Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 12. szám

143 sitó, az ipar fejlődéséhez nelkülözhetlen műegyetemeken kivül, mik ;i technika egyes ágainak (gépészetnek, vegyészeinek, építészetnek, mérnökségnek sat.) is megfelelő, különösen teljesen felszerelt fensőbb és alsóbb müintézeteket létesiteni, mert meggyőződtek, liogy ezek a múlt nemzeti nagyság legszebb emlékei, a jelen jóllét leghatalmasabb emeltyűi, s a jövő boldogság legnagyobb biztositékai. Dr. GERLÓCZY GYULA. 8i tuD/i, te3Ío71i)11iboüe aoítevsöá lói tó ívttí 'ihdte'd •« , tagg&ti*; Bécsi levelek. líécs, márcz. 17. A lapok csak nagyon halvány viszfényét láttatják azon mély lehangoltságnak és aggályteljes várakozásnak, mely itt a kedélyeket betölti. A különben mindezt rózsaszínben látó, derült bécsiek egytől-egyig pessimistákká lettek és miként a sárgakóros, valamerre pillantanak, mindent csak kellemetlen színben látnak. Magyarországra nem haragszanak többé, azaz, hogy talán soha sem haragudtak ránk komolyan, csak azt mondták, hogy vasfejüek vagyunk, de jelenben ezt sem mondják többé; az országgyűlési viták legalább azt az egyet eredményezték, hogy kívánságaink jogosultságára nézve tisztultak a fogalmak, de azért a kiegyenlítésben még sem akarnak hinni. Hosszas nyavalya, gyors halál, mondja a német példabeszéd és ezt a politikára is alkalmazzák ; sőt majdnem azt lehetne mondani, hogy mióta kivánataínk jogosultságára nézve józanabb nézetek kerekedtek felül, azóta még nagyobb lett a pessimismus, mert most egyfelől átlátják, miszerint nekünk bizonyos dolgokról lehetetlen lemondanunk, másfelö'l pedig erősen állítják, hogy épen ezen bizonyos dolgokat nem fogjuk megkapni. Hanem hogy mi történnék aztán, ha a kiegyenlítés nem jőne létre, arról még senkinek nincs fogalma. Ez egy! Elkedvetlenitőleg hatnak aztán még a csehországi események is. Többször emlitém, hogy a bécsi emberben a német nemzeties öntudat nem igen intensiv, de az mégis boszantja őt, hogy valahol a monarchiában azért ütik agyon vagy legalább fosztogatják az embert, mert német. Mily jószívű ez az itteni nép, ez alkalommal ismét szemmel látható ; mert itt Bécsben legalább is 60,000 cseh van, kiknek többsége oly sajátszerű accentussal ejti a német szót, hogy első pillanatra megismerhető, hol ringatták bölcsőjét és mindazáltal még egyetlen példa sincs arra, hogy a csehországi eseményekért itt repressáliák gyakoroltattak volna. Különösen fel van izgatva az itteni zsidóság és a mai börzei tudósítások nem túloznak, midőn azt állítják, hogy a papírok sülyedésére befolyással van azon kedvetlenség is, mely a csehországi zsidó-kravallok miatt az izraeliták közt uralkodik. A kormány ezt igen nagyon megfogja érezni az állampapírok árkeletén, ha minél hamarább nem gondoskodik arról, hogy a csehországi izraeliták erélyes oltalmat találjanak a csőcselék támadásai ellenében. Végre pedig még a Poroszországgal való bonyodalmat sem veszik itt oly közönbösen, mint talán némelyek hiszik. Porosz lapok csodálkoztak a felett, hogy a bécsi hírlapokban semmi nyoma nem található annak, mintha Ausztria részéről valami hadi készülés tétetnék. De ezen érvnek nem fog valami nagy súlyt tulajdonítani, a ki az itteni viszonyokat ismeri. Először is minden félig-meddig tisztességes lapban megvan annyi hazafiság, hogy a monarchiának amúgy is roszabbnál roszabb anyagi helyzetét nem fogja még aggasztó hírek terjesztése által is súlyosbítani. Másodszor a sajtótörvénynek nemcsak legszigorúbban fogalmazott, hanem egyszersmind legszigorúbban alkalmazott czikkelye is az, mely a csapatmozgalmakra vonatkozó hírekről szól és egyik itteni nagy lap majdnem bajba keveredett volna, mert Pestről azt táviratoztatta magának, hogy a budapesti őrség egy része Csehországba parancsoltatott. Végre pedig tulajdonképi hadi készületekről nem is lehet szó azon egyszerű okból, mert ilyenek még nem tétettek, sőt ugy vagyunk értesítve, miszerint szilárd határozat, legis legvégső perczig semmit sem tenni, a mi rendkívüli költséget okozna, ellenben előkészíteni mindent, a mi a kiadás szaporítása nélkül előkészíthető és péld. a tiszteket, kik az ebbeli költséget saját erszényökből fizetik, arra figyelmeztetni, hogy minden perczben indulásra készeknek kell lenniök. Mindez zaj nélkül történik és szorosan véve nem egyéb, mint aránylag kevésbe kerülő elővigyázati rendszabály, de azért mégis nyugtalanítólag hat a különben is izgatott kedélyekre. És mintha mindez még nem volna elegendő, valami szerencsétlen flótás az „A. Alig. Ztg"-ban minap ráriasztott az itteni lapokra, hogy ilyen-amolyan istentelen dolgokat írnak, és hogy a kormány kénytelen lesz ellenökben a törvény szigorát alkalmazni. Hallhatták is önök azt az unisono felkiáltást, melyre az itteni lapok, ez otromba ijesztgetés következtében fakadtak. Piát szükséges-e még emlékeztetni a sajtót, hogy azt a piczinyke szabadságot, melylyel élhet, nem jogképen veheti igénybe , hanem csak a kormány kegyelméből bírja? Nem tudja-e azt amúgy is minden ember, főleg az, a ki tollat forgat, és a ki bizonyosan egy perezre sem feledkezik meg azon Damokles-kardról, mely feje felett lebeg? Tudjuk, hogy lesznek, kik előkelő mosolylyal fogadandják szavainkat, de azért bátran koczkáztatjuk azt a jövendölést, hogy a Belcredi-Eszterházy kettős csillagzat culminátiói pontján tűi van és lefelé kezd járni azon a napon, melyen először vettet tömlöczbe egy hírlapírót politikai vétség miatt. Fatális találkozás, hogy most, néhány nappal amaz ügyetlen kifakadás után — csakugyan helye lett a grátzi „Telegraf," az autonomisták közlönye elleni sajtópernek, mely az első bíróság részéről a szerkesztő elitéltetésóvel végződött, daczára Rechbauer fényes pkidoyerjának, mely nem egyes ügyvéd, hanem a szó teljes értelmében az autonomista-párt plaidoyerjának mondható. Épen ezen autonomista-párt mindenkor és minden körülmények közt oly becsületesen, oly mérsékelten, ildomosán és loyálisan viselte magát, hogy a küszöbön álló pernek lehet talán — a miről nem akarunk Ítéletet hozni — juridikai alapja és jogosultsága, de politikai bizonyosan nincs, ha csak a kormányon álló férfiak oly óriási erőt nem éreznek magukban, hogy miként Atlasz, az egész világot egy maguk vehetik vállaikra, pártra ellenben épenséggel nem szorulnak. Pedig ők tudhatják legjobban, hogy nyilt elleneiken kívül még titkosak is léteznek és ezek nem a legveszély tel énebbek. Vagy tán nem tudnák az urak, mi történt utóbbi időben a „Vaterland" által képviselt párt keblében? nem tudnák, hogy igen-igen befolyásos személyiségek hátat fordítottak a feudális-föderalista partnak és ezentúl saját útjaikon akarnak járni, melyek nem vezetnek ugyan a magyar jogfolytonosság felé, de bizony Belcredi gróf czéljai felé sem?! Nem tartjuk — hogy divatos szóval éljünk — opportunnak, részletesebben szólni a dologról, ha a miniszter uraknak egy kis szabad idejök van, ajánljuk nekik a „Volksfreund" figyelmes olvasását; meg lehet, hogy ott rá fognak ismerni ama különvált clericális töredék nyomdokaira, mely nagyon tekintélyes szellemi erőről, és a mint mondjá k, nem csekély befolyásról rendelkezik. A törvényes szabadság barátjai a Lajtán innen és tiíl szemlátomást gyarapodnak és sorakoznak, míg a conservativek mindig több-több töredékre forgácsolódnak szét és ezen conservativek többségéről a kormány épenséggel nem mondhatja, hogy ezek feltétlenül az ő emberei j ha még a mérsékelt szabadelvűeket is elidegeníti magától, vajon hol leli támaszát, ha arra szüksége leend ?! (Fk.) i'est, marcz. 18. Poroszország kivételével, melynek harezszomjas ministerelnökével alább még tán találkozunk, a legtöbb ország Európában s a többi világrészben saját ügyeivel van elfoglalva. E magábavonulása nem annyira a kormányoknak, mint inkább a népeknek, meddővé, unalmassá tenné a külpolitika rovatát, ha ugyan az olvasó közönség annyira kosmopolitává nem válik vala — hála a lapok sikeres nevelésé-