Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 9. szám - A függő magyar kérdés alapos megoldásának föltételei

108 lap, a „centralista" szót régi értelmében véve. Hogy azonban az emiitett nyilatkozatok puszta phrásisoknak nevétessenek a „neue Presse"—teljes egyetértésben a centralista párt vezéreivel — másnap még egy lépéssel tovább ment és azt, a mit deczemberi levelemben irtam volt, és a mit annak idején a centralista lapok egyszerűen átvettek, a nélkül, hogy megerősítették vagy meghazudtolták volna — ezt, mondom az uj Presse most a párt programmjául hirdette. Formaszerüen elejti ugyanis a teljes reichsrálhot és egyenesen kimondja, miszerint csak a szűkebb reichsráth egy beléptetését kivánják az ő elvtársai, mely testület aztán az alkotmány-ügy elintézésére is illetékesnek fog elismertetni; lemondanak tehát nemcsak tettleg, hanem jogilag is azon centralisátióról, mely az összes monarchiát karolná át és beérik azzal, mely a birodalom nyugoti felére szorítkozik. E változás, a mint mondom, koránt sem rögtöni; hetek előtt lőn az tervezve és a magyar alsóház felirati vitája, miként az uj Presse maga is bevallja, csak érlelte azt. Ha ennek daczára is némi kifogást tettek báró Eötvös beszéde ellen, ezen kifogások nem arra vonatkoztak, a mit a báró mondott, hanem a mit nem mondott, ő azon kérdésekre nézve, mikre kiterjeszkedni czélszerú'nek vélte, oly jól találta el azon hangot, mely az itteni szabadelvűeknek egyaránt szivéhez és eszéhez szól, az a melegség, mely az ő nyilatkozásait átlengé, oly jól esett ezeknek az elkeseredett és nehezen vigasztalható kedélyeknek, hogy egy füst alatt ugyanezen sympathikus hangon a közös ügyeket és mindazt szerették volna tárgyaltatni hallani, a mi őket érdekli, akár oda tartozik az a felirati vitába, akár nem tartozik. „Eötvösre — mondá nekem a német liberálisok egyik leghíresebb szónoka — igazán haragszunk, épen ugy mint Schillerre, midőn a. Geisterseher-t az első kötet után abba hagyta." Erre bátor voltam — a báró mandátuma nélkül is — azt felelni, miszerint a különbség az, hogy Schiller a folytatást adni nem akarta, Eötvös pedig nemcsak adni akarja, hanem fogja is, de bölcs Salamon aranyszabálya szerint „mindent a maga idején." Visszatérve a neue Presse említett nyilatkozatára, mely a centralista párt vallomásának tekintendő, világos, hogy ily állásponttal nem ellenkezik többé a magyar szabadelvűek kivánatainak csonkitatlan teljesedése, valamint — a teljes reichsráth tettleges és jogilagos elejtése után — ledől azon korlát is, mely eddigelé a magyar liberálisokat a Lajtán inneniektől elkülönzé. Mihelyt ezen februári birodalmi parlament fel van áldozva, mind a két részen teljesen „szabad kéz" van a közös ügyek tárgyalására szánt köz gnek oly módoni alakítására, hogy sem a mi jogaink csorbát ne szenvedjenek, sem pedig a birodalom életérdekei veszélyezve ne legyenek, a mi lehetetlen volt mindaddig, mig az itteni szabadelvűek mereven ragaszkodtak február 26-hoz. Ha pedig áldozatot hoznak ez utóbbira nézve, mely előttük hasonlithatlanul kedvesebb vala az octoberi diplománál, nem lehet, hogy konokabbak legyenek ez utóbbinak fentartásában; nem lehet, hogy a közös ügyeknek csak oly értelmezését tartják elfogadhatónak, mely a diploma korlátait megmozdithatlanoknak tekinti. Kell-e mondanom, hogy a cseh lapok, melyek ugy is már hetek óta farkasszemet néznek velünk, valódi bőszültség hangján szólnak a magyar és német szabadelvűek közti közeledésről és még egy Bartal programmját is merőben elfogadhatatlannak hirdetik, mint a mely a birodalomra nézve még a Schmeriingféle centralismusnál is veszélyesebb, károsabb volna és hogy semmitől sem iszonyodnak annyira, mint a szűkebb birodalmi tanácstól, de nemcsak attól, melyet a februári alkotmány állapit, hanem általában a Lajtán inneni országok bárminemű vagy nevű közös képviseletétől? Kell-e mondanom, hogy lassan-lassan majdnem a Schmerlingféle korszak egyptomi húsfazekai után kezdenek vágyódni, és ezt — elég furcsán! — épen oly pillanatban, midőn azok, kik ama korszak hősei, az akkori rendszer főtámaszai voltak, mindinkább megbarátkoznak a történt változással, és már nem kívánnak egyebet, minthogy alkotmányos életök, habár a változott viszonyoknak megfelelő formában, újból meginduljon ?! Hogy bámulnának a bukott rendszer vivői, ha — ma ismét hivatalba lépve — a németek által nemcsak közönyösen, hanem talán látható kedvetlenséggel is fogadtatnának, mig halálos ellenségeik, a csehek tárt karokkal fogadnák őket ?! Igazán tempóra mutantur. Hanem egyelőre, hála az égnek, semmi kilátás nincs arra, hogy cseh barátinknak ily örömnyilvánitásra alkalom fogna adatni-, sőt, a mennyiban, okka! vagy ok-nélkül, Belcredi grófban saját törekvéseik pártolóját látták, csak leverőleg hathatnak rájok azon hirek, melyek a nemes gróf közel lelépésére nézve még folyvást forgalomban vannak és az itteni félhivatalos lapok által még egyetlen szóval sem lőnek meghazudtolva. A mit multheti levelemben Goluchowszky gróf kilátásairól irtam, az azóta szintén több oldalról lőn megerősítve, hanem azon variánssal, miszerint ő excja nem lesz állam-, hanem tárcza nélküli miniszter, Belcredi gróf helyét pedig Mercandin gróf pótolná. Ez utóbbi igen derék becsületes és mívelt ember, de államférfiúi capacitásnak, ugy hiszem maga sem tartja magát és ha csakugyan ő lenne Belcredi gróf utódja, nem láthatnánk benne egyebet, mint „átmeneti minisztert," ki helyét azonnal másnak engedendi át, mihelyt a chaoticus közjogi állapotok némileg rendeztettek. E rendezés nehéz munkája aztán kétségkívül a magyar államférfiaknak jutna és a Lajtán inneni részeknek talán nem volna okuk e miatt panaszkodni. Goluchowszky grófnak pedig egészen sajátszerű hatáskör jutna. Ugy látszik, hogy mindenünnen el van ismerve, miszerint még a föderalistikus elv elvettetése után is Galicziát nem lehetne egészen ad normám aliarum provinciarum kormányozni, hanem hogy bizonyos mértékig külön állásban kell őt részesíteni, Goluchowszky gróf aztán igazán galicziai miniszter volna, habár nem neveznék annak, nehogy más országok hasonlót követeljenek. Ily körülmények közt aztán lecsillapulnának talán a németek aggodalmai is, melyek a szó teljes értelmében határt nem ismernének, ha a galicziai grófnak csakugyan az államminiszteri tárczát szánták volna. (Fk.) ' Külföld. Pest, febr. 25 A politikai h'.thatár két ellenkező pontján a Spree és Al-Duna partján fontos államesem'nyek folytak le a mult héten. Amott az absolutismus felé törekedő kormány egy derék képviselőházat oszlatott föl munkássága közepett, mert a képviselőház nagy többségét oly férfiak képezték, kik nem akartak megalkudni a körülményekkel, tiltakoztak alkotmányuk legfontosabb határozmányai olyatén magyr.rázata ellen, mely ha foganatosíttatnék, elkorhadt törzszsé rodhasztaná a polgári szabadság élőfáját. Emitt egy roszul kormányzó, önkényes zsarnokot játszó fejedelmet fosztott meg trónjától s szabadságától a souverain nemzet, <-lvén azon jogával, mely az évek előtt, hatalmas uralkodó ajánlatára ugyan, de szabad akaratból trónjára meghívott fejedelmet a mint megválaszthatá, ugy tehetetlensége bebizonyulván, le is szólithatá ama magas polczról, melyet nem ugy töltött be, hogy országa és népe jóllétét, boldogságát előmozdította volna. Bukurestben, legalább Kuzát illetőleg egy befejezett ténynyel állunk szemben; a vérnélküli forradalom elérte közvetlen czélját, mert megszabadult a soha nem szeretett fejedelemtől; jövő politikai alakulása s a megürült trón mikénti betöltése különben, még európai combinatioknak képezheti tárgyát. Berlinben a látszólagos befejezés voltaképen inkább kezdete a bekövetkezendő zűrzavarnak, mely, a poroszok dynastikus érzelmét, történelmi emlékeit tekintve, talán nem kerül trónjába az uralkodó háznak; de szintén bukással fog végződni, bukásával azon elbízott, képzelt mindenhatóságu miniszternek, ki. támogatva a czimboráskodó junkerek csoportjától, egyfelől tiporva taposta a nemzet jogait, másfelől meg elég orczátlan koronázott volt urát is tévútra vezetni s