Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám - A nemzetiségi kérdés Magyarországban; szerb szempontból

285 ker. kamara felszólítása folytán müvészképviselökül niegválasztattak: Than, Barabás, Ligeti, Henszlman, Skalniczky, Diescher, Szandház, Izsó és Marsalko urak. — A „Hazánk és Külföld" egy éves előfizetőinek járó szines nagy fametszet, mely S z é k e ly Bertalan eredeti festménye utáu készült, ép jelenleg küldetik szét a kiadó hivatal által. Hisszük, hogy e becses műmelléklet sokfelé örömöt fog okozni, mert valóban szép, -r— és sok helyt méltó figyelmet gerjeszteni, mert ez az első szines fametszet, mely hazai sajtó alól kikerült még pedig oly tökélyben, mely a lehetőség határai között, csaknem elérte az elérhetőt s a birodalomban legalább vetélytárstól nem tarthat. A művészi sokszoritás e nemének technikája oly bonyadalmas és oly sok nehézséggel, másrészt ugyanezen okból annyi költséggel is jár, hogy ily lapnak -kiadása első rendű nyomdát és — áldozatképes kiadót igényel. Mint nyomdász és mint kiadó iránt, lehetetlen E m i c h Gusztáv úrtól őszinte elismerésünket megtagadni, s harmadik érdeméül el nem ismerni, hogy maga a kép tárgyául oly müvet választott, mely mind nemzeties tartalmára, mind jeles szerkezetéré*nézve Székely Bertalannak, s általában a magyar művészetnek becsületére válik. Az eredeti nagy mű egész hatályossága és költészete ugyan hü mását nem nyerte a fametszetben, azt ennek természete sem engedé teljesen elérni — de nincs okunk szigorú összehasonlítgatásokat tenni — a haladás mégis rendkívüli és hálára késztö. — E n g e r t, bécsi akadémiai tanárnak a zentai csatát ábrázoló nagy olajfestménye lapjaink szerint már leérkezett, s mint császár ő felségének tulajdona, elseje azon nagy történelmi képeknek, melyek a budai király lak díszítésére szánvák. Azt is halljuk, hogy rövid ideig a Redouteban ki lesz állítva. Ez esetben visszatérünk reá. — A lapunk mult számában emiitett „Történelmi képek" kiadójától azon nyilatkozatot vesszük, hogy a Zrínyi Ilonát ábrázoló kérdéses arczkép egy szép aczélmetszetröl másoltatott, mely czimképe az 1856-ban Lipcsében megjelent ilynemű munkának: „Neuestes Conversation s-L exicon. Einlnbegriff desGesammtwissensfür dieFrauenwelt etc. E kiadásban a kép alatt ez olvasható: „Helene Zrínyi." így történt a hiba, melyet a magyar mű kiadója nem öntudatosan elkövetett. — Szívesen elhisszük, de mi következik ebből! — Hogy a mit magyarokul jobban kellene tudnunk, ez iránt német kutforráshoz ne folyamodjunk, mert mint felszólaló is mondja a csak kötve higyjünk a német „Gründlichkeit-nak." Zene. Az Akadémia könyvtárában közelebbről két, a zeneelméletét tanitó munkát fedeztek fel. Az egyik következő czim alatt: Lilium Musice pláne, Michaelis Keinspeck musici Alexánd r i n i. E mű a legrégibb nyomtatott zenészeti munkák egyike. Először megjelent Ulmban 1497-ben; ezután Augsburgban 1498-ban; s végre (Impressum Auguste per Joannem Froschauer) 1500-ban. A német irók eddigelé csak két létező példányáról emlékeznek: az első kiadás meg van a stuttgarti herczegi könyvtárban, s a második a buxheimiban. E szerint e ritka munka harmadik példánya az 1500-dik évi kiadásban, az akadémia sajátja. Régiség szempontjából az is emeli e kiadványok becsét, hogy mind hangjegyei, mind a szövtg fába vannak metszve. Szerző nevével a német zeneirók sokáig nem voltak tisztában, s most Kiensbeck, majd Keinsbeck név alatt emiitették, mignem Gerber fáradozásinak sikerült azt meghatározni. Mindamellett azt hiszszük, hogy nem Keinspeck, hanem Reinsbeck, s erre feljogosít az, hogy a K betű csak keveset különbözik az R-töl; másfelől a németeknek hajdan is annyi bajt okozhatott a b és p betű, mint ma. — E munka felfedezője Ró mer ur. Felfedezőnek mondhatjuk, mert 15 levélnyi tartalmát — több mással levén összekötve — csakugyan fel kellett fedezni. — A másikkal Budencz ur ismertetett meg; czimlapja következő : „Compendiolum musicae pro incipientibus, per M. Henricum Fabrum Francofurti 1595." Tizenhatodrét, 16 levél terjedelmű, melyhez még négy levél van csatolva, következő felirattal : Brevissima rudimenta Musicae. pro incipientibus. Faber Henrik braunschweigi rector volt. Jelen müve Braunschweigban jelent meg először 1548-ban. Lipcsében 1552ben; Magdeburgban 1593-ban. Nürnbergben 1594-ben; Ferkéi szerint a frankfurti kiadáson nincs évszám; de a jelen példány az ellenkezőt bizonyítja. Megjelent még ezeken kívül Strassburgban 1596-ban s Erfurtban 1609-ben. — Hogy könyvtárainkban ily könyvek is találtatnak, e körülmény a mellett tanúskodik, hogy hazánkban is voltak, kik foglalkoztak a zene elméletével , s különösen iskolákban tanitották is. — Minden idő megtermi a maga gyümölcseit. így most zeneköltőink nem Magyarország szépei nevét örökítik egy-egy táncz müvei s több e félével, hanem politikai irányt vettek, s a követválasztással kezdték. Legelöl ment Mosonyi Kemény indulója, kezet fogva Tóth Kálmán költeményével. A következmények igazolták, hogy nem siker nélkül emelték felazászlók nyelét. Ezt követte Herdy F. „Diadal" indulója ajánlva Schwarcz Gyula urnák. Ara 40 kr. Diadal indulónak igen szomorúan kezdődik, s minthogy „da capo"-val végzi, igen szomorúan végződik is. Kortesindúlónak hosszú 8 noha az ára csak 40 krajczár, még sem elég gyakorlati; minélfogva, ha Kemény báró sokat köszönhet a Kemény indúlónak úgy Herdi úr sokat köszönhet a kóta metszőnek, ki a „diadal" indúlóval annyira késett, hogy — ha nem csalódunk — csak a választás előtt egy, vagy, két nappal láthatott világot. A harmadik Kecske méty Károly „országgyűlési indulója," ajánlva Gorové István úrnak. Ara 40 kr. Ez is elkésett a választásokról, s aligha nem Gorové úr szerencséjére. A negyedik „követválasztási csárdás." Ára 60 kr. Leszámítva némely csekélységet , az eddig elősoroltak közt ennek adjuk az elsőséget. Az illető választók aztán lássák: miként fognak a friss kezdetére polkát tánczolni. — Nov. 26-án folyt le a vigadó teremében a 2-dik phiiharmoniai hangverseny következő műsorral: 1) Schumann kemény Esz symphoniája öt szakaszban. Schumann e symphoniájának hangulata csaknem templomi ünnepélyes. Reissmann — legújabb életirója — azt jegyzi meg a mü 4-ik szakaszára, hogy egyenesen a kölni érsek — Geisscl — beiktatása alkalmának ünnepélyességéből született. E szerint nem áll az, hogy Schumann még az egész mü kidolgozása előtt mind az öt szakaszt tisztán részletezte. 2) Nyitány: Tenger csendje és szerencsés út Mendelssohntól. Lehetnek olyanok, kik — miután Bülow báró oly dictatori hangon osztályozta a nagy német zeneköltőket — vakmerőségnek tartják a philh. társulattól Dante, vagy is Liszt pokla után Mendelssohnnal lépni fel; de mi egy perczig sem kétkedünk az illető társulatnak köszönetet szavazni. —3.) Magándal Wéber Euryanthe czimü dalmüvéből, (a völgy harangja) előadta Pauliné asszony. Kettőt jegyzünk meg erre. Ha Wéber nem lett volna, ugy ma a németeknek nem lenne operájok ; s ha Pauliné asszony nem működőit volna oly jelesen, ugy a közönség nem ismételteti. — 3.) Fidelio l-sö számú nyitánya. Mások örvendenek, ha egy nyitányt írhatnak operájukhoz ; Beethoven négyet irt. 4) Induló Schubert Ferencztöl; zenekarra alkalmazta Liszt. Már hozzá vagyunk szokva, hogy a legcsattanósabb utoljára maradjon. Ki azt várta Sch. indulójától, csalódott. Egyébiránt a philharminiai társulat nem kis zavarban lehetett arra nézt, hogy e műsorból melyiket hagyja utoljára. Mert ha a csattanást vesszük: egyik sem csattanós természetű. Nemzeti SZinlláz. Nov. 17 én Vörösmarty „Marót bán"-ja adatott a költő halála évnapjának emlékére. Dicsérnünk kell a nemzeti színház azon kegyeletes szokását, mely szerint minden évben megünnepli Vörösmarty emlékét. Fájdalom a közönség egy részének demonstráló kedve egy kissé megzavarta a kegyeletes ünnepélyt, a mennyiben, Lendvayt, kinek Bors nem valami kitűnő szerepe, megjelenésekor zajos tapssal, koszorúval és verssel fogadta, s minden jelenete után számtalanszor kitapsolta. Nem vizsgáljuk, hogy a demonstratio mennyiben volt kapcsolatban a józsef-városi követválasztási mozgalmakkal, de kénytelenek vagyunk megróni, mert épen nem illett e kegyeletes ünnepélyhez. — Nov. 19 én Szigligeti „Mátyás király lesz" czimü drámája került színpadra. Mátyás szerepét a szinészeti tanoda egyik növendéke Egres sy játszta. A közönség kitűnő részvéttel fogadta a fiatal színész kísérletét. Valóban rokonszenves hangja, tiszta kiejtése szabatos szavalata érdemessé tették e részvétre. Mozdulatai az első jelenetekben kissé szögletesek voltak ugyan, azonban mind inkább belé melegült, Legjobban sikerült az a jelenete, midőn a világosi várnagy bejö s Mátyás a félelem és remény közt hánykódik: vajon teljesítették-e Szilágyi kivégzését illető rendeletét. Országgyűlési beszédét is szépen mondotta el, erélyesen szónokolt, azonban több méltóságot kellett volna bele öntenie. Mi a fiatal színész jövöjéhez reményeket csatolunk s nagyon örülnénk, ha előbb-utóbb az atya méltó fiát üdvözölhetnők benne. A tiszai vaspályatársaságl'Ól régóta tudjuk, hogy csupán csak vaspántjaival ragaszkodik a magyar földhöz, de érdekeit az országéival összeegyeztetni nemigen iparkodik. Ennek újabb bizonyítékát szolgáltatja az a körözvény, melyet a társulat mütani igazgatója S c h i m k e János, Caászári tanácsos úr a közelgő országgyűlés alkalmából kibocsátott. E körözvény az utolsó őrtől kezdve fölfelé valamennyi hivatalnokának a legszigorúbban — a körülmények szerint hivatalvesztés terhe alatt — megtiltja, hogy politikai agitatiókban bármi módon részt vegyenek. Indokolja pedig azzal, hogy a szolgálat a hivatalnok egész tevékenységét, s buzgóságát igénybe veszi annyira, hogy a közügyekben tettleg részt venni már az idő hiánya miatt is lehetetlen. Az 1861-diki országgyűlést hasonló rendelet előzte meg. A társulat magyar hivatalnokainak érdekében, a kik ugyan kisebb számmal vannak, mint a külföldiek — s általán azon szempontból, hogy a hazában működő bármely társulattól országos törvényeink tiszteletben tartását, joggal megkövetelhetjük, kötelességünk az ily ukázok ellen nyilvánosan felszólalni. 1848-diki törvényeink a mérnököket választó képességgel ruházták föl, s a ki bűnül róvja fel nekik, ha ebbeli jogukat gyakorolják, az ignorálja törvényeinket. A társulat nem követelhet egyebet hivatalnokaitól, minthogy minden körülmények között hivatalos kötelességeiket teljesítsék: jogosan csak az ellen szólalhat föl, a ki | e teljesítést polgári jogai gyakorlatával összeegyeztetni nem tudja s a | közügyekben a társulat ügyei rová?4ra vesz részt. Ha ennél többet kö| vetél, ha azt kivánja. hogy hivatalnoka mondjon le polgári jogairól, egy szóval, ha azon elvet meri fölállítani, hogy magyar polgárt I nemtürmeghivatalnokai között, akkor a társulat nagyon j is túlhajt jogkörén s országos sérelmet követ el. Meg vagyunk gyöI ződve, hogy közügyeink rendeztével ily elvek uralkodása nem fog tü| retni, addig is reméljük, hogy a társulat igazgató tanácsának elnöke, j gróf Andrássy György — kiről föl nem tehetjük, hogy az ily önkényes rendszabályok az ö tudtával s beleegyezésével tétessenek közzé — ez irányban is ki fogja terjeszteni figyelmét, s honfitársainak polgári jogait képes lesz ily hatalmaskodások ellenében megvédeni. A kaiieviezi görög-keleti pátriárka Masirievita Bécsbe uta zott, hogy ott a horvát-szlavón országgyűléstől!felmentését kieszközölje, azon okból, mivel az egyházfőnök a görög keleti szerb egyház többi püspökeivel együtt a magyar országgyűlésen meg akar jelenni. Ez annál örvendetesebb tény, minthogy 1861-ben mind az akkori pat ri44