Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 25. szám - Az 1865-diki magyar országgyülést megnyitó trónbeszéd

314 miket már az 1861-ik évi april hó 2-ra egybehívott országgyűlés elébe er jaszténk, az országos Főrendek- és Képviselőkkel még számos egyéb tárgyra nézve királyi előadásainkat közölni. Oly tárgyak ezek, mely ek a szellemi s anyagi érdekeket tág kör­ben érintik, s melyeknek czélszerü rendezése az ország érzékeny hátrá nya nélkül továbbra alig halasztható. Az isteni gondviselés akarata nagy és nehéz feladásokat tüzött­Elénkbe, komolyakat, és, tekintettel az alkotmányos életnek Birodal­munk nagy részében beállott szünetelésére a felelősség súlyos terhével járókat az ország elébe is. Hinni szeretjük, hogy Fejedelmével egyetértve, az ősöktől örök­lött áldozat-készséggel és öntagadással járuland e feladat megoldásához annál is inkább, miután azon helyzetben van, hogy midőn erőt és súlyt kölcsönöz, saját erejét és súlyát növeli; midőn emel, önmagát emeli; midőn az Egész fenmaradását biztosítja, saját épségét tartja fenn. És ha sikerül egy viszontagságos időszak után Birodalmunkat a nehézségek legaggasztóbb fordulatain ez ország támogatásával szeren­csésen vezetni keresztül, áldani fogjuk azon perczet, mely abbeli elhatá­rozásunkat szülte, hogy felköltsük újból és megszilárdítsuk a Fejede­lem és ország közötti bizodalmat. Biztos és szilárd reménynyel nézünk az országosan egybegyűlt Főrendek és Képviselők őszinte nyilatkozatai elébe; és midőn a ma­gyar országgyűlést ezennel ünnepélyesen megnyitottnak nyilvánítjuk, azon élénk óhajnak adunk kifejezést, vajha sikerülne a kiegyenlítés­nek nagy müvét Isten segélyével valamennyi Népeink megelégedésére szerencsésen befejeznünk. Magyar országgyűlés. A Deák Ferencz által összehívott képviselők f. hó 12-én és 13-án előleges értekezleteket tartottak. Az elsőn Bernáth Zsig­m o n d szóiitatott föl, hogy vállalja el a korelnökséget, ki B o c z k ó Dánielre, mint öregebb tagra utalván, ennek lemondásával az el­nöki széket el is foglalta. Korjegyzökül ugyanez alkalommal a képviselői kar következő öt legifjabb tagjai hivattak fel: Csáky Albin gr., Mihályi Péter, P e r é n y i Zsigmond báró, Zichy József és Zichy Victor grófok, kik az elnök mellett két oldalról a jegyzői székeket azonnal el is foglaltáK. Deák Ferencz megemlítve az ünnépies alkalmat, melyben az ország fővárosa a megérkező fejedelmet e napon kebelében fogadhatja, udvariassági tekintetből is czélszerünek tartaná, ha a képviselőház tagjai a kir. várlakban az uralkodó elfogadására megjelennének. Mely indítvány az értekezlet által egyhangúlag elfogadtatott. A másnap, dec. 13-án tartott második értekezleten a korelnök az előbbi megállapodások kapcsában előadta, hogy a főtárnokmester ő nmlgát a megnyitási teendők iránt megkeresvén, tőle tudomás és alkal­mazkodás végett egy rendszabályt vett át az 1865. évi december 10-re szabad kir. Pest városába egybehívott országgyűlés megnyitására nézve, mely felolvastatván és a felolvasott rendszabály tudomásul vé­tetvén, a képviselő-testület abban állapodott meg, hogy illő díszben, s a kiszabott időben a kir. várlakban megjelenik, s ennek belső helyisé­geiben fognak a megérkező tagok egymásra várakozni, s együtt lé­vén, mint testület a megnyitási ünnepélyben részt venni. A magyar országgyűlés december 14-én délelőtt 11 órakor, a közzétett programm szerint ö felsége által személyesen megnyittatott. A megnyitást „Veni sancte" előzte meg a budai várkápolná­ban, melyben ő felségén kívül a herczegprimás kíséretével, a főrendek és képviselők nagyrésze is megjelent, a szük kápolnába nem férők ad­dig a palota egyik teremében várván a szt. miseáldozat végeztét. A mise végeztével a magyar és keleti egyház főpapjai s a misén jelenvoltak a trónterembe vonultak, melybe kevéssel 11 óra után ő folsége is megérkezett, előtte bevonulván a magyar király udvari sze­mélyzete. 0 felsége lelkesedett éljenek közt a trónra lépvén, elmondá a trónbeszédet, melyet feljebb egész terjedelmében közöltünk, s melyet az egybegyűlt országnagyok és képviselők, hol helyesléssel, hol kitörő éljenzajjal, a legfeszültebb figyelemmel hallgatták meg. A megnyitási szertartások végeztével a képviselők a nemzeti múzeum e czélra elkészitett termébe vonultak , melyben a képviselő­ház első gyűlése megtartatott. Ugyan ez időben a felsőház is megtartá első ülését, melyben a korelnök általi megnyitás után legelőször a herczegprimás emelt szót, felmutatva a két pecsétes levelet, melyeknek egyike azonnal, másika a ház alakulása után lesz felbontandó. A korelnök felolvasta a hgprimás által átnyújtott kir. leiratot, melyben a ház elnöksége b. Sennyey Pál fötárnokmesterre, az alel­nökség C z i r á k y János gróf főkamarásra ruháztatik. B. Sennyey át­véve az elnökséget a feladat nagyságához és komolyságához méltó be­széddel foglalá el helyét. Az elnöki székfoglaló beszéd után a trónbe­széd olvastatott fel, melyet a felsőház urai fennállva hallgattak végig. A még meg nem alakult képviselőháznak dec. 14-kén tartott első ülését a (Boczkó Dánielnél valamivel fiatalabb) Bernáth Zsigmond, mint korelnök megnyitván, hosszabb beszédben kifejté abbeli remé­nyét, hogy a jelen országgyűlésnek üdvös sikere lesz. A trónbeszéd a helytartótanács alelnöke, Bartal György által átadott hiteles másolatá­ból fölolvastatott és kinyomatni határoztatott. A házszabályok fölolva­sottakul vétettek s azok számára, kiknek még nincsenek meg, szintén ki fognak nyomatni. Zsedényi Eduárd indítványa, hogy az osztályok az igazolások körül ne a fenálló részletes szabályok, hane m csak bizonyos általános elvek szerint járjanak el (mely elvek most volnának megállapitandók) félrevettetett. A dec. 16-kán tartott második ülésben fölolvastattak s vederbe tétettek a megbízó leveleiket átadott képviselők nevei, kiknek száma eddig 306-ra rúg. E szerint a 9 osztály mindegyikébe 34 tag esik. Ed­dig 25 kérvény adatott be választások ellen. Az osztályok még az nap megalakultak és most már működnek. Mihelyt lesz 266 kifogástalan képviselő, a ház azonnal végleg meg fog alakulni. Ez, ugy hiszszük, szerdán, csütörtökön már megtörténhetik. A dec. 16-dikai ülés fénypontja Fiume városának távsürgö nye volt, melyben hü ragaszkodását nyilvánítja a magyar korona iránt. Mondanunk sem kel, Jbogy e hazafias üdvözlet a legmelegebb fogadta­tásban részesült. Egyiptomban tartózkodó több hazánkfia szintén távsürgönyileg üdvözölte az összeült magyar országgyűlést. Fiume üdvözlete a főrendeknek ugyancsak dec. 16-dikán tartott ülésében szintén bejelentetett s lelkes éljenekkel fogadtatott. A főrendeknek ezen ülésében fölolvastattak a szavazás utján megválasztott jegyzők, igazolók és naplóbirálók nevei, s a végleges jegyzők azzonal el is foglalták helyöket. A felsőház jegyzői lettek : gr. Károlyi Gyula, S z 1 á v y Jó­zsef bihari főispán, ifj. b. V ay Miklós, ifj. b. M a j th é ny i László honti főispán. Az erdélyi országgyűlés mult heti teendői a felirat megállapítása körül forogtak. A dec. 12-dikei ülésben a jegyzőkönyv felolvasása után az elnök napirendül a felirat felolvasását tűzi ki, kérve a K. K. és R. R.­ket, hogy miután a felirat a közelebbi gyűléseken úgyis elég tüzetesen volt tárgyalva, most ne bocsátkozzanak felette vitába, úgyis meg van győződve, hogy a feliratot közelebbről előleges tanácskozás alá fogják venni. Ezután Ocsvai Ferencz felolvasta a feliratot, utána pedig felol­vastattak a szászok részéről Rannicher, a románok részéről a Saguna által benyújtott külön vélemények. Elnök kijelentvén, hogy a felira­tot legközelebbről ki fogja nyomatni, felkéri egyszersmind a rendeket, hogy mihelyt az előleges tanácskozásokkal készen lesznek, jelentsék neki, hogy gyűlést hirdethessen. Az országgyűlés dec. 15-ki ülésében a felirati javaslat tárgy altatott, s annak három nyelven való szerkesz­tése állapíttatott meg. A hitelesítés csak hétfőn történik, küldöttség ál­tal fogván egyúttal az országgyűlési kir. biztosnak átadatni. Az unió kérdésében a „Kol. Közlöny" a szász nemzet fiai közül többek aláirásával következő nyilatkozatot közöl: „Már rég készülünk tisztelettel felkérni az unió-kérdésében egy nyilatkozatnak becses lap­jában helyet adni. Az irat rég készen van, de mind halogattuk eddig kérésünkkel terhelni. Most oda jutván a dolog, hogy a czikkünkben felvett eszmét szász követjeink egy része eléggé kimerítette, nem ma­rad egyéb számunkra, minthogy lelkünkből örvendjünk annak, hogy nemzetünk jelét adta a világ előtt politikailag megértségének, s annak, hogy a törvényességet elismervén, ahoz hiven ragaszkodik, s azt tisz­telni kívánja, és valóságos elhatározottsága a nemzetünket már régóta fojtó bureaucraticus rendszerből végképen kibontakozni. Köszönet Bömches, Brennenberg testvérek és Wáchter tisztelt követeinknek, kik nem a magyaroktól aratandó elismerésért, és dicsvágyból léptek arra az alapra, a melyen tisztelve állanak, hanem meggyőződésök által vezettet­ve foglalták el azon álláspontot, melyet egyedül törvényesnek ismerhe­tünk el, ha jogi alkotmányos fogalommal birunk. Polemizálni ezen tárgy­ban valóban szükség feletti, de talán lehetetlen is, kimerítvén azt any­nyira, hogy már több mondani valónk nem marad, minthogy Bömches, Brennenberg és Wáchter követeink nézetében tökéletesen osztozunk, s elvükhöz, hazánk s nemzetünk boldogságát szivünkön hordván, csat­lakozzunk. Nem óhajtunk tehát egyebet, minthogy mentül elébb lássuk or­szággyűlési követeink fáradozásait sikertől koronázva." A horvát Ügyben a fusio- és nemzeti párt közötti viszály kiegyen­lítésére H a u 1 i k bibornok lett a követitö szerepével megbízva. Az ö közbenjárása folytán sikerült bizalmi bizottmányt alakítani, mely ab­ban állapodott meg, hogy a báni tábla ülnökei ne élhessenek szavazati joggal, sőt némi kiegyezkedés a megtámadott választások iránt is jött létre. A dec. 13-diki teljes ülésre voltak a választások kijelölve. Az ülés fél 11 órakor kezdődött. A nemzeti szabadelvű párt padjai egé­szen megteltek. Strossmayer püspök szintén jelen volt. Dr. Subotics indítványára felkiáltás utján meg választattak országgyűlési jegyzők­nek : L o v r i e s Sziszek képviselője és Czar, Varasdmegye főjegyzője. Ezután fölolvastatott a dec. 6-diki kir. leirat, melylyel Haulik bibornok báni helytartóvá neveztetik ki, mely kineveztetés zsiviókkal fogadta-

Next

/
Thumbnails
Contents