyar festész által, saját müve után kőre rajzolt jövő évi mülap, mely a vigadó éttermének Wagner által festett egyik freskóját, Mátyás király tornai győzelmét ábrázolja. Legfontosabb tárgyát e gyűlésnek a m. képzőművészeti társulat választmányának átirata képezte, melyben felszólítja a m. o. müegyletet, vajon hajlandó-e a két társulat unióját megkisérleni, s ha igen, válasszon kebeléből egy többtagú bizottságot, mely a m. o. képzőművészeti társulat hasonló számmal választandó bizottságával érintkezvén, kidolgozna egy a két választmány s utána a két társulat közgyűlése elé terjesztendő javaslatot. Hosszabb vitatkozás után az egyesülés eszméje győzött s csakugyan megválasztatott, kísérlet tevésre egy 12 tagú bizottmány, fentartatván természetesen a társulatnak mind tagjai, mind a hatóság iránti kötelesség- és jogköre. — így tehát mind a két társulat készségesen megtette az előző lépéseket s remélhető, hogy a hazai művészet érdekében, de meg a hazai közönség megelégedésére is csakugyan létre fog joni az egyesülés. :k;ötal íár kímíre ita so3ZttA ÍZipzeévi aA jesztendő jegyzőkönyvben körülirt alakban és módozattal emelendő épület tervét, megbirálás és belybenbagyás végett ezennel bemutatván. Jelentem továbbá hogy a számvizsgáló bizottmány jelentései, — és a választmánynak egynémely tisztviselők fizetésének felemelése iránti javaslata a tisztelt közgyűléselhatározása alá fognak terjesztetni. Szomorú, tisztelt közgyűlés! hogy ez évi jelentésemben is gyásznak kell helyt foglalnia, — Kiss Károly intézetünknek keletkezésétől részvényese — 1842-ik évtől fogva pedig az igazgató választmánynak ernyedetlen buzgósággal folyton működött tagja a míg élt, f. évi febr. hó 17-kén bevégezte köztisztelet és becsülésben részesült földi pályáját. Intézetünk tartozó megismerésének adóját róvja le csupán elhunyt érdemteljes tagja iránt, midőn emlékezetét e helyütt Örökíti meg. Berekesztésül felkérem a tisztelt közgyűlést — méltóztassék a tanácskozás vezetésére a részvényes urak közül elnököt választani, — és a választmányi testületnek egy évre leendő megválasztására nézve az alapszabályok értelmében szavazat szedő bizottmány kinevezéséről intézkedni. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság életbiztosítási üzletágának kimutatása 1866 évi márcz. haváról: Köttetett uj biztosítás halálesetre . . 367,500 frt összegben életesetében fizetendő 97,900 „ . Összesen 465,400 frt. Idegen pénznemekben . . , . . . 1800 fl: 1000 lira. Nagy blltorraktári Üzlet megalapítása végett húsvét hétfőjén a „Tigris" vendéglőben mintegy 60 iparos gyűlt össze, kik részvénytársulat utján Pesten oly nagyszerű butorraktárt akarnak felállítani, hogy az ebbeli igényeknek eleget tevén, a külfölddel is sikeresen versenyezhessenek. Gróf Zichy József ur, ki ideiglenesen elvállalá az elnökséget, mig alelnökké Posner ur neveztetett ki, azt közölte az összegyültekkel, hogy a helyt, tanács ezen alakulandó társulat czégét már helybenhagyta. Összesen 15,000 db 200 frtos részvény adatnék ki, s igy az alaptőke 300,000 frtot tenne. A mint 6000 db részvény alá van irva, a társulat megalakultnak tekintetik. i határidőre kötött ÜZlCt SZOkásai megállapítása végett a pesti áru és értékbörze választmánya ülést tartott, melyben a gabonakereskedés főképviselői is részt vettek. Ez alkalommal rendbe hoztak némi állandó szokást a határíjui ij^fsUi a frQKnríolrorooiroíi^ahon ÍR. mp.lv üzletnem Pesten még föl — Rózsavölgyi s társa mükereskedésében megjelent „P a r aphrase einer altén Polka." Zongorára négy kézre átirta Grlinka M. J. Ara 90 kr. Maga a polka egykor általánosan ismert, világszerte kozkedvességü volt. Jelen átirat igen sikerült s becsületére válik Grlinka urnák. Szintén e napokban vettük a nevezett mükereskedéstó'l Kéler Béla „Rákóczy„ nyitányát. Zongorára két kézre, ára 1 ft. 20 kr. E mű Szigligeti „II. Rákóczy Ferencz fogsága", czimü drámájához van irva, s mondanunk sem kell, hogy a Rákóczy induló dallamaiból szerkesztve. Szerző egy pár föliratából az tüník ki, hogy bizonyos programm zenét akart irni: pl. „Rákóczy mint Jezsuita növendék", „ad majorem dei glóriám" szóval, hogy törekszik zeneileg is egy „Rákóczyt" teremteni. Sokszor emlegettük már az ily abstract fogalmak zeneképekké alkotásának lehetlenségét, s nevetséges erőlködéseit azoknak, kik szárazi és tengeri csatákkal, a holdvilág rezgésével, nap felkeltével s lementével foglalkoznak. Maga a nyitány alakjára nézve mindamellett, hogy szerző bizonyos művészi kerekségre törekszik, közelebb áll az egyvelegekhez, s ezt nagy mértékben eszközli az, hogy az indulónak igen sok dallama van feldolgozva, melyek közül a kilenczedik lap alján kezdődő, s a tizedikre átvitt egészen el is maradhatott volna. Egyébiránt stylja könnyű, dallamos. — Nem emlékeztünk még SzukRóza k. a. hazánk leányáról, ki a mult tél folytán Párisba utazott volt, s ott gordonka hangversenyeket adott. Mindjárt első felléptével elbájolta a zeneértő közönséget, s a salonok, melyekben később játszott, zsúfolva voltak mübarátokkal. Erről tanúskodnak Páris zenészed lapjai: „ A G a z e 11 e m u s i c a 1 e," „Semaine musicale", „Lapresse musicale", L a m e n e strel" kivétel nélkül el vannak ragadtatva a művésznő érzésteljes játéka, tiszta, szép s erőteljes hangképzése által. Többek közt egyhangúlag kiemelik Szuk Lipótnak (a művésznő atyjának) „Bánkbán" dallamaira irt ábrándját, melylyel minden hangversenyében zajos tetszést arat. Kereskedők és iparosok társasköre van Pesten alakulóban. E körről a „P. N." hosszabb czikkben is megemlékezik, felhozván Széchenyi példáját, a ki kezdeményezője vala a később országszerte terjedő casino-egyleteknek. Örvendetes tudomásul vesszük ez ujabb kör alakulását, mert nem elégelvén az eddigi kaszinók szervezetét, karöltve óhajt járni, az előre haladó korszellemmel, s ezért különös figyelmet fog forditani a társadalom egyes rétegeinek, ugyanis a kereskedelem, nemzetgazdaság és ipar kivánalmaira; összeegyeztetvén ily módon a társadalom kellemeit a tapasztalat és tanulmány szükségével. Ez utóbbit az által véli legbiztosabban elérhetni, ha a fentirt szakmákba vágó hasznos könyvtárt alakit, s a rendes hírlapokon kivül oly bel- és külföldi szaklapokat tart a tagok rendelkezésére, s időnként oly társas mulatságokat és felolvasásokat rendez a kereskedelem, nemzetgazdaság és ipar egyes érdekesebb ismereteiről, melyek a közművelődés előmozdítására lesznek irányozva. Hogy mily hordereje lesz ezen intézménynek a tagok szellemi képzettségének kifejlesztésére, mily üdvös hatást fog gyakorolni az ily kölcsönös buzditás a főváros ezen osztályának kiművelésére, azt minden józan gondolkozású férfiú könnyen megitélheti s azért üdvözöljük az uj egyletet helyes működése küszöbén. 30