Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 21. szám - Trefort Ágoston beszéde melyet megválasztása alkalmával 1865. nov. 14-dikén választóihoz tartott

270 járá — a nevezett, párt egyik tekintélye a grátzi „Telegramban adott. „Mi — körülbelül igy szóínak az autonomisták — sohasem ismertünk el oly tágabb birodalmi tanácsot, a milyenről a centralisták szólnak és a metybe bele lehetne octroyálni a birodalom azon részeit is, melyek közjogilag gátolvák (staatsrechtlich verhindert) alkotmányos jogaikat e testület keblében gyakorolni!" Ezen autonomista nézet szerint tehát a birodalmi tanács teljes, ha ott mindazok képviselvék, a kik a februári pátenst elfogadták és alkotmányos jogaikat e gyűlésben gyakorolhatják, a nélkül hogy egyoldalúan és önkényszerüen idomíttatnak át oly régibb alkotmány-jogok, melyek a reichsrath hatáskörén kivül fekszenek. így aztán a birodalmi tanács teljes és az alkotmány módosítására illetékes volna nem csak akkor, ha Szt. István területének képviselői meg nem jelennek, hanem még akkor is, ha meg sem hivatnak és ha a kormány e nézetét magáévá teszi, octroyálás nélkül lehetne a fenforgó nehézségeken keresztül evezni.*) Látnivaló, hogy az állítólagos fusio daczára sem szűnt meg az autonomisták és centralisták közti egyik lényeges nézetkülönbség, melyet már a minap is abból magyaráztam, hogy a centralisták fen akarják tartatni a lehetőséget, „wenn allé Stricke reissen" egyszerűen visszatérni a februári alkotmányra, a mi persze oly lehetőség, mely véleményünk szerint, mindenkorra csak lehetőség fog maradni. Volt azonban a két német töredék közti közeledésnek oly hatása, mely alkalmasint önök figyelmét sem kerülte ki, és ez abban áll, hogy azon centralista lapok, melyek a követekkel szorosb összeköttetésben állnak, miként péld. az „Ostd. Post" irányunkban sokkal szelídebb hangon szólnak, mint annak előtte. Kuranda ur váltig mondja ugyan, hogy — ez kedvencz kifejezése — esze ágában sincs „puskáját a gabna közé vetni," hanem e puska egykét hét óta oly szerényen viseli magát, hogy ártatlan puffogatását szívesen el lehet tűrni. A követek értekezletén általánosan el lőn fogadva azon elv, melyhez az autonomisták közlönyei elejétől fogva ragaszkodtak, hogy minden más nemzetiség nevezetesen a magyarok irányában kímélettel kell fellépni és nem ellenezni a dualismus oly nemét, mely mellett — az urak nézete szerint — a birodalom egysége fenállhat. Még Giskra ur „máhrische Correspondenz„-jén is meglát szik a fegyelem; ő megtámadja ugyan a minisztériumot, mint az alkotmány felfüggesztőjét és szabadsági kérdésekre nézve csak ugy tartozik az ellenzékhez, miként az ., Ostd. Post" is, de a centralisátió elejtését egyelőre megbocsátják a minisztériumnak vagy legalább nem teszik szemrehányás tárgyává. Reméljük, hogy a kormány e tekintetben is — trivialiter szólva — a gyékényt vagy annak legalább egy részét el fogja rántani az ellenzék alól az által, hogy, miként halljuk, több határozottan szabadelvű előterjesztés fog az országgyűlések elé hozatni, még ped;g oly tárgyakra nézve is, miknek elintézését hiába sürgette a liberális párt i lelépett kormánytól. Addig is — fájdalom octroyálás utj^n — egy igen fontos rendszabály fog életbe lépni, mely évek óta tervezve van, hanem az illetők szükkeblüsége által folyvást háttérbe szoríttatott. Ugyanis az egész birodalomra nézve a levéldij maximuma öt krajezár lesz, tehát nagyobb távolságokra az eddiginek csak harmadrésze. Utánzása leend ez Rowland Hill penny-rendszerének, melynek következtében a pósta jövedelmezése Nagybritaniában 1 millióról 3 2/2 millió font sterlingre emelkedett — harmincz év alatt. Az első években, közvetlenül 1840. jan. 1. után, midőn ama rendszer behozatott, a pósta nemcsak hogy fölösleget nem szivárogtatott az állam pénztárába, hanem még ennek segélyére is szorult. Csalódnának e szerint, a kik azt hiszik, hogy a levéldij leszállítása által Isten tudja mily roppant összeggel fog növekedni a postai jövedelem ; meglesz a deficit itten is, a mint megvolt Angliában, hanem aztán a későbbi jótétemé*) A mennyire a bécsi Abendpost kissé zagyva czikkóbrJl eligazodhatni, a kormány csakugyan az autonomisták ezen felfogása felé hajlik, mig a centralista lapok — a félhivatalos czikk bírálatában — az elébb említett centralista felfogást tükröztetik vissza. nyékre is, melyek épen nem állnak egyedül az államjövedelem szaporításában, szintoly biztossággal lehet számolni, és talán eljövend Ausztriában is azon idő, a midőn a szó ban álló rendszabály indítványozóját „nemzeti ajándék "ban fogják részesíteni, a milyent (20,000 ft sterlinget) a brit parlament szavazott meg e végre körülbelül egy évvel ezelőtt. Legyen szabad e tárgyra vonatkozólag egy jellemző tényről megemlékeznem , melynek hitelességéről kezeskedem. A mult évben egy valaki, a ki régen ajánlotta már a most küszöbön álló intézkedést, más valakit, még pedig a letűnt korszak alatt magas állású urat, interpellált, hogy ugyan mikor fogják már komolyan tárgyalni ezt az indítványt? Erre az a magas ur oly önelégült mosolylyal, melylyel valami nagyon szellemdus mondásunkat szoktuk kisérni, a kérdezőnek vállát verdesve, azt mondá: „Ugy látszik édes barátom, önnek szeget ütött a fejébe az angol história; alkalmasint ön is 200,000 ftnyi nemzeti jutalmat remél?" „Kegyelmes ur, válaszolt a másik, én ezt a rendszabályt ajánlottam oly időben, midőn még az angol nemzeti jutalomról nem volt szó; egyébiránt ily jutalmat el se fo gadhatnék, mert ezt igazságtalanságnak tartanám; — hisz azt az indítványt, szállítsuk le a levéldijt, minden kalandor tehetné; ebben semmi érdem nincs, hanem igenis nemzeti jutalomra méltó az az államférfi, ki amaz indítványt alaposan megérteni, következményeit előrelátni és a valósítást erélyesen keresztül vinni képes; az ily államférfiak mindenesetre sokkal ritkábbak, mint a nyaktörő indítványok gyártói!" Nem tudjuk mit méltóztatott válaszolni ő excellentiája, hanem dicséretére hozzá kell tennünk, hogy a merész szóló nem lett nyugalmaztatva! (Fk.) Külföld. Pest, nov. 19. A „Patrie" arról értesít, hogy Ausztria leszállítja olaszországi hadseregét; Mac Mahon tábornagy pedig Ausztriába utazik. Sokat érő két tudósítás azok számára, kik konjekturális politikához vannak szoktatva s láttani csalódással olykor a szúnyogot is elefántnak nézik. Hogy azonban a magentai győző, csupán a maga kedvteléséből nem utazik Bécsbe, kivált oly pillanatban, midőn az algiri mozgalom veszi figyelmét igénybe: ez magától értetődik. E hirnek tehát ha alapja van, van bizonyosan fontossága is. Folyvást a német kérdés az, melynek redője alatt minden fontosabb politikai mozzanat, ugy szólván rejtve lappang. Németország ugyan maga tehetetlen, Ausztriának pénzre van szüksége, de Poroszországban az események hatalmas folyama bátorítja Bismarck politikáját s a kül hatalmak ugy látszik hajlandók az események egyszerű szemlélői maradni. Semlegességök azonban nem közönyösség. Ausztriának érdekében van a nemzeti egylet s német nemzeti szellem minden oly mozzanatának elnyomása, melynél fogva a német nemzet ösztönszerűleg Poroszország körül gyülekeznék, mint az olaszok Piemont körül. Mióta Bismarck felemelkedett, Ausztria befolyása napról napra gyengül s most már oly alá szállott, hogy azon államok, melyek megszokták a császári kormányra támaszkodni, aggodalommal nézik, mint bizza magát a közös ellenség diseretiójára. Ausztriának ez alárendeltsége bizonyos nem kerülte el államférfiainak figyelmét, de benső zavarok, s még inkább az Olaszország irányában nehéz helyzet függőben tartja őket. „Mig csak Velencze mintegy oldalukhoz van nőve, — mondja az Avenir — nincs cselekvési szabadságuk. Al-büszkeség inkább mint egészséges politika az, mely makacsul ragaszkodik oly helyzethez, a mely csupán árthat. Valószínű, hogy Ausztria tömérdek zavarai közepett, egyszerre csak kénytelen lesz belátni, hogy Olaszország teljes felszabadulása az egyetlen mód Ausztria erejének visszaállítására." íme kész a ráma, melybe nemcsak Mac-Mahon bécsi utazását de az osztrák, a franczia és olasz sereg leszállitá-